Voltak, akik a felekezet gyakorló híveiként vettek részt az ünnepségen, míg mások a néphagyományok miatt jelentek meg: eszerint ugyanis a megszentelt folyóból mert víz távol tartja a rosszat a háztól – olvasható Ózd város honlapján.
„Megszenteltük a vizet, az életünket, a létünket. A víz egy hihetetlenül érdekes elem. Tulajdonképpen teljesen semleges, mégis minden földi életnek az alapja. És amikor Jézus Krisztus a Jordán-folyóban megkeresztelkedik, akkor a vizeknek a természetét szenteli meg – minden vizet. Mi megszenteltük az Ózd-patakot, amivel egy picit egész Ózdot akarjuk megszentelni. Egész Ózd számára szeretnénk az Isten áldását jelenvalóvá tenni” – fogalmazott Orosz István, az Ózdi Görögkatolikus Egyházközség parókusa.
A vízkereszt még a karácsonynál is régebbi ünnep. Bizonyos keleti szertartású egyházak Krisztus születését is ekkor ünneplik, hiszen Jézus isteni mivolta ezen a napon vált nyilvánvalóvá. A mai ünnepségen megjelentek a természettel, Istennel és a teremtett világgal való egységüket próbálták megélni.
„A mai nap nagyon szép volt, mellyel egy különleges hagyományt teremt István atya azzal, hogy kültéren, folyóvizet szenteltünk. Nagyon szép volt a prédikáció, nagyon érdekes, és arról az alázatról beszélt, amit Keresztelő Szent János és Jézus Krisztus is tanúsított. Kért minket, hogy tanúsítsunk mi is ilyen alázatot, és jöjjünk végig a városon, viselve az esetleges tekinteteket, mosolyokat és egyéb megjegyzéseket, és próbáljunk olyan alázattal lenni, amilyennel ők viseltettek egymás és az emberiség iránt” – mondta Juhász Endre.

„Mostanában ilyenben nem volt részem. Szentelt víz van nálam, minden évben szoktam hozni és megőrizni” – nyilatkozta Garancsi György.
A vízszentelést megelőzően a patakmedret is megtisztították az érintett szakaszon, de az előkészületekben az Ózdi Városi Múzeum dolgozói is segédkeztek. A parókus nem csupán a megjelentekre, hanem egész Ózd városára Isten áldását kérte.
Forrás és fotó: Ózd.hu; Ózdi Városi Televízió
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria









