Protestáns egyházak beszámolói a romamisszióról

Hazai – 2014. április 17., csütörtök | 15:35

Protestáns egyházak romamissziós vezetői számoltak be munkájuk eredményeiről a roma kultúra világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón április 16-án, szerdán Budapesten – tájékoztat az MTI.

Dani Eszter a református egyház részéről elmondta: stratégiájuk az oktatásról, az egészségről, a kiengesztelődésről, valamint a reménységről szól. A hétvégén tartott első országos cigánymissziós találkozójukon kicserélték tapasztalataikat képzéseikről, konferenciáikról, cigány szakkollégiumukról. Gyülekezeti tanodákat is indítottak az integráció érdekében; hitoktatásukban számos cigány diák vesz részt. Szólt arról, hogy vannak a presbitereik között is cigányok.

Bakay Péter, az evangélikus egyház cigánymissziós vezetője kiemelte: hittudományi egyetemükön most indult a Bevezetés a cigány missziológiába című kurzusuk, amelyen minden teológus hallgatónak részt kell vennie. Szakmai napokat, táborokat is tartanak ebben a témában, oktatási intézményeikben pedig 17 ezer diák tanul, „akiknek nem mindegy, hogy milyen képet kapnak a romákról” – fogalmazott.

Kovács Bálint a baptista egyház képviseletében ismertette: 31 helyen tartanak istentiszteleteket heti rendszerességgel a cigányságnak országszerte. Elmondta, hogy a megtéréssel megváltozik a cigányság gondolkodása és életmódja.

Khaled A. László a metodista egyház részéről arról beszélt, hogy gyülekezeteik több mint fele foglalkozik cigánymisszióval. Alsózsolcán több száz fős közösségük van, és roma a lelkész. Dombóvár mellett gazdálkodási projektet vezetnek egy farmprogram keretében. Abonyban Jövőkép és életút címmel tanfolyamot indítottak, amelynek keretében a tanulás fontosságára hívják fel a cigányok figyelmét.

Durkó Albert, a pünkösdi egyház cigánymissziójának vezetője hangsúlyozta: a cigányság helyzete megoldásért kiált, mert nincs eszközük a kitörésre, de „nem lehajolni, hanem odafordulni akarunk hozzájuk”. Megjegyezte: az egység és az összefogás jegyében dolgoznak együtt a különböző felekezetek a cigánymisszióban, vannak közös programjaik, és felemelésük szerinte az evangélium ereje által lehetséges. Több mint száz gyülekezetük életében vesznek részt a romák, s lelkészeik cigánytelepekre is járnak evangelizálni. Ha ez a munka sikeres, a roma emberek magatartása és élete megváltozik, ennek pedig egyik hozadéka, hogy több pénzük marad életszínvonaluk emelésére – tájékoztatott Durkó Albert.

A rendezvényen bemutatták a Tükör című kiadványt, a protestáns egyházak cigánymisszióinak negyedévente megjelenő lapját.

Magyar Kurír