Pappá szentelése 60. évfordulóját ünnepli a felvidéki Bartal Károly Tamás

Külhoni – 2018. július 5., csütörtök | 11:10

Pappá szentelése hatvanadik évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét mutatott be Bartal Károly Tamás premontrei szerzetes, nyugalmazott apát Bodollón, a Sarlós Boldogasszony-templom búcsúján július 1-jén.

Bartal Károly Tamás 1953-ban érettségizett Párkányban, a teológiát Pozsonyban végezte. 1958. június 29-én szentelték pappá.

1960-ban Körmöcbányán és Besztercebányán, 1961-ben Érsekújvárt volt káplán. 1970-ben lett Köbölkúton plébános, 1977-ben Érsekújvár esperes-plébánosa. 1986-tól 1989-ig a pozsonyi papi szeminárium rektora volt. 1989-ben Paláston lett plébános, majd 1990-ben Jászóvárott a premontrei rend apátja.

A bodollói Sarlós Boldogasszony-templom búcsúünnepén bemutatott szentmisén Szalay László nagyidai plébános és Gábor Bertalan szepsi esperes-plébános koncelebrált.

Homíliáját Gábor Bertalan atya Sík Sándor A néma Miatyánk című versével kezdte, párhuzamot vonva az öregedő költő és a jubiláló apát életútja között; majd a templom titulusa kapcsán – a boldogságos Szűzanya látogatása Erzsébetnél – a magyarázatot kereste minden papi élet és másokért áldozatot hozó készség mibenlétére.

A szentmise végén Király Antal mérnök, a templom főkurátora köszöntötte az ünnepeltet, megköszönve hűségét, ragaszkodását, igyekezetét mindazért, amit vasárnaponként és ünnepnapokon végez a templomban összegyűltekért.

Sík Sándor: A néma Miatyánk

Hozzád, Veled, Neked,
Mondani egy utolsó éneket,
Imában ömleni Eléd,
Legutolsó, de hűséges cseléd...!
De jaj! ha nem igaz!
Szobám csupa por,
Kertem csupa gaz,
Csupa lelógó tört faág,
A templom messze, a könyv nehéz,
Ólomcsizmában toporog az ész.
És mégis, mégis, Ő van itt,
Immár tőlem el nem veszik.
Nap nap után, éj éj után
Én Téged hívlak, Miatyánk.

De mire jó
Egy lámpástalan rádió?
Hogyan szólítsam az ég Urát
Egy siketnéma Miatyánkon át,
Ha szói közül minden második
Alattomosan elrejtőzködik!
Bénult napokon, izzadt éjeken
Az értelem is értelemtelen,
Értelemtelen és imátalan, –
Magam vagyok, egészen egymagam.

De talán mégis volna valami
Helyettem hinni, vallani,
Nevemben felimádkozó
Karikás kis szentolvasó,
Egyetlen társam aki vagy,
Karikagyűrűm, el ne hagyj!

De nem hagytalak-e Téged el én,
Szómmal, amelyből kialudt a fény?
Szívemmel, amely csupa seb,
Elmémmel, amely űrnél üresebb?
S nem hagytam-e el Veled együtt Azt,
Aki az űr fölött virraszt?
Mit felelek, hisz nem tudok felelni:
Mit felelhet a Mindennek a semmi!
Akarom élni az egész hitet,
Szeretni, ahogy Isten szeret,
És bízni, bízni akarok,
Abban, amit a Krisztus hozott.
Nem érzem, nem is gondolom,
De akarom, akarom, akarom.

(Pilisliget, 1963. augusztus 1–5.)

Forrás és fotó: Szepsi Római Katolikus Esperesség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria