Poros lábbal, megtelt szívvel – Ilyen volt a görögkatolikusok 24. Ifjúsági Gyalogos Zarándoklata

Egy hét gyaloglás. Hőség, por, eső, vízhólyagok és sajgó lábak. Több száz fiatal, akik nap mint nap újra felveszik a túracipőt, és akkor is továbbindulnak, amikor már minden lépés nehezebb az előzőnél. Közben imádkoznak, énekelnek, befelé figyelnek, sírnak, nevetnek, őszinte beszélgetésekben és életre szóló találkozásokban van részük.

Elindulni és engedni, hogy az út célt adjon

A zarándoklat augusztus 10-én – ahogyan minden évben – vecsernyével kezdődött a tiszaújvárosi görögkatolikus templomban. A helyi közösség kettős évfordulót ünnepelt: a templom felszentelésének 30. és a parókia alapításának 35. évfordulóját. Ennek emlékére a parókia udvarán Istenszülő-ikont helyeztek el, amelyet a vecsernye után Kocsis Fülöp metropolita, valamint Orosz Atanáz és Szocska A. Ábel püspökök áldottak meg. Páll Miklós parókus arra is rámutatott: a fiatalok tiszaújvárosi jelenléte és közös elindulása önmagában tanúságtétel a város lakói előtt.

Az idei zarándoklat mottója a béke és a remény magjaira irányította a figyelmet. Kocsis Fülöp metropolita a mustármag példáját állította a fiatalok elé: ahogyan a parányi magból nagy növény fejlődik, úgy növekedhet a kezdetben kicsinek és törékenynek tűnő hit és remény is. Arra biztatta a zarándokokat, hogy minden megtett lépéssel erősödjön a hitük. Hiszen

ez az út nem csupán testi erőfeszítés, hanem lehetőség arra is, hogy az ember közelebb kerüljön Istenhez, társaihoz és saját hivatásának felismeréséhez.

Orosz Atanáz püspök azt kívánta a fiataloknak, hogy a Máriapócsra való megérkezésük valódi megtéréssé váljon. A zarándokzsoltárok nyomán arra emlékeztetett: egész földi életünk úton lét, amelynek során újra és újra meg kell tanulnunk Isten Fiára figyelni a világ számtalan hangja között.

Seszták István atya, a zarándoklat elindítója és főszervezője huszonnégy év tapasztalatát egyetlen fontos felismerésben foglalta össze: valójában nem a zarándoklatnak van szüksége a szervezőkre, hanem a szervezőknek és a résztvevőknek van szükségük a zarándoklatra. Mert ez az út nem egyszerűen egy megszervezendő program, hanem olyan lelki ajándék, amely évről évre formálja azokat, akik vállalkoznak rá.

Amikor minden lépésnek súlya lesz

Másnap reggel már valóban kezdetét vette a gyaloglás. Tiszaújvárosból Tiszagyulaháza, majd Tiszadob felé vezetett az út, később Tiszavasvári, Görögszállás, Nyírtelek és Nyíregyháza következett. A napok ritmusát az utrenyék és vecsernyék, az imádságok, a közös étkezések, a pihenők és természetesen a hosszú gyaloglás adta. A lelki programok mellett filmvetítés, táncház és közösségi est is várta a fiatalokat.

A kilométerek azonban egyre gyűlnek, és egy ponton a zarándoklat már nem engedi elfelejteni, hogy az embernek teste is van. Fáj a láb, megjelennek a vízhólyagok, éget a nap, fáraszt a hőség vagy éppen az eső. A folytatás gyakran nehezebbnek tűnik, mint reggel, és sokszor a következő kilométer is soknak látszik. (...)

A zarándoklat ezért nem teljesítménytúra, még akkor sem, ha teljesítmény nélkül nincs zarándoklat.

Fontosak a kilométerek és a lépések, de azok akkor kapnak valódi értelmet, amikor személyes jelentéssel telnek meg. A vízhólyagok begyógyulnak, a lábfájás elmúlik, a napégette bőr regenerálódik. A találkozások, az imádságok, a hitélmények, a közösen átélt nehézségek és olykor a könny áztatta arcok emléke azonban sokkal tovább elkísér. 

A hit ugyanis nem feltétlenül könnyűvé teszi az utat. Járhatóvá teszi. (...)

Háromszáz ember egyetlen cél felé

A zarándoklat lelkinapját Nyíregyházán tartották. Martos Levente Balázs, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke háromszáz fiatal közös elindulása nyomán arról beszélt, hogy a fizikai haladással párhuzamosan a belső világ is változik. Bibliai és történelmi zarándoktörténetek segítségével mutatta meg, hogy az úton lét a belső szabadulás és átalakulás helye lehet.

Illés próféta Hóreb felé vezető útja, Jézus jeruzsálemi bevonulása és kereszthalála, Assisi Szent Ferenc példája vagy Gandhi erőszakmentes sómenete más-más módon, de ugyanarra a kérdésre irányította a figyelmet: mi történik az emberrel, amikor elindul, lemond a biztonságáról, szembenéz saját sötétségével, és engedi, hogy az út megváltoztassa? (...)

A közös gyaloglás és a csend arra hív, hogy a fiatalok merjenek kilépni a megszokott keretekből, és a belső szabadságot, valamint a szeretet sebezhetőségét vállalva a béke eszközeivé váljanak. (...)

Nem kell készen érkezni

Talán ez az egyik legfontosabb üzenete az Ifjúsági Gyalogos Zarándoklatnak. Nem kell „készen” állni hozzá. Lehet kérdésekkel érkezni, és lehet úgy is, hogy valaki még a kérdéseit sem tudja megfogalmazni. Lehet válaszokat keresni vagy megerősítésre vágyni. Lehet erősnek és magabiztosnak érezni a hitet, és lehet éppen válságban lenni. Lehet régi barátokkal találkozni vagy új kapcsolatokat keresni. Lehet pontosan tudni, merre tart az élet, és lehet teljes bizonytalanságban elindulni. Lehet sebekkel érkezni, gyógyulást keresni, lendületre vágyni vagy éppen másokat szeretni és bátorítani.

A zarándoklatot akár különösebb személyes cél nélkül is el lehet kezdeni. De mire az ember a végére ér, az út aligha marad céltalan.

Mert Isten mindig tud adni valamit annak, aki elindul felé. Néha választ. Máskor újabb kérdést. Van, akinek barátságot, másnak hivatást, megerősítést, békét vagy éppen azt a felismerést, hogy valamit ideje végre letenni. A zarándoklat személyes tapasztalatai között életre szóló barátságok, a hivatás felismerése, lelki megerősödés és olyan emberi kapcsolatok is megjelennek, amelyek később is erőt adnak a hétköznapokban.

A beszámoló teljes terjedelmében ITT olvasható. 

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Horváth Kristóf; BSZI

Magyar Kurír