Schattmann Ferenc: Jézus 33 tanítványa – Papi életutak a 20. század második feléből

A kötet megjelenését évekig tartó levéltári kutatómunka és több mint száz személlyel készített interjúk sora előzte meg. Schattmann Ferenc szerint könyve bármelyik magyar egyházmegye lelkipásztorairól is szólhatna, de mivel ő a Székesfehérvári Egyházmegye székvárosában született, és ma is a püspökség területén él, személyes érintettsége okán választotta ki az itt szolgáló papokat. A szerző állítja: a 20. század második felében ebben az egyházmegyében is sok nagyszerű lelkipásztor szolgált, ami három okra vezethető vissza: egyrészt példás püspökök – Shvoy Lajos, Kisberk Imre, Szakos Gyula – álltak az egyházmegye élén, akik igazi lelkipásztornak bizonyultak és szoros kapcsolatot ápoltak a papsággal és a hívekkel; másrészt 1950-ben, a szerzetesrendek működési engedélyének megvonása után összesen tizenegy rendi közösségből érkeztek „kitett” szerzetesek – legtöbben ciszterciek és lazaristák – a Székesfehérvári Egyházmegyébe, akiket a püspökök egyházmegyés papként állítottak szolgálatba. Kiváló papok, akik korábban középiskolában tanítottak és több nyelven beszéltek. A harmadik ok az volt, hogy Nyugat-Dunántúlon annyi papi hivatás született, amennyit a győri és szombathelyi papnevelő intézet már nem tudott befogadni. Közülük többen Székesfehérvárra kerültek, és az egyházmegye meghatározó papjaivá váltak.

Bácskai Sándor Keve (1927–2011) ciszterci szerzetesként a Keve nevet kapta. Az egyházi rend szentségét 1951-ben nyerte el. Három évtizedig volt plébánosa a mezőföldi nagyközségnek, Sárosdnak. A falu elismerését egyrészt a templom megújításával, másrészt jó kapcsolatteremtő képességével nyerte el. A lelkipásztori munkában nagy segítségére volt Visy Anna Mária Eleonóra szatmári irgalmas nővér, aki hitoktató, kántor, sekrestyés és házvezetőnő volt egy személyben. A zenei szolgálatért és a hitoktatásért elsődlegesen Eleonóra nővér, az egyházközség külső és lelki megújításáért Sándor atya volt a felelős. A plébános működése alatt még a rendszerváltozás előtt megtörtént a templom külső felújítása, és új harangok is érkeztek a toronyba. Sándor atya nemcsak lelkipásztor, de sportember is volt, középiskolásként versenyszerűen kosárlabdázott, és vízilabdázni is szeretett. A foci volt a kedvenc sportága. A Fradinak szurkolt, dolgozószobájában Albert Flórián képe a kereszt alatt lógott. Szeretett viccelődni és beszélgetni, de a hit és a keresztény értékek dolgában határozott és következetes volt. Tanításának középpontjában a tízparancsolat ált. „Légy egyenes ember, és becsületes” – hirdette kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ha vendégségbe hívták, rögtön a keresztet kereste a házban. Ha nem találta, szóvá tette: nekünk is meg kell vallanunk, hogy Krisztushoz tartozunk!

Bélafalvy Imre (1921–1995) vértesacsai, majd érd-tusculanumi plébánost – a 119. zsoltárt idézve – „emésztette a házadért való buzgóság.” Az államhatalom emberei kezelhetetlen álmodozónak tartották, több paptársa is értetlenül szemlélte a templom- és plébániaépítések kapcsán tanúsított hajthatatlanságát, ám az idő őt igazolta. Egy évvel az 1956-os forradalom kitörése előtt új plébánia építésébe kezdett Acsán, majd a Kádár-rendszer kezdetén a templom felújítását irányította. Tusculanaumban – mivel hivatalosan csak hittanteremre adtak engedélyt – többször vissza kellett bontania a szentély félköríves falazatát, ő azonban makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy az egykori kápolna helyén templom épüljön. Bélafalvy atya buzgósága az ezt követő évtizedekre is kitartott, így készülhetett el két ütemben a ma is használatos plébániaépület, sőt amikor a szomszédos újtelepi egyházközség ellátása is hozzá került, ott 1986-ban teljesen új templomot épített. Emellett nagyon szeretett a fiatalokkal foglalkozni, de aktív kapcsolatot tartott a többi korosztállyal is. Gyóntatni különlegesen szeretett, képes volt akár negyedórával később elkezdeni a szentmisét, ha nem fogyott el a gyónásra jelentkezők sora. Imre atya lelkiember volt, sokan jártak hozzá a környékről lelkivezetésre, nehéz helyzetükben tanácsért. Gyakran mondogatta: ha valakinek a pappal vagy más templomba járó emberrel van sérelme, akkor miért az Istennel nem áll szóba? Miért az Úr Jézustól szakad el? Vallotta: „Az ilyen ember nem az Istennel, hanem magával szúr ki…” Imre atya szociálisan érzékeny lélek volt: hozzájárult a továbbtanuló diákok kollégiumi költségeihez, ha rászoruló gyermekről volt szó.

Katona Puszta Sándor (1911–1983) leányfalusi plébános, kiemelkedő költő kisgyermekként átélte, hogy egymás után elhunyt három testvére. Tizenkét éves volt, amikor meghalt az édesapja. Két ével később a hozzá közel álló, felsőkereskedelmi iskolába járó nővére is elhunyt tüdőgyulladásban. A felnőttkort rajta kívül csak Ferenc nevű bátyja érte meg. A budai ciszterci gimnáziumba járt, és hetedikesként határozta el, hogy pap lesz. 1929-ben érettségizett, már ekkor megjelentek első versei és novellái, majd az ezt követő másfél évtizedben tizennyolc irodalmi és művészeti folyóirat közölte írásait, köztük a Kelet Népe és a Vigília. Puszta Sándort 1945. július 9-én letartóztatták, két részletben három hónapot töltött előzetes letartóztatásban az Andrássy út 60-ban és a Fő utcai gyűjtőfogházban. Több mint húsz éven keresztül az íróasztalfiókjának dolgozott, titokban remélve, hogy egyszer majd közzéteheti költeményeit. A változás 1969-ben érkezett el, amikor a Magyar Írószövetség fölvette tagjai sorába. Puszta Sándor verseit rendszeresen közölte az Új Ember. Igazi lelkipásztor volt, aki a krisztusi hit hirdetése mellett a hazaszeretetre is buzdított, nagy fokú magyarságtudat és máriás lelkiség jellemezte. Nagyon értett a fiatalok nyelvén, és különleges gondot fordított a liturgia szépségének kiemelésére. Istenáldotta tehetsége volt a beszédhez, és félórás prédikáció alatt is fenn tudta tartani a figyelmet. Papköltő volt, nem menedzser, mégis sikerült több építkezést is irányítania az egyházközségben.

A kötet előszavát Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök írta, kiemelve: a papság lényege egyetemes, ugyanaz volt fél évszázaddal ezelőtt, a megidézettek életében, mint ma. Ugyanakkor a körülmények, a mindennapi élet feltételei, behatároló tényezői rengeteget változtak. „Változott a hívek és a papság száma – s így talán egymáshoz való közelségük is. Változott életmódunk, változtak kapcsolattartási szokásaink. Változott a hatalom hozzáállása is a vallásgyakorláshoz. De azok az értékek, amelyeket a megidézett papi életek hordoztak és közvetítettek, e megváltozott viszonyok között is követendők.”

Schattmann Ferenc: Jézus 33 tanítványa – Papi életutak a 20. század második feléből
Kairosz Kiadó, 2023

Bodnár Dániel/Magyar Kurír