Romanelli: Gáza romokban hever, és senki nem siet a lakosság segítségére

„A Szentföld gázai övezeti részének helyzete szörnyű. Még azt sem lehet mondani, hogy ez egy katasztrófa utáni állapot, mert a katasztrófa a médiából ugyan eltűnt, de innen egyáltalán nem” – Gabriel Romanelli gázavárosi plébános így illusztrálta a helyzetet a Rimini Meetingen.

Nem érkezik segítség

„A helyzet – magyarázta – továbbra is drámai. Már nincsenek szőnyegbombázások, mint korábban, de továbbra is vannak bombatámadások, még a városközpontot is sújtják. És a lakosok többsége, gyakorlatilag mindenki, 2 millió 300 ezer ember abszolút szükséget szenved mindenben. Gáza romokban hever. Olyan, mintha egy cunami érte volna el, amely mindent elpusztít, és azután senki sem siet az érintett lakosság segítségére.

Gázába a segítség nem érkezett meg, és a helyzet napról napra egyre rosszabb.

Ha szükséghelyzetben vagy, azonnali válaszra van szükséged. A késlekedéssel minden egyes nap egyre rosszabb. Mi ezt tapasztaljuk meg.”

„A lakosság többsége – folytatta Gabriel atya – sátrakban vagy az utcán él. A föld homokos, és a homok összevegyült a szennyvízzel. Az emberek többségének semmi, még egy kicsiny energiaforrása sincs. És meg kell küzdeni a vízért, ez mindennapos küzdelem. Mi továbbra is igyekszünk megtenni minden tőlünk telhetőt. Több mint 400 családnak osztunk ivóvizet. A templomunk egy forrásra vagy vízvezetékre épült, de aranyáron szivattyúzzuk ki a vizet, mert a generátorhoz való gázolaj litere tíz euróba kerül. És ez nem a Hormuzi-szoros miatt van, hanem a háború miatt.”

Nem a kereszté az utolsó szó

Romanelli elmesélte, hogy mindennek ellenére még vizes játékokat is játszanak – olyan vízzel, amit nem lehet meginni –, „és mindenki nevet, még a felnőttek is, még én és a szerzetesnővérek is kihasználjuk az alkalmat, beállunk a spriccelő víz alá. Őrültségnek tűnik, de a szomorúságot örömmel győzzük le, és az evangélium örömét Jézus adja nekünk. Nem a kereszté az utolsó szó.

A kereszt szavára szükség van, de a végső szó a feltámadás. És nekünk ezt a húsvéti misztériumot kell megtapasztalnunk a mindennapi életben.”

Itt maradunk, nem hagyjuk el a népünket

Ami azt a döntést illeti, hogy a háború ellenére Gázában maradnak, a plébános így nyilatkozott: „A maradás volt a természetes válasz, lelkileg és emberileg egyaránt. Ez nem politikai kérdés. A pásztornak a nyájával kell maradnia. Így én mint plébános, mint pap és mint misszionárius, és így a többi pap és a többi szerzetesnő is úgy láttuk, az a válaszunk, hogy közel maradjunk az emberekhez; nem hagyhattuk el a fogyatékkal élőket, a gyermekeket, a családokat és azt a sok embert, akik folyamatosan a jelenlétünktől függenek.

Mi Jézus Krisztusért vagyunk itt, hogy megőrizzük az eucharisztikus jelenlétet: Jézus Krisztust, aki fizikailag jelen van az Eucharisztiában, és lélekben jelen van minden hívőben.

Aki szeret, az azzal is szolgál, hogy visszatartja a könnyeit; ilyen az élet ebben a siralomvölgyben.”

Elég a háborúból! A béke lehetséges

Gabriel atya mindennek ellenére a reményről is beszélt. Az egész régióban növekvő megosztottsággal, az erőszak nemcsak tényekben, hanem szavakban és gondolatokban is megnyilvánuló spiráljával szemben hangsúlyozza, hogy „a keresztény jelenlétnek, amely Krisztus jelenléte, másnak kell lennie. Meg vagyunk győződve arról, hogy a béke lehetséges, és hogy az igazságos béke szükséges. 

A palesztin és az izraeli közösség megsegítésének módja az, ha elvetjük a béke magvait, az igazságosságról beszélünk, és meggyőzzük a világot arról, hogy »Elég! Elég!«,

mert szörnyű látni az ártatlan áldozatokat, az egyik és a másik oldalon egyaránt. És mindezt a Szentföldön, ahol a megtestesült Isten élt.”

Forrás: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Fotó: Vatican Media

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír