Sr. Johanna-Andrea OCD: Szent Teréz válaszol – Hogyan imádkozzunk? 1.

Kultúra – 2020. január 25., szombat | 19:50

A szerző 1967-ben született Budapesten, 2004-ben lépett be a Sarutlan Kármelita Nővérek rendjébe, 2010-ben tett ünnepélyes örökfogadalmat Magyarországon, a Mindenszentek Kármelben. Perjelnője kérésére 2014-ben Erdélybe, Marosszentgyörgyre ment segíteni, az akkor még kánoni megalapítás előtt álló Kis Szent Teréz Kármelbe.

2018 tavaszán az erdélyi Mária Rádió fölkérte a Kis Szent Teréz Kármelt, hogy készítsen kéthetente egy-egy félórás műsort, azzal a céllal, hogy széles körben közkinccsé váljon a Kármel lelkisége, szentjei, elsősorban Avilai Nagy Szent Teréz Önéletírása által. Ezzel a kötettel egy könyvsorozat indul útjára, Tiéd vagyok címmel. A közelmúltban megjelent könyv a rádiósorozat első tizennégy anyagát tartalmazza.

A választás azért esett Avilai Szent Teréz személyére, mert az Önéletrajzában részletesen ír belső küzdelmeiről, amelyet hosszú-hosszú ideig folytatott lelkének tökéletesítésére. Johanna-Andrea nővér kiemeli: Szent Teréz rengeteg kínlódás után kapta meg az Istennel való tartós egyesülés kegyelmét, amit ő lelki házasságnak nevez. Rendkívül gazdag személyes tapasztalatával segít eligazodni a lelki–szellemi élet útvesztőiben, irányjelzőket állít, melyeket követve nem tévesztjük el a célt. Teréz a csendben és magányban indult el a belső úton, Isten és önmaga megismerésének útján. Arra vállalkozott, hogy „megkeresse a szívében lakozó Szentháromságos egy Istent”. Az imádságot, az Istennel való kapcsolatot a barátsághoz hasonlítja, amelyben egyszerűen együtt vagyunk Istennel, aki szeret minket. Ez a feszélyezetlen érintkezés jellemzi istenkapcsolatát. Mindent megbeszél az Úrral, „hálát ad neki, kér, panaszkodik”, azt mondja el a Teremtőnek, ami éppen a szívében van. Amikor pedig szétszórt vagy unatkozik az ima alatt, akkor is kitart, és homokórával méri az imaidőt, hogy egyetlen perccel se hagyja abba előbb. Ha a fohászkodó nem tud Isten jelenlétében maradni az imaidő alatt, legalább engedje meg az Úrnak, hogy „Ővele legyen abban a lelkiállapotban, ahogyan az ember éppen akkor van. Ha zűrzavar van benne, engedje be Őt; akkor is maradjon Ővele, annak ellenére, hogy érzi a lelkiismeret-furdalást.” Olyan lelkiállapotban imádkozzunk, amilyenben éppen vagyunk. Nem szabad arra várnunk, hogy majd csak akkor kezdünk hozzá az imához, ha össze tudjuk szedni magunkat, ez ugyanis csak Isten tudatos jelenlétében sikerülhet.

Önéletírásában Teréz mindent megtesz, hogy rávegye olvasóját, kezdje el a belső imát. Mindennap szánjon rá időt, ki-ki annyit, amennyit állapotbeli kötelessége enged. Van, aki egy órát képes csöndben imádkozni, van, aki csak tíz-tizenöt percet, de akkor imádkozzon ennyi ideig. Azt az időt adja egyedül Istennek, még akkor is, ha sokáig csak a szétszóródó gondolatokkal küszködik, mert ha állhatatos, akkor az Úr egyszer csak megadja neki, hogy összeszedetten, egyedül Őrá tudjon figyelni. Addig pedig olvashat olyan könyvet, vagy nézhet képet, ami egyetlen pontra összpontosítja: Istenre. Szent Teréz számára Krisztus a középpont. Ha szenved, arra gondol, hogy a Megváltó mennyit szenvedett őérte. Az Önéletrajz szerint Teréznek tizenhét évig kellett küzdenie azért, hogy végre összeszedetten tudjon imádkozni, és egyedül Istenre figyeljen az ima idején.

A kötet szerzője megállapítja: egyértelmű, hogy Terézt Isten vezeti a belső megpróbáltatások útján, amelyen olyan tapasztalatokat szerez, melyekkel később nagy hasznára lesz másoknak.

„A belső viharok elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy az Úr újabb és újabb kikötőbe vihesse hajónkat. Megpróbáltatások nélkül stagnálna lelki életünk és nem juthatnánk előrébb.”

Johanna-Andrea nővér Teréz Önéletírását elemezve megállapítja: az imádság az a mód, amelynek segítségével tudatosan Isten jelenlétében élhetünk. Aki az Úr jelenlétében él, annak Isten ügyei lesznek a fontosak, a maga ügyeit pedig „szüntelenül Őneki ajánlja”. Az ilyen hívőt Isten alkalmassá teszi az imában való kitartásra, „és előbb vagy utóbb elviszi őt az Úr a megváltás kikötőjébe, a Vele való egyesülésre már itt a földön”. Szent Teréz saját életével tanítja mindnyájunk számára, hogy „bukásainknak nem eltávolítaniuk kell az Istennel való kapcsolattól, hanem éppen közelebb kell vinniük Őhozzá, hiszen Ő az, aki meg tud szabadítani”.

Teréz arra buzdít, hogy kezdjük el a belső imát, adjunk minőségi időt mindennap Istennek, tartsunk ki a belső imában, és meg fogjuk tapasztalni, hogy „milyen jó az Úr azokhoz, akik keresik Őt!”

S ne fönt az égben keressük, hanem a szívünk mélyén,

hiszen Ő maga mondta, hogy az Isten országa „köztetek van”, vagyis bennünk, a lelkünk mélyén. Szent Teréz szerint nincs annál nagyobb egyesülés Istennel, mint hogy az ember akarata megegyezik az Övével. A mindennapokban ez azt jelenti, hogy teszi a jót mindenkivel, és elfogad mindent, ami tőle függetlenül jön az életében, s minden körülmények között élő hittel bízik Isten szerető gondviselésében.

Sr. Johanna-Andrea OCD: Szent Teréz válaszol – Hogyan imádkozzunk? 1.
Jel Könyvkiadó, 2019

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria