Sirák András család- és mentőorvos előadása a budapesti Örökimádás-templomban

Sirák András előadásában kifejtette: a sürgősségi betegellátás nagyon szűk mezsgye az élet és a halál között. Ha sikerül egy különösen súlyos beteg ellátása, és életben marad, könnyen megérezzük Isten jelenlétét, de még akkor is, ha elveszítjük. „Persze munka közben nem mindig ezen gondolkodunk, de Isten mindig ott van a sürgősségi betegellátásban. Sokszor csak utána gondoljuk végig a jelenlétét. Ezt legkönnyebben a megtörtént esetek feldolgozásával tudjuk bemutatni” – mondta Sirák doktor. Négy olyan élményét mondta el, melyben Isten egyértelműen megmutatkozott.

Az első esetben sikeres újraélesztés történt a Videoton székesfehérvári sóstói futballstadionjában, tíz évvel ezelőtt, 2006 nyarán, a Hair című musical előadásán. Sirák András a feleségével ment el megnézni a darabot. A stadion zsúfolásig megtelt, ami 14 ezer nézőt jelent. Alig telt el negyedóra az előadásból, amikor néhány sorral fölöttük segélykérő kiáltást hallottak: „Jaj Istenem, meghal a férjem, nincs itt egy orvos?” Már a kiáltásból lehetett érezni, hogy a helyzet súlyos, egy orvos megérzi az ilyet több évtizedes tapasztalat után. Sirák doktor azonnal elindult fölfelé, ahonnan a kiáltást hallotta, de – mint hamarosan kiderült –, ott volt a közelben két intenzíves nővér és egy mentőtiszt hallgató is. Valamennyien odasiettek. Egy 58 éves férfit találtak eszméletlenül, életjelek nélkül. Semmit nem tudtak róla. Egyértelmű volt, hogy közvetlenül akkor, egy percen belül ájult el. Egy padra fektetve kezdték újraéleszteni az eszköz nélküli reanimáció szabályai szerint. Tizenhárom percig végeztek újraélesztést minden eszköz nélkül, míg a rohamkocsi odaért a helyszínre. Ezután defibrilláló ütés következett, mely eredményes volt, a beteget élve, viszonylag stabil keringéssel szállították a székesfehérvári Szent György Kórház kardiológiai osztályára. Innen még az éjszaka során továbbszállították Budapestre, mivel akkor még nem működött katéteres labor Székesfehérváron.

A beteg hamar visszanyerte egészségét, három hónap múlva újra munkába állhatott. Az orvos rámutatott: az ilyen szituációban az ember legtöbbször megérzi az elején, hogy a beteg életben marad-e. Természetesen munka közben nem erről beszélgetnek, mindenki teszi a dolgát, de ebben az esetben elegen voltak; összehangoltan dolgoztak; mindannyian ugyanabba a szektorba váltottak jegyet – a szektorok közti átjárás ugyanis megoldhatatlan lett volna –, nem volt időveszteség. Ennyi minden együtt nem lehet véletlen. „Érdekes, hogy mindannyiunk fejében ugyanaz járt, de erről csak utána beszéltünk: ilyen egyszerű dolog a Gondviselés” – mondta Sirák doktor. Hozzátette: a hab a tortán a csíksomlyói búcsúhoz kapcsolódik. A beteggel felépülése után is kapcsolatban maradt. Minden évben megünneplik augusztus 25-ét, második születésnapját. Egyik alkalommal szóba került, hogy a búcsú előtt két napon át évtizedek óta tartanak mentőorvosi kongresszust Erdélyben, amit helyi jó barátja, Ambrus József főorvos szervez. Felvetődött, hogy milyen jó volna, ha „volt betege” is elmenne erre. Ez meg is történt a következő év pünkösdjén. A kongresszus megható pillanata volt, amikor az egykori újraélesztett megjelent a színpadon, és így szólt: „Jó napot kívánok, én vagyok a halott.” Másnap gyalog felment a Somlyó-nyeregbe, ami nem kis megpróbáltatást jelentett. Felkínálták, hogy kiviszik a mentőautóval, de határozottan elutasította: „Nekem ezt gyalog kell megtennem, hogy megköszönjem a Jóistennek, ami velem történt” – mondta, és így is tett. Azóta is jól van.

A második felidézett eset a budapesti West-Balkán szórakozóhelyen 2011. január 15-én, szombat este történt tragédia volt. A riasztás szerint három fiatal lány elájult a helyszínen, állítólag eszméletlenek. Elsőként két mentőegység ért a helyszínre egy időben, Sirák András és csapata volt az egyik. Öt perc alatt kiérkeztek, a fiatalokat életjelek nélkül találták. Felmérve a helyzetet rádión erősítést kértek, majd reanimációt kezdtek. A téren hatalmas, több ezres, fiatalokból álló tömeg nyüzsgött. A fiatalok jó része alkohol és/vagy drog hatása alatt állt. A szórakozóhely működési engedélye is kérdéses volt. Mint később kiderült, 300 fiatal befogadására volt ideiglenes engedélyük, ehhez képest 2883 jegyet adtak el. „Nem tudtuk, mi történt a lányokkal, nem tudtuk, hányan lehetnek még bent, esetleg hasonló állapotban. Az újraélesztési kísérlet – mint az közismert – eredménytelen volt, sajnos mindhárman meghaltak, 17-17 és 23 évesek voltak” – idézte fel a történteket Sirák doktor. Hozzátette: amikor már orvosilag nem lehetett mit tenni, megpróbáltak papot keríteni. Nem sikerült. Ekkor jutott eszükbe, hogy ilyen esetben nem kell mindenképpen pap, ezért feltételesen megkeresztelték a három lányt: „Ha még nem lennél megkeresztelve, megkeresztellek az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Az orvos így emlékezett: „Csak reméltem és sejtettem, hogy ez teológiailag helyes, de bíztam a Jóisten végtelen irgalmában. Valahogy úgy gondoltam magamban, a Jóistennek több esze van, mint nekünk, törvényekben, rendelkezésekben gondolkodó, földhöz ragadt agyú embereknek. Biztosan érti tiszta szándékunkat, hogy ha már az élők közé nem sikerült visszahozni őket, legalább a túlvilágon legyen könnyebb a sorsuk.”

„Azért az nem úgy van, hogy az orvos letakarja a három fiatal halottat, és megrántja a vállát: »Hát így jártak, és kész«. Azt hiszem, a sürgősségi betegellátást addig szabad csak művelni, míg az emberben nyomot hagy egy-egy ilyen szituáció. Én magam úgy vagyok, hogy főleg a sikertelen eseteken hetekig rágódom magamban, vajon mindent megtettünk-e, nem voltunk-e bizonytalanok valamiben” – mondta Sirák András. Felidézte: néhány hét múlva a Gondviselésnek köszönhetően találkozott az egyik elhunyt lány édesanyjával. Izgatta őt, miképp reagál a hírre, hogy a lányát megkeresztelték. Egy kicsit tartott is attól, hogy nehezményezni fogja, de nem ez történt. A lány anyja elsírta magát, és csak annyit mondott: „Istenem, de jó, hogy van, aki ilyenre is gondolt.”

Az orvos előadó szerint a West-Balkán tényleg a Balkán volt. Hozzátette: nehéz elgondolni, mit érez egy ilyen tragédia után a szülő, gyötri a lelkiismeret, miért engedte el gyermekét, miért nem hívta haza korábban, miért nem vigyázott rá jobban. Csupa nagy kérdés, válasz egyikre sincs. Így akarta az Isten. Valahogy ezt kell megtölteni tartalommal.

A harmadik eset néhány évvel ezelőtt történt Velencén, egy nyári vasárnap délután. Sirák doktor felidézte: nyugalom és béke volt, mindenki pihent, élvezte a nyarat. A négyéves kisfiú, Ricsi a szűk gyalogösvényről új biciklijével a forgalmas úttestre hajtott. Egy személyautó 40 kilométer/óra sebességgel elgázolta. A gépkocsi vezetője vitte be az ötszáz méterre lévő ügyeletre. „Mi – a feleségem és én – nem voltunk ügyeletesek, de otthon voltunk. A rendelőtől a harmadik házban lakunk. Az ügyeletes nővér beleordított a telefonba: »Gyertek nagyon gyorsan mind a ketten!« Már a hangjából világos volt, hogy nagyon nagy baj van. A kisgyermek eszméletlen volt, légzése akadozott, nagy, pápaszem alakú hematoma (vérömleny – a szerk.) mindkét oldalon, mindkét füléből vér és agyvíz folyt. Sikerült azonnal intubálni (légzését biztosítani szájon át bevezetett csővel – a szerk.), mindkét karjába infúziót bekötni, és a mentőket értesítettük.” A környék percek alatt megtelt szirénázó autókkal. Megjött a legközelebbi mentőegység orvos nélkül, majd a székesfehérvári rohamkocsi, és végül egy Budapestről is. Tizenkét orvos, ápoló, nővér küzdött a kisfiú életéért több mint három órán át, ám végül Ricsi a rendelőben meghalt.

Az eset lényegében a szülők, a nagyszülők és keresztszülők szeme láttára történt, hiszen a forgalmas utcán egymás közelében laktak. Sirák András elmondta: emlékezetes délután volt a családdal való találkozás. Minden rokon mély bűntudattal élte át, hogy felelős a történtekért: aki a biciklit vette pár hete, aki kiengedte az utcára, és aki nem magyarázta el neki, hogy a főútvonal meg az autóforgalom, az bizony nem játék, azt komolyan kell venni. Sirák András azon a délutánon a hozzátartozók között huszonhat ampulla nyugtató Seduxen-injekciót osztott ki. Kiemelte: nem sok gyermekhalál esett meg negyvenéves orvosi működése alatt, talán négy-öt, de mindegyiknek voltak közös tapasztalatai. Ha egy gyermek meghal, a szülők elkezdik marni egymást: »Miért nem vigyáztál rá jobban?!« »Te vagy az oka…« Ennek a marakodásnak legtöbbször válás a vége. Egy „megoldást” látott eddig: ha új gyermek született a családban. Minden gyermek önálló egyéniség, és egyik sem pótolja a másikat, az orvosi tapasztalat viszont határozottan mást mutat. Egy kisgyermek halála után csak azok a házaspárok maradnak együtt, akiknek újabb gyermekük születik egy-másfél éven belül, a többiek menthetetlenül elválnak, képtelenek feldolgozni a történteket. Érdekes, hogy ez egyformán vonatkozik a betegségben és a balesetben meghalt gyerekek szüleire. A történetben említett családban másfél éven belül gyermek született, így a szülők együtt maradtak.

A negyedik esetnek Sirák doktor „A motorfűrész” címet adta. Egy 63 éves férfi fát vágott a nadapi erdőben, öt-nyolc centis ágakat, az erdő tulajdonosa ezzel „fizetett” neki. Tudni kell, hogy a motorfűrész rönkvágásra szolgál, a vékonyabb ágakban gyakran elakad, ezúttal is ez történt. A legkisebb Stihl-fűrész teljesítménye 1,4 LE. Ekkora erőt kézzel megtartani nem lehet. Persze az eszköz műszaki állapota is erősen kifogásolható volt, a láncfékje nem működött, ezért kiugrott az ember kezéből, és elvágta a nyakát bal oldalon átlós irányban, mintegy 25 centiméter hosszan. A bejelentés egyszerűen hangzott, nem vett igénybe többet tíz másodpercnél. Sirák Andrást a velencei orvos nélküli, de jól felszerelt mentőkocsi sofőrje hívta mobilon: „Főnök, gyere, a nadapi úton reanimálunk.” A rendelőből indulva a nővérrel együtt öt perc alatt a helyszínen voltak, a következő látvány fogadta őket: a sérült egy árok szélén feküdt, maximálisan tág, fénymerev pupillákkal, életjelek nélkül, carotis pulzus (a nyaki ütőér pulzusa – a szerk.) nem volt tapintható, nem lélegzett. Az orvos nélküli mentőegység szabályosan BLS-t (Basic Life Support: alapszintű, illetve eszköz nélküli újraélesztés – a szerk.) végzett. A sérült nyakán körülbelül 25 centis vágott seb tátongott, amiből minden mellkaskompresszióra vér buggyant ki. Nem volt nehéz rájönni, hogy ilyen állapotban sokáig nem maradhat életben. Sirák doktor a táskájában lévő Kocher-fogóval (a vérzés csillapítására használt fogazott végű érfogó – a szerk.) benyúlt a vérrel teli sebbe, oda, ahol a vena jugularis (fő nyaki gyűjtőér – a szerk.) lefutását sejtette, és érezte, hogy megtalálta. „Kérem, ne gondoljanak csodadoktornak, aki a vértócsában is megtalálja a jugularis lefutását, amikor éreztem, hogy fogok valamit, az villant át az agyamon, hogy ez szegény már annyira meg van halva, hogy nem tudunk sokat rontani rajta” – emlékezett az orvos előadó.

A Gondviselés azonban működött: a nagyrészt átvágott vena jugularis proximális (a törzs felé vezető – a szerk.) szárát fogta le. A vérzés azonnal jelentősen csökkent. Egy másik Kocherrel a vena jugularis disztális, koponyából jövő ágát is sikerült lefogni, így a vérzés minimálisra csökkent. Közben megérkezett a rohamkocsi, Sirák András öreg barátja, régi bajtársa vezette. Azt mondta, a sérült meghalt, de azért tegyük rá az EKG-t. És csodák csodája, az életjelenségek nélküli férfi EKG-ján szabályos sinus ritmust (a szív normális alapritmusa – a szerk.) láttak. Ezt hívják PEA-nak (pulzus nélküli elektromos aktivitás). Végül három bekötött infúzióval, lélegeztetve, oxigenizálva szállították a beteget a székesfehérvári Szent György Kórházba. Az út körülbelül tizenöt percig tartott, közben a beteg carotis pulzusa tapinthatóvá vált, légzése viszont továbbra sem volt. Azonnal műtét és masszív transzfúzió (teljes vérátömlesztés – a szerk.) következett. A súlyosan megsérült férfi magához tért, állapota napról napra javult. Minden agyi károsodás nélkül meggyógyult, jelenleg is él, jól van. „Hogy miért nem kapott légembóliát, ne kérdezzék, nem tudom, hogy miért nem halt bele ebbe az elvérzésbe, nem tudom. Csak azt tudom, hogy ezzel a beteggel nagyon ott volt a Gondviselés” – mondta Sirák András. Hozzátette: azt, hogy a Kocher-fogó mindig legyen nála, még ifjú mentőorvos korában tanította meg neki egy idősebb orvos. Megfogadta ezt a tanácsot, és mindig magánál hordta. Negyven év alatt ez volt az első és eddig az utolsó eset, hogy használnia is kellett.

Előadása végén Sirák András hangsúlyozta: a sürgősségi betegellátás szép, felemelő és igen fárasztó munka. Sokszor érzik benne Isten jelenlétét és közelségét, úgy szokta ezt megfogalmazni: „alkalmazott kereszténység”. Ha sikerül egy-egy életmentő akció, könnyű megérezni Isten jelenlétét, de a kudarcokban is mindig ott van, csak akkor nehezebb észrevenni.

A rendezvényen evangelizáló keresztény énekeket adott elő a Semmelweis Egyetem Katolikus Baráti Körének együttese.

Fotó: Kissimon István

Bodnár Dániel/Magyar Kurír