Segítünk a döntés előtt az életkezdeti krízisekben? – Orvosetikai konferenciát tartottak Budapesten

A Magyar Bioetikai Társaság az emberi élet védelmének és méltóságának szempontjából vizsgálja az orvosi gyakorlatban felmerülő erkölcsi kérdéseket. Az orvosetika talaján álló ökumenikus keresztény szervezet kiemelt területei az élet kezdetének és végének etikai problémái, emellett az új orvosi eljárások által felvetett kérdésekkel is foglalkoznak. A társaság tavaly az életvégi döntések etikáját vizsgálta, idei konferenciájának témáját pedig az élet kezdetén jelentkező krízishelyzetek köré szervezte. A témaválasztást többek között a szívhangrendelet körül kialakult társadalmi vita indokolta. A konferencia ugyanakkor tágabb értelemben vizsgálta az élet kezdetéhez kapcsolódó kríziseket: a nem várt terhesség mellett szó esett például a méhen kívüli terhességről, a magzat elvesztéséről és az ezekkel járó lelki következményekről is – adott összefoglaló képet Rojkovich Bernadette, a Magyar Bioetikai Társaság elnöke az eseményről.

A résztvevőket köszöntve Rojkovich Bernadette hangsúlyozta az orvosi tájékoztatás meghatározó etikai jelentőségét. Az orvos szaktudásával és tapasztalatával segíti a beteget a döntésben, a végső döntés azonban a beteget illeti meg, aki fizikai helyzetéből adódóan kiszolgáltatott lehet. Az egészségügyi törvény a beteg élethez és emberi méltósághoz, valamint az önrendelkezéshez való jogát is rögzíti, miközben az orvost tájékoztatási kötelezettség terheli, amelynek teljesítését dokumentálnia is kell. Rojkovich Bernadette szerint ezért az élethez való jog, az önrendelkezés és az emberi méltóság szempontjait együttesen kell figyelembe venni. Mint fogalmazott, a bioetika interdiszciplináris terület, amelyben az orvosi, jogi és teológiai szempontoknak is találkozniuk kell.

Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke Jeremiás próféta könyvéből és a 139. zsoltárból idézve rámutatott: a Biblia az emberi élet végtelen értékéről tesz tanúságot.

Miért beszél még mindig erről az Egyház? Miért nem adja fel, látva, hogy a társadalom másként gondolkozik? – tették fel XVI. Benedeknek az élet védelméről, szentségéről szóló előadása során. A pápa válaszában azt hangsúlyozta,

nincsenek „kis gyilkosságok”, és ha egy társadalom elkezdi engedélyezni az élet bizonyos feltételek közötti elvételét, akkor az az egész társadalom megváltozását hozza magával.

Ez ugyanis azt jelenti, hogy az élethez való jogot feltételesnek gondoljuk, mondván annak van joga az élethez, aki a „fogantatástól a harmadik hónap végéig tartó halálos szakaszon” átjutott, ezzel azonban megsérül az emberi élet végtelen méltósága, feltétel nélküli szentsége. Velejár, hogy kimondható, van élet, mely felesleges teher a társadalomnak. A püspök hangsúlyozta, az emberi élet a fogantatással kezdődik, akármikor szakítják meg, ugyanazt az emberi életet veszik el. Ezzel összefüggésben rámutatott, hogy bár a nőnek joga van rendelkezni saját teste fölött, a méhében fejlődő gyermek nem a női test része, hanem annak ideiglenes lakója.

Ugyancsak XVI. Benedek pápát idézve állapította meg, az ember azért képes megszakítani egy életet, mert nem látja, és nem hallja, hogy mit tesz. Székely János szerint a magzat vizsgálata eleve az orvosi protokoll része. Felidézte azt a jó példát, ahogy egy orvos ismerőse mindezt úgy végzi, hogy a monitort kismama felé fordítja, így az láthatja, miként dobog a magzat szíve.

A szívhang az életért való kiáltás, a valóság megszólalása. Székely János felidézte egy ismerőse – egy kicsapongó életet élő fiatal lány – történetét,  amelyet egy nem kívánt várandósság során módja volt kísérni. Ez idő alatt

minden alkalommal így szólt: „Segítünk.”

A fiatal a szívhang révén találkozott a valósággal, végül az élet mellett hozott döntést, s nemcsak egy gyermek, de a saját életét is megmentette – hozott példát a főpásztor arra, hogyan tud változást hozni egy döntésben ezzel a valósággal való találkozás.

Fontosnak tartja továbbá a számos katolikus iskolában bevezetett családi életre nevelés programot, mely „gyönyörű impulzusokat ad arról, hogy mi az, hogy szerelem, házasság, gyermekvállalás”. A püspök úgy véli,

egy életpárti társadalomban nem teheti fel azt a kérdést az orvos a babavárással hozzá forduló nőnek: Megtartja vagy elveteti? Ez nem lehet egyenlő esélyű, egyenlő súlyú választás,

mint ahogy a vasúti sínek mellett öngyilkosságra készülő embertől sem kérdezhetjük meg azt: „A mozdony alá veti magát, vagy szeretne tovább élni?”.

Székely János szerint vannak olyan történelmi korok, amikor valamilyen erkölcsi érték elhomályosodik az emberiség kollektív lelkiismeretében. Így korunkban eltompult az érzékünk a megfogant élet szentségét illetően.

Bízunk abban, hogy eljön az a pillanat, hogy az emberiség lelkiismerete újra világosabban, élesebben fölismeri az emberi élet szentségét a fogantatástól kezdve”

– zárta gondolatait Székely János.

A konferencia fövédnöke, Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora bevezetőjében a fő témához – Az orvosi tájékoztatás etikája krízishelyzetben – kapcsolódva az igazmondás erényéről, a szakorvos–beteg kommunikációjában az őszinteség kérdéséről gondolkodott.

Székely János gondolatára reflektálva úgy fogalmazott:

„szörnyű, normaszegő korban élünk”, amelyben a modern ember Isten elutasításával az emberi méltóság leépülésének útjára lép.

Ennek jeleként a civilizációs ártalmak és a függőségek terjedését, valamint a „sötét triád”, vagyis a machiavellizmus, a pszichopátia és a nárcizmus erősödését emelte ki.

Kuminetz Géza szerint

az emberek az őszinte beszédet szeretik, s az orvos lelkiismeretének szava is őszinteséget kér.

Két példát hozott: Az egyik esetben az orvos őszinte, betegségét feltáró beszéde azt váltotta ki a betegből, a konkrét esetben egy püspökből, hogy bár megrettentette a diagnózis, de aztán „össze tudta szedni magát, és úgy halt meg, ahogy egy keresztény ember”. A másik esetben a pszichológus nyílt beszéde el tudta vezetni oda a pácienst, hogy elfogadta a helyzetet, és ez fel tudta oldani a benne felgyülemlett fájdalmat, és így képes volt sírni.

Az előadó hangsúlyozta,

az emberi élet szent, alapérték, minden más érték megvalósításának lehetősége. Ajándékba kaptuk, az a feladatunk, hogy a nagy értékek szolgálatába állítsuk, és ha ez a szolgálat megköveteli, akkor adjuk is oda, egyébként várjuk meg, amíg „természetes módon a haláltestvér elérkezik hozzánk”.

A nagy értékek között van az erkölcsi érték, a vallási tudat, az érzelmi kiegyensúlyozottság, a képességek kibontakoztatása. „Egész személyiségünk kifejlesztése önnevelést, önfegyelmezést igényel, enélkül a méltóságunk torzó marad.”

Kuminetz Géza szerint az erények közé tartozik a nemesebb érzelmek készsége. „Szükséges, hogy az értéktagadó érzelmeket hatástalanítsuk, illetve igaz eszmék, a valóságnak megfelelő gondolatok, fogalmak tárházát halmozzuk fel a tudatunkban, így fogunk tudni helyesen ítélni” – mondta.

Az őszinteség kérdése azt is felveti, a kérdező jogosult-e bizonyos ismeretekhez hozzájutni, vélelmezhető vagy egyenesen bizonyított, hogy visszaél a kapott információkkal. Hanauer Árpád István későbbi váci püspök úr Hol kezdődik a hazugság? című bölcseleti írása nyomán vitte tovább Kuminetz Géza a gondolatot, mely felveti,

az igazmondás erénye nem pusztán annyit jelent, hogy bármikor bárkinek bármit mondhatunk, nem esve a hazugság bűnébe, hanem a kellő titoktartás kötelességét is szem előtt tartja.

Továbbfűzve Németh Gábor, az MKPK titkára gondolatával: nemcsak a titok megtartása a lényeg, hanem a másik ember kímélete, a felebaráti szeretet kötelme is tényező az igazmondás mérlegre tételekor. Így „az erénynek egész univerzuma kell ahhoz, hogy adott helyzetben helyesen tudjunk beszélni” – mondta. Végül így összegezte: A rossz hír közlése az orvos részéről nagy mérlegelést kívánó kötelezettség.

Kuminetz Géza még egy gondolat megfontolását kérte: Milyen nagy dolog, ha egy halál felemelő és békességet adó történés tud lenni mind az orvos, mind a búcsúzó szerettei, betegtársai számára. A rektor szerint ezt is a beszélgetés tárgyává kellene tenni.

Tringer László a Kútvölgyi Kórház egykori főigazgatójaként  Kezdeményezés a krízishelyzet megoldására címmel arról számolt be, hogy milyen lépéseket tettek az általa vezetett intézményben a magzati élet védelméről szóló 1992-es törvény – röviden abortusztörvény – rendelkezésére reagálva. Az elképzelés az volt, hogy a Kútvölgyi legyen az a kórház, ahol nem végeznek abortuszt. Tringer László úgy vélte, bár ez a közvéleményre jelentős hatással lehetne, mégis látványmegoldás lenne, és a terhességmegszakítások száma érdemben nem csökkenne. Ezért munkatársaival alternatív lépéseket dolgoztak ki.

Abból indultak ki, hogy az emberek mindennapi döntéseiket az alapján hozzák meg, ami megfelel a személy adott helyzetében megélt önismeretének. Az önismeret – az önkép – jelentősen eltérhet a reális önképtől, továbbá a személyi sorsot alapvetően befolyásoló döntések szintje könnyen távol kerülhet az illető önismeretének szintjétől. Így például

súlyos döntés születhet anélkül, hogy a személy érzelmi befolyásoltságban a maga teljességében részt venne a döntés meghozatalában.

A Kútvölgyiben kapcsolódtak az 1992-es törvény által előírt kötelezettséghez, miszerint a terhességmegszakítást meg kell előzni egy tanácsadásnak.Arra kerestek megoldást, hogy a várandós anya segítséget kapjon személyiségének mélyebb rétegeit is érintő döntés meghozatalára és az abortuszt gyakran követő pszichés zavarok megelőzésére. Képzést ajánlottak a tanácsadást végző védőnőknek. Ennek középpontjába az empátia-készség fejlesztését helyezték. Azóta a harminc évvel ezelőtt megfogalmazott kívánalmakat a védőnő számára nyújtott oktatás egészébe integrálták.

Emellett külön tanácsadást alakítottak ki, amit felkínáltak az abortuszra jelentkező nőknek.

Nem lebeszélni akartunk, hanem átbeszélni a kismamákkal a helyzetüket.”

Ebben mód volt más irányultságú szakemberekkel is beszélgetni: orvosi, pszichológusi alapképzés mellett jogi, filozófiai területeket is bevontak.

Tringer Lászlónak nincsenek pontos adatai az eredményről. A tanácsadást a nők 40%-a vette igénybe, és kétfajta hatást figyelhettek meg: részben elálltak a a szándékuktól és megtartották a babát, vagy megalapozott döntést hoztak, és lelkileg megbékéltek, továbbá az abortusz utáni pszichés zavarok ellen védettségre tettek szert.

Egy harmadik intézkedésük volt, hogy a 12 héten túli abortuszok ügyében fontos lépést tudtak tenni. Ezekben az esetekben ugyanis a nőgyógyászok gyakran kérték a pszichiáter segítségét, aki a várandós aktuális lelkiállapota alapján javaslatot tehetett az abortusz végrehajtására. Ezt szüntették meg, és igazgatói rendelet előírta, hogy a konzultáns pszichiáter csak a várandós pszichiátriai állapotára állapotáról nyilatkozhat, semmiképpen nem a várandóság kérdéséről, illetve annak megszakításáról.

A konferencia további előadásai az élet kezdetéhez kapcsolódó krízishelyzetek jogi, orvosi, etikai és prevenciós szempontjait járták körül. Lehotai Vivien, a PPKE joghallgatója  a fenntarthatósági kérdések egészségügyi szabályozásáról, Rojkovich Bernadette az orvosi tájékoztatás etikájáról, Surján László orvos, kereszténydemokrata politikus pedig arról beszélt, hogy milyen lehetőségei vannak a jogszabályoknak a várandósságuk miatt krízisbe került nők támogatásában.

Várfalvi Mariann, a szakmai szövetség elnöke a védőnői tanácsadás válsághelyzetekben és a megelőzésben betöltött szerepét vizsgálta. Kaposi András biofizikus az ultrahang fizikai hatásairól, Párducz László szülész-nőgyógyász osztályvezető főorvos pedig a magzati szívhang észlelésének szerepéről szólt a krízishelyzeti orvosi tájékoztatásban, szakmai evidenciák és bioetikai megfontolások alapján. Bálint Balázs szülész-nőgyógyász, a természetes szülés elkötelezett híve „Megtartja?” címmel tartott előadást.

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír