KÉPGALÉRIA – klikk a képre!
A kötelezően választható hit- és erkölcstanoktatással némiképp megváltozott a hittanórák jellege, menete; az üdvösség kérdése még inkább közoktatási keretek közé került. Ennek fényében különösen fontossá vált egy-egy tanóra céljának megfelelő megfogalmazása és minél sikeresebb megvalósítása. Milyen a hatékony tanár? Mitől tud jól működni egy tanítási óra? Hogyan ébresszük fel a gyerekek érdeklődését a téma iránt? Számos ehhez hasonló kérdés adta a kiindulási alapot a hitoktatói továbbképzés beszélgetéseihez.
Fogassy Judit SDSH Katekéták kézikönyve című kötete alapján a hitoktatók beépíthették az úgynevezett „öt pont szemléltető módszert” óráik vázába, ami alapján kiemelt szerepet kap az illusztrált magyarázat és az egyes témák hétköznapi élettel való kapcsolatának keresése, kialakítása. Ehhez nagyszerűen kapcsolódik az „élőtábla” eszköze, amely segítségével pillanatok alatt képileg is meg lehet jeleníteni egy történetet, kiemelten ábrázolva annak lényeges mozzanatait. Ahhoz, hogy minél jobban átadhatóvá váljon az üdvösség üzenete a gyerekek számára, a hittanórákon minél több érzékszerv bevonására kell törekedni – fogalmazták meg a továbbképzéseken. A „padlóképes módszer” ennek egyik leghatékonyabb formája. A halláson túl a látvány és a tapintás is bekapcsolódik a tudás megszerzésének folyamatába, ily módon bármilyen történetet vagy problémát látványos módon meg lehet eleveníteni a tanteremben.
Mivel egyre nehezebb a felnövekvő generációkat a keresztény életbe vezetni, fontos, hogy a hitoktatók változatos eszköztárral rendelkezzenek. Minden egyes új módszer, ötlet segítség lehet az üdvösség felé vezető úton. A szakmai továbbképzések célja, hogy támogassák a katekétákat hivatásukban, hogy a tanóráról tanórára haladó építkezés egyre biztosabb, hatékonyabb legyen.
A hitoktatói továbbképzések hanganyaga a Pécsi Egyházmegye honlapján érhető el.
Fotó: Loósz Róbert
Pécsi Egyházmegye/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria









