Punya, egy cigány mese Jézusról – Háromdimenziós biblia pauperumot mutattak be Pécsett

A Keret Alkotó Csoport bemutatta a meséből írt színdarabot, amely a fiataloknak és a cigányságnak is elviszi Jézus történetét.

Versegi Beáta, a Nyolc Boldogság Közösség szerzetesnője és Hoffmanné Toldi Ildikó magyartanár, drámapedagógus, playback színész alkotói kapcsolata nagyon érdekesen alakult. „Ildi az egyik keresztlányom osztályfőnöke volt hat-hét évvel ezelőtt – emlékezik vissza Beáta nővér. – Már akkor mondta a barátnőm, hogy egyszer meg kell ismerkednünk. Nem gondoltuk volna, hogy a találkozásunk később ennyire meghatározó lesz.” Ildikó így emlékezik vissza a kezdetekre: „Találkoztunk 2019-ben egy ifjúságpasztorációs előadáson. Már ott kialakult Beátával az együttműködésünk. Drámapedagógiával érzékenyítettem a jelenlévőket az előadásában elhangzottakra. Megállapítottuk, hogy szívesen dolgoznánk együtt, hiszen egy nyelvet beszélünk, és mindkettőnk titkos vágya, hogy tegyünk valamit a mélyszegénységben élőkért.” 

A Punya történetének megírása már közös ötlet volt. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) egyik szlogenje, a MindenkiNEK nagyon elgondolkodtatta Beátát. Azon tűnődött, milyen formában lehet az Eucharisztiáról és Jézusról szóló üzenetet valóban minden korosztálynak és társadalmi csoportnak átadni, érthetővé, befogadhatóvá tenni. Az is foglalkoztatta, hogy valamit tenni kellene kifejezetten a cigányságért. Ildikó olvasta Beáta Élet-forrás című könyvét. Ennek apropóján írt Beátának egy üzenetet, amelyben azt is kifejezte, hogy szívesen folytatná vele a közös munkát. „Beáta ötlete volt, hogy Jézus történetét és a mise »születését« vigyük el a cigányságnak. Mondtam, hogy szerintem ezt csak mesében lehet megírni.” Igen ám, de nem biztos, hogy olvassa is majd a célközönség. Ildikónak, mivel már dolgozott terepen, támadt egy ötlete: a színdarabokat mindenki szívesen megnézi, legyen dráma is a meséből. „Azokban a napokban imádkoztam, nagyon egyértelmű jelet szerettem volna kapni Istentől, hogy meg kell-e írnom a történetet, mert sem a meseíráshoz, sem a cigányokhoz nem értek – emlékezik vissza Beáta. – Eközben Ildi újra üzenetet küldött. Ez a válaszod? – kérdeztem a Jóistentől.”

Megszületett a történet, Toldi Ildikó tanácsára úgy, hogy könnyen előadható legyen. Így kevés benne a leíró rész, viszont tele van eseménnyel, fordulattal, különböző élethelyzetekkel. A mesekönyvhöz Ráczné Kalányos Gyöngyi csodálatos képeket festett. Képregény, drámapedagógiai anyagok, érzékenyítő programok is születtek a mesekönyv kapcsán. Ildikó és Beáta két társukkal online pedagógiai képzést tartottak pedagógusoknak a pandémia alatt. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régiójának szervezésében működő „Mesélő anyukák” csoport is foglalkozni kezdett a történettel, amely közelebb vitte őket nemcsak a saját identitásuk értékeléséhez, hanem Jézushoz is. Az esztergomi Keresztény Múzeumban időszaki kiállítás mutatja be azt a sajátos Punya-univerzumot, amely egy év alatt alakult ki a mesekönyvhöz kapcsolódóan. 

A mostani premier Toldi Ildikónak köszönhető, aki évekkel ezelőtt drámapedagógusként többekkel együtt megalapított Pécsett egy színházi nevelési egyesületet, a Keret Alkotó Csoportot. Khaled-Abdo Szaida tollából megszületett a forgatókönyv, Ildikó pedig összetoborozta a színészeket, hozott koreográfust, rendezőasszisztenst is. Mindehhez a Pécsi Egyházmegyétől és a NEK Titkárságától kapott támogatást. „A Keret Alkotó Csoport kifejezetten hátrányos helyzetűekkel, akadállyal élőkkel (látássérültekkel, értelmükben akadályozottakkal) működtet fejlesztő színházat. Tulajdonképpen ez egy kistérségi művészeti misszió” – fogalmaz Beáta nővér. 

„A darabjainkkal társadalmi problémákat vetünk fel” – mondta Ildikó. Példaképpen említ a Punyából egy történetet, amely párhuzamba állítható a mai kor problémáival. „Van egy leprás apa Jézus korában, aki a betegsége miatt kénytelen távozni a családból. Valami hasonló következik be napjainkban is, amikor az apák hosszú időre külföldi munkát vállalnak. De az sem ismeretlen helyzet, hogy a családfő börtönbe kerül. Mindkét esetben kiszolgáltatottá válik a család, az egysége megbomlik. Amikor megmutatjuk ennek a helyzetnek a fájdalmát, rájövünk, hogy bár sokszor nem tudunk segíteni egymásnak, de van kapaszkodó, van egy közös hit és egy közösség, amelyben nem hagyjuk cserben egymást.” 

Az előadáshoz a színészeket februártól válogatták. Sokan jelentkeztek a hittudományi főiskoláról és a cigányság köréből is, de azokra is számítani lehetett, akik az évente Pécsen előadott Passióban szerepelnek. Mivel a covid harmadik hulláma közbeszólt, máshogyan kellett szervezni a próbákat. Volt, aki minden próba előtt teszteltette magát, ami komoly költséget jelentett számára. „A próbák két és fél hónapig tartó időszaka alatt betartottunk minden szabályt – mondja Ildikó –, minden alkalommal tíznél kevesebben jöttünk össze. Szájmaszkban próbáltunk, és nem érintettük meg egymást. A fiatalok nagyon fegyelmezetten betartották ezeket a korlátozásokat. Most, a főpróbán vettük le először a maszkot, és csodálkoztunk rá egymás arcára.” Eredetileg május 16-ra tűzték ki a bemutató időpontját, de a járványhelyzet miatt ez akkor még nem valósulhatott meg.  A május 29-i bemutatóra is csak zárt körben kerülhetett sor.  

„A próbákon igyekeztünk a magunkévá élni a történetet, és azt kerestük, mi közünk van a benne szereplő alakokhoz. Én vallom, hogy minden rendezésben az ember a kiindulópont – osztja meg velünk Ildikó a rendezői ars poeticáját. – A színházi nevelésben az idő nagy részét a közösségépítés teszi ki, hiszen az előadáson is csak egymásra számíthatunk. Ebben a szeretetközösségben nem csupán a darab köt össze minket. Van olyan egyetemista, aki korrepetálta a fiatalabbakat, más kenyeret sütött vagy munkát talált a színésztársának. Sokan közülük együtt kosárlabdáznak. Az egyik szereplőnk a bemutató előtt munkát kapott volna Ausztriában, de lemondta, mert ő már elköteleződött, ehhez a csapathoz tartozik. Megéljük, hogy áldozatot hozunk a közösségünkért. Két és fél hónap alatt egymást nem ismerő emberekből közösséget teremtett a közös cél.”

A bemutató előtti nap délutánján együtt főztek a csapat tagjai, azt tervezték, hogy a finom vacsorát a premier után fogyasztják majd el. A színészek nemcsak a bogrács, hanem a kihangosított telefon körül is összegyűltek, így őket is megismerhettem a távolból.

Elsőként Czopf Ági számolt be a darabbal kapcsolatos élményeiről. „Én Kincsót játszom, egy cigány kisfiút. A való életben egy hete fuvolaművész vagyok, ezzel a premierrel ünneplem a diplomámat. Lányként kisfiút játszani nagy kihívás nekem. Kincsó egy naiv, huncut gyerek, aki rácsodálkozik Jézusra, és átéli a csodát. A saját életemben is vágyom erre.” Ágit megérintette és elgondolkodtatta a történet egy pillanata: „A kuruzsló varázskövet ajánl Lolának, cserébe azért, ha odaadja magát neki. Vajon igent mond-e Lola? Miért érdemes odaadni az életünket, és miért nem? Ezek nagyon feszült pillanatok voltak számomra.” 

Németh Eszter, a Pécsi Tudományegyetem elsőéves tanító szakos hallgatója Lea szerepét kapta, a történet szerint egy örömanyát alakít. „Nagyon szeretem a roma kultúrát, és a szívemen viselem, hogy a cigányság közelebb kerüljön az Egyházhoz. Pécstől távol lakom, egy olyan helyen, ahol a környező falvakban sok roma él. A próbák alatt megérintett a gondolat, hogy a megváltás mindenkiért megtörtént, és a Szentírás mindenkinek szól. Nem számít a bőrszín vagy az, hogy milyen tájról származnak az emberek.” 

„Mindenkiben ott rejlik Jézus” – vallja Arnold Sebestyén, akinek a Megváltón túl egy cigány legény és egy katona szerepét is el kell játszania. Nem könnyű számára a gyors karakterváltás. „Az idei évi Passióban is Jézus voltam, bár egyáltalán nincs Jézus-arcom. Pécsen tanulok testnevelés és etika szakos tanárnak.” Nem lehet könnyű megformálni Jézust, gondoljunk csak a keresztre feszítés jelenetére. „Sokszor beleéltem magam, hogyan érezhette magát Jézus. Úgy veszi magára mindenki bűnét, hogy nem tett semmi rosszat. Másokért bűnhődik, ugyanakkor mindenkinek megbocsát. Az átlagember ezt igazságtalanságnak érzi, a mai világban nem reális ez a magatartás. Olyan ember vagyok, aki igyekszik vidáman élni az életét, éppen ezért nem volt könnyű magamra vennem a rossz dolgok súlyát.” 

Barta Rachel régebben szinkronszínész is volt. Tizenkilenc éves, roma származású, most érettségizett, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre jelentkezett dizájnkultúra szakra. Intenzív energiát hoz a csapatba. A főszereplő, Cinka lányát alakítja. „Ambivalens érzéseket váltok ki a nézőkből. Az elején egy fiatal, aranyos kislány vagyok, akit aztán elad a nagybátyja. A sok kilátástalanság ellenére rátalálok a szerelemre. Mire azonban elérném az idilli állapotot, meghal a szerelmem, én pedig eladom magam örömlánynak. Ám Jézus felkarol, így a végén pozitív szereplő leszek – mesél az általa megformált szerepről Rachel. – Mivel roma származású vagyok, magam is sokszor tapasztaltam, hogy kiközösítenek, nem állnak szóba velem. Szerencsés vagyok, mert én jobb körülmények között élek, de közelről ismerek olyan sorsokat, mint azé a lányé, akit a darabban játszom. A próbák elején napokig nem tudtam szabadulni a szerepemből fakadó nyomasztó érzésektől, de a színészközösség ebben is sokat segített.” 

A hittan–kémia szakos harmadéves hallgató, Németh Zsófi kapta Mária szerepét. „Eleinte nagyon távol állt tőlem Szűz Mária alakja, de aztán ráébredtem, hogy ő is ember volt, lehet kapcsolódni hozzá. Ma már mélyen átérzem, amit ő érezhetett. Például amikor Jézus tanítani kezd, Mária nem tudja, hol és kikkel van a fia. Ezt az aggodalmat nagyon át tudtam élni, ahogyan a mély fájdalmat is, amit a Golgotán érez. Mária ugyanakkor a kánai esküvőn is felbukkan. Ott egy vidám asszony, aki emberként vigad és örül, akár azt is mondhatnánk, hogy bulizik.” 

Elsőéves teológiai hallgató a Pécsi Hittudományi Főiskolán, és szerepelt az ifjúsági passióban Poór Zsombor is. A kuruzsló mellett Józsefet, Keresztelő Jánost és a katonát alakítja. „Mindegyiket nehéz szerepnek élem meg. Nem érzem hasonlónak magam Keresztelő Jánoshoz, nem vagyok szent ember. Nehéz eljátszanom, hogy bűnbocsánatot közvetítek másoknak, miközben a való életben én szorulok rá a bocsánatra. Az is nehéz nekem, hogy nem vagyok mentes az előítéletektől. Ez a darab éppen ezért kihívás volt a számomra, de hamar megtanított a többi ember elfogadására.” 

A péntek esti közös főzésről nagyon hiányzik Kovács Izabella, aki a mese főhőse, Cinka szerepét kapta. A roma származású asszony felnőtt fiának születésnapja van, együtt ünnepelnek, ezért nincs a színészekkel. A való életben Izabella takarítónő. Több szakmája is van, de mindig nehezen kapott állást. „A főszereplőnk egyedül nevelte fel a gyerekeit. Most jött el az életében az a pillanat, amikor végre nem a túlélésről szól minden” – említi róla elismeréssel Versegi Beáta. Izabella magával hozta a darabba azt az erőt, ami az eddigi küzdelmeiből származik. Ez a sugárzó energia most a főszerep megformálásában jelenik meg.    

„A Punya egy protodarab, egy háromdimenziós biblia pauperum. Jézus történetét leírták, aztán a középkorban a templomok belső falaira festették, hogy mindenki megismerhesse, az írástudatlanok is. A mostani előadást úgy is felfoghatjuk, hogy Jézus életének története lejött a templom falairól, és mi három dimenzióban eljátsszuk. Ráadásul most egy új, meglepő nézőpontból, egy cigányasszony szemén keresztül láttatjuk a megváltás történetét. Június 8–9–10-én pécsi helyszíneken játszunk, többek között a város perifériáján működő Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolában, valamint a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán is lesz előadásunk. (Az alkotókkal és a színészekkel a beszélgetések még a május végi bemutató előtt készültek – a szerk.) Tervezzük, hogy az Ormánságba is elvisszük a darabot. Szeptember 9-én pedig Budapesten, az Ars Sacra Fesztivál keretében a kelenföldi Szent Gellért-templomba várjuk majd a fővárosi érdeklődőket” – tudtuk meg Ildikótól.

A zárt körű bemutató után Kovács Izabella a közösségi oldalán így számolt be az élményéről a szerepéből vett szó szerinti idézettel: „Ébren vagyok vagy álmodok, milyen különös éjszaka, találkozások.” Kívánjuk, hogy sok ilyen különös találkozásra nyíljon még alkalom az előadásokon, és nemcsak egymással, hanem, ahogyan Sebestyéntől hallottuk, a bennünk élő Jézussal is.   

Szerző: Vámossy Erzsébet   

Fotó: Csortos Szabolcs

Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2021. június 13-i számában jelent meg.