Pizzaballa bíboros karácsony éjjelén Betlehemben: Amikor Isten emberré lesz, „eljegyzi” a valóságot

Kedves Testvérek!
Az Úr békéje legyen veletek!

A most hallott evangélium szűkszavú és pontos kijelentéssel kezdődik: „Azokban a napokban Augustus császár rendeletet adott ki, hogy írják össze az egész földet” (Lk 2,1). Lukács evangélista Jézus születését a világ nagy történelmén belül helyezi el, amelyet politikai döntések, hatalmi egyensúlyok és olyan logika jellemez, amely látszólag meghatározza az események menetét.

Ahogyan régen, úgy napjainkban is a történelmet rendeletek, politikai döntések és hatalmi egyensúlyok jellemzik, amelyekről gyakran úgy tűnik, hogy meghatározzák a népek sorsát. A Szentföld ennek tanúja: a hatalommal bírók döntései több millió ember életére járnak konkrét következményekkel.

A karácsony azonban meghív bennünket, hogy a hatalom logikájánál messzebbre tekintsünk, és újra felfedezzük a szeretet, az együttérzés és az igazságosság erejét. Ez nem egy időtlen történet, hanem egy esemény, amely megtörténik, miközben a történelem általunk nem mindig értett és gyakran nem általunk választott utakon halad.

Az evangéliumi szakasz bevezetése nem egyszerűen egy kronológiai részlet, hanem mély teológiai döntés. Lukács evangélista azt mondja, hogy Isten nem fél az emberi történelemtől, még akkor sem, amikor az olyan zavarosnak tűnik, és igazságtalanság, erőszak és hatalmaskodás jellemzi.

Isten nem hoz létre egy párhuzamos történelmet, nem akkor lép a világba, amikor végre minden rendezett és békés. A valós, konkrét, olykor durva történelembe lép be, és belülről alakítja saját történetévé.

Úgy tűnik, hogy a császári rendelet uralja a színt: a császár az, aki számol, nyilvántart, szervez, kormányoz. Úgy látszik, hogy minden ellenőrzés alatt áll, minden egy a népek helyett döntést hozó hatalmi logikának engedelmeskedik. Mégis, anélkül, hogy tudná, éppen ez a rendelet válik egy nagyobb terv eszközévé.

A történelem, amely azt feltételezi, hogy elég önmagának, azzá a hellyé válik, ahol Isten beteljesíti ígéretét.

A karácsonynak ez az egyik jelentős üzenete: Isten nem várja meg, hogy a történelem jobbá váljon, hogy belépjen oda. Belép, miközben a történelem az, ami. Így tanít minket arra, hogy nincs véglegesen elveszett idő, és nincs túl sötét helyzet, mert Isten azt lakhelyévé teheti.

Ezért az evangélium nem egy nagy feltűnést keltő csodával kezdődik, hanem egy adminisztratív tettel; nem angyalok énekével, hanem egy népszámlálással. Isten ott lép közel. József és Mária nem általuk választott terv miatt kelnek útra, hanem egy felsőbb parancsnak engedelmeskedve. Olyan történelemben járnak, amelyet nem ők irányítanak, olyan döntések keretei között mozognak, amelyeket máshol hoztak. És éppen ezeken a körülményeken keresztül, amelyek látszólag idegenek az ígérettől, Isten beteljesíti szavát.

Isten karácsonykor nem adja meg magát a világnak, ahogyan Jézust nem győzi le a gonoszság húsvétkor. Karácsonykor Isten egészen szereti a világot, felvállalja, magára veszi. Mondhatni,

amikor Isten emberré lesz, „eljegyzi” a valóságot.

Számára minden, ami emberi, továbbra is méltó arra, hogy benne éljen. A bűn bizonyára eltorzította Istenhez való hasonlóságunkat, de nem semmisítette meg képmását bennünk és a teremtésben. Ezért a világ továbbra is áldott marad, még akkor is, ha a szépségének szóló dicséret éneke az üdvösségért való kiáltássá válik.

Amikor az Örökkévaló belépett az időbe, reménnyel és jövővel terhessé tette azt. Megszakította a gyakran keservesen ismétlődő történelem meddő körforgását, és törékeny életünket, nehéz pillanatainkat az üdvösség történetének helyszíneivé változtatta. Ettől a pillanattól kezdve a történelem mindig méltó arra, hogy átéljük, mert benne a béke egy legyőzhetetlen magja lett elhelyezve.

Isten Fia, aki csecsemővé lett, és úgy döntött, hogy végigjárja az emberi élet útját a születéstől a halálig, azt mondja nekünk, hogy érdemes embernek lenni ma és mindig, mert az emberi élet, amelyet az örök Ige felvállalt, az a szent hely lett, ahol Isten továbbra is véghez viszi csodáit.

Jézus születése éjszaka történt. Nemcsak idejét tekintve éjjel, hanem az emberiség éjszakáján: a korlátok, a bizonytalanság, a félelem idején. Mégis éppen ezen az éjszakán adatik a fény. Olyan fény, amely nem szűnteti meg az éjszakát, de legyőzi az éjszakát kísérő sötétséget. Isten fénye nem kápráztat el, nem kényszerít: megvilágítja az utat, és lehetővé teszi, hogy továbbhaladjunk.

Egy döntő ellentét rajzolódik ki Lukács elbeszélésében: egyfelől a népek felől rendelkező császár, másfelől egy hatalom nélkül született gyermek. A hatalom rendeleteket hoz, Isten egy Fiút ad. Míg a történelem az erő logikáját követi, Isten diszkréten cselekszik, és ígéreteit hétköznapi eseményeken keresztül teljesíti.

Ez az ellentét nem csak arra szolgál, hogy meghatódjunk; arra szolgál, hogy megtérjünk. Feltárja előttünk, hogy Isten milyen módját választja, hogy jelen legyen a világban, és ennek következtében, hogy mi is hogyan vagyunk hivatottak a történelemben élni.

A karácsony ugyanis nem egy lelki menedék, amely megment minket a jelen nehézségeitől. A felelősség iskolája. Arra tanít bennünket, hogy az idő teljessége nem olyan ideális körülmény, amelyre várnunk kell, hanem valóság, amelyet el kell fogadnunk. Krisztus teljesíti be az időt. Ő nem várja, hogy kedvezőek legyenek a körülmények: közöttük lakozik, és átalakítja azokat.

„Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön az embereknek, akiket szeret.” (Lk 2,14). Az angyalok által hirdetett békét is ebben a fényen kell értelmezni. Nem egyszerűen egy egyensúly, nem törékeny egyezségek eredménye. Isten történelemben való jelenlétének a gyümölcse.

Olyan béke, amely a magasságból jön, de nem kényszeríti ránk magát. Ajándék, de ugyanakkor megbízatás is.

Isten a maga részét maradéktalanul megteszi: belép a történelembe, Gyermekké lesz, osztozik körülményeinkben. Ám nem helyettesíti az ember szabadságát. A béke csak akkor válik valósággá, ha befogadni kész szívekre és megóvni kész kezekre talál.

Ezért a karácsony nagy és konkrét felelősségre tanít bennünket. A kiengesztelődés minden gesztusa, minden szó, amely nem táplálja a gyűlöletet, minden olyan döntés, amely a másik méltóságát helyezi a középpontba, azzá a hellyé lesz, ahol Isten békéje megtestesül. A karácsony nem eltávolít minket a történelemtől, hanem mélyen belevon. Nem semlegesekké, hanem résztvevőkké tesz bennünket.

Ez az igazság különös erővel hangzik itt, a Szentföldön. Betlehemben ünnepelni a karácsonyt azt jelenti, hogy elismerjük: Isten egy sebekkel és várakozásokkal jellemzett, valós földet választott.

A helyek szentsége még mindig nyitott sebekkel él együtt. Nehéz évek vannak mögöttünk, amikor háború, erőszak, éhség és pusztítás hagyott mély nyomot sokak, különösen a legkisebbek életében. A helyzet túl nehézzé vált, a kapcsolatok túlságosan konfliktusokkal terheltek, az újrakezdés és az újjáépítés túlságosan küzdelmes. A történelem ezekben az években minden ellentmondását megmutatta, találkoztunk a valóság nehéz, bonyolult, szomorú oldalával. Ami számunkra konkrét és fájdalmas bizonyíték, az a világ más részein is érzékelhető. Széles körben elterjedt a valóság elől való menekülés vágya. Az emberek menekülnek a túl nehéz felelősségek elől – menekülnek a közjó gondozása elől, hogy visszahúzódjanak saját érdekeik szolgálatába; menekülnek a túl nagy elkötelezettséget igénylő kapcsolatok elől, hogy egyik figyelemelterelő tevékenységből a másikba ugorjanak az általános közöny légkörében. Egyszóval, szinte mindenhol nagy nehézség érzékelhető, olykor lelki téren is, mivel képtelenek vagyunk megérteni ennek az erőszaknak és annak a kultúrának az okait, amely táplálja az erőszakot, vagy nem vesz róla tudomást.

Korunk nehéz helyzetei nem a sors művei, hanem politikai döntések, emberi felelősség és olyan határozatok eredménye, amelyek gyakran kevesek érdekeit helyezik a közjó elé. A Szentföld, népek és vallások kereszteződése, továbbra is olyan feszültségek és konfliktusok színtere, amelyek a helyi vezetők, a nemzetközi közösség, de a vallási és erkölcsi elöljárók felelősségét is felvetik.

Egyházmegyénk minden részén vannak kihívások. A háború beszűntetése ellenére Gázában továbbra is szenvedés uralkodik, a családok a romok között élnek, a jövő bizonytalan és törékeny.

A sebek mélyek, mégis éppen itt, itt is visszhangzik a karácsony üzenete.

Amikor találkoztam velük, lenyűgözött erejük, újrakezdés iránti vágyuk, képességük, hogy még mindig tudnak örülni, és elszántságuk, hogy újjáépítsék romba döntött életüket. Úgy vélem, hogy ebben a pillanatban valóban egy különleges karácsonyt élnek át, újjászületésük és az élet karácsonyát.

Számunkra ők ma gyönyörű tanúságtétel. Emlékeztetnek bennünket arra, hogy mi is hivatottak vagyunk saját történelmünkben élni. Felhívást intéznek hozzánk, hogy határozottan követeljük az igazságosság és a megbékélés útját, hogy halljuk meg a szegények kiáltását, hogy a béke ne csak egy álom legyen, hanem mindenki számára konkrét elkötelezettség és felelősségvállalás.

„Azon a vidéken pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, és virrasztottak egész éjjel.” (Lk 2,8) Ez az egyetemes meghívás azonnal konkrét arcot ölt az evangéliumban: Jézus születése után a figyelem a történelem hatalmasairól a mezők pásztoraira, egyszerű, gyakran láthatatlan emberekre irányul, akik a hétköznapi életet és a mindennapi fáradozást képviselik. Isten nem a kiváltságosoknak nyilatkoztatja ki magát, hanem azoknak, akik keresnek; nem azoknak, akik birtokolnak, hanem azoknak, akik virrasztanak, akik a köznapok fáradalmaival néznek szembe.

Itt és most mindannyian arra vagyunk hivatottak, hogy az eljövendő ország első gyümölcsei legyünk. Nem máshol, nem egy ideális időben. Itt, bátran vállalva a gyakran problémás együttélés és a lassú és fáradságos újjáépítés kihívásait. Az Atya a Fiúval és a Szentlélek erejével küld minket, hogy helyreállítsuk a romokat, visszaadjuk a reményt, életet közvetítsünk. Józsefet és Máriát követve arra vagyunk hivatottak, hogy bizalommal térjünk vissza valóságunkba, annak bizonyosságával, hogy Isten előttünk jár az úton.

Kedves Testvérek!

A történelem nem változik meg egy éjszaka alatt. Ám irányt válthat, ha az emberek hagyják, hogy egy náluk nagyobb fény világosítsa meg őket. A mai éjszaka evangéliuma felszólít minket is, akik itt vagyunk, akik különböző országokból, kultúrákból és történelmekből érkeztünk ide. Arra kér minket, hogy ne maradjunk semlegesek. Ne meneküljünk el a jelen bonyolultságától, hanem a Gyermek fényében haladjunk át rajta. Lehet, hogy a világ éjszakája mély, de nem végérvényes.

Betlehem fénye nem vakít el: megvilágítja az utat. Szívről szívre terjed, olyan emberek alázatos gesztusai, kiengesztelődést szolgáló szavai, békét teremtő mindennapi döntései révén, akik engedik, hogy az evangélium testet öltsön az életükben.

Ezen a szent éjszakán az Egyház hirdeti, hogy a remény nem csalatkozott.

Isten belépett a történelmünkbe, és többé nem távozott. Úgy döntött, hogy az emberek idejében lakozik, hogy senki ne érezze magát kirekesztettnek, egyetlen élet se legyen eldobva, egyetlen éjszaka se legyen fény nélkül.

Hogy a Betlehemben született Gyermek megáldja ezt a földet és minden népét. Megáldjon minden megpróbált családot, minden megsebzett gyermeket, minden embert, akik a jelen terheitől kimerültek.

Ezen a szent éjszakán örömmel hirdetjük: a fény ragyog a sötétségben, és a sötétség nem győzedelmeskedett. Istennek, aki közel jött hozzánk, aki egy jászol szegénységét választotta, hogy történelmünkben lakozzon, legyen dicsőség örökkön örökké!

Szent karácsonyt mindenkinek, a Szentföldnek, az Egyháznak és az egész világnak!

Ámen.

Fordította: Szatmári Györgyi

Forrás: ferencesek.hu

Fotó: Latin Patriarchate of Jerusalem

Magyar Kurír