Szabó Ferenc SJ: „Hitünk szent titka” – Dienes Valéria az Eucharisztia erőterében

Kultúra – 2021. július 17., szombat | 15:24

Szabó Ferenc SJ költő, teológus ebben a könyvében Dienes Valéria (1879–1978) matematikus, mozdulatművész, filozófus és lelki író gazdag, jórészt még feldolgozatlan szellemi kincstárából merít. Az Eucharisztia megéléséből született eszmélődéseket kellő bevezetésekkel és kommentárokkal teszi közzé.

Szabó Ferenc atya 1965-ben ismerte meg személyesen Dienes Valériát, és ettől kezdve a filozófusnő 1978-ban bekövetkezett haláláig barátságban maradtak; leveleztek, többször találkoztak. Dienes Valéria hagyatékát az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában tanulmányozta. Az írónő több feljegyzése igazolta Szabó atya korábbi meggyőződését: Dienes Valéria továbbfejlesztette Henri Bergson eszméit, ötvözve azokat Prohászka Ottokár és Teilhard de Chardin eszmélődéseivel. Tervezte a Bergson-Prohászka-Teilhard-kapcsolat feldolgozását, sokat foglalkoztatta ez az „eszméletcsere”, főleg az 1970-es évektől, amikor már az Eucharisztiáról szóló eszmélődéseiben továbbgondolta a nagy „Trio” gondolatait. Számos naplójegyzetében, hajnali eszmélődéseiben új műfajt teremtett: „saját eszméletében” valósította meg a három gondolkodó párbeszédét, az „eszméletcserét”. Ennek folytatása lett Dienes Valéria eszmélődése az Eucharisztiáról.

A kötetben olvasható az a visszaemlékezés, amelyben Dienes Valéria elmeséli Szabó Ferenc atyának, hogy 1924-ben életgyónást végzett a Ferenciek templomában, a pap feloldozta, és azt mondta neki, hogy másnap menjen áldozni. Az akkor már kétgyermekes édesanya bevallotta: Nem egészen hiszi, hogy az Oltáriszentségben ott van Krisztus. Odamehet-e így, kételkedve? A lelkipásztor biztatta: Igen, csak mondogassa magában, hogy szeretné ezt elhinni. Dienes Valéria magához vette Krisztust. Visszament a helyére, „és ottan olyan zokogás fogott el, hogy alig tudtam magamhoz térni belőle”. Este pedig, a szobájában a sötétben

„egyszerre valami érzés alakult ki bennem, hogy ez a szoba tele van, és hogy az Valaki, akivel tele van, és hogy az itt van…

Az biztos, hogy az egy olyan erős jelenlét, mint… csak úgy zengett bennem: Isten, Isten… Tehát itt van! Nekem tehát… most már beszélhetnek akármit, hogy van, vagy nincs, mert én már most tapasztalom Őt. És akkor soká, soká, leírhatatlan szépségű és mélységű olyan átadottságban éltem, hogy nem is tudom, hogy ez meddig tartott, csak belement az éjszakába…”

Alapvető eucharisztikus élménye után is Dienes Valériának a Hostia – vagyis az ostya, a latin Egyházban az Eucharisztia (konszekráció) anyaga – lesz egész életének „sugárzó Napja”.

A könyvben Szabó Ferenc néhány kivétellel közzéteszi Dienes Valériának az Eucharisztiáról szóló eszmélődéseinek egységes sorozatát – amely 1957 májusa és októbere között született, és a későbbi füzetekből hozzá válogatott még néhány elmélkedést. Dienes Valéria maga is tudatában volt rendkívüli ihletettségének: könyvnek szánta, sőt még az is felvetődött benne, hogy elküldi őket a „Szentséges Atyának”. A költő teológus valószínűnek tartja, hogy az 1957-ben, Prohászka Ottokár halálának 30. évfordulóján lejegyzett eszmélődéseit – miként előtte és utána a lelki órákra írt evangéliumi elmélkedéseit is – részben a székesfehérvári püspök „sugalmazására” írta, akinek 1924-ben lett a lelki lánya. Lelki kapcsolatuk három éve alatt bizonyára az Eucharisztiáról is beszélgettek.

Dienes Valéria szerint „Azért nem értjük az Oltáriszentséget, mert nem éljük át az életét. Nem mélyedünk bele abba a Valóságba, melyet az a jelenlét számunkra kínál, és ha képesek vagyunk befogadni, akkor ad. Mindig úgy próbáljuk megközelíteni, hogy gondolkodunk róla, beleillesztjük földi léttel szerzett fogalmainkba, elfogadjuk a tanult kereteket, és amint ott térdelünk és nézzük, az így keletkező gondolatok járnak-kelnek eszmélésünk felszínén. Ezeket tudjuk, és nem azt, ami e felszín alatt, a mélységben játszódik le… Azért kell elhallgatni az Eucharisztia előtt, azért kell hunyt szemmel, hunyt ajakkal térdelni ott, azért kell

várni, üresen várni, engedelmes, átadott semmiségemmel várni, hogy megrezzenjen a mélység, megszólaljanak a kövek, felragyogjon a Szellemiség Országának napja, és elárasszon engem a fény, az erő, az Isten…”

Egy másik elmélkedésében Dienes Valéria fölteszi a kérdést: „Megérteni az Eucharisztiát? Igen, lélekkel, igen, akarattal, szeretettel. Az egész ember kell hozzá… Az értelem nem az egész ember, az Eucharisztia megértéséhez pedig az egész ember kell. Ennek az egész embernek kell belevetnie magát a megismerés fényébe. Ennek az érzelemvilággal, akarattal, hittel megáldott egész lénynek odaadására van szükség ahhoz, hogy az Eucharisztia mint átértett, átérzett, áttüzesedett Valóság költözzék be gondolkodásunkba… Ez a föltétele annak, hogy ebben a példátlan ajándékban élménnyé, valóságos megtapasztalássá váljék bennünk az Eucharisztia. És akkor ez a megismerés végtelenül több lesz, mint a megértés. Nem fogalomjáték többé, hanem valóság, egyesülés, összeolvadás.”

Dienes Valéria arról is elmélkedik, hogy az Eucharisztiát mindenkinek önmaga számára kell felfedeznie. Ez az ismeret nem adható át, csupán megtalálható. Az orvos nem gyógyíthat szeretet nélkül, és ugyanígy, „az Eucharisztia felé hasztalan fordulunk a tudást átvilágító, áttüzesítő szeretet nélkül, megismerésének kapui nem nyílnak fel előttünk. Maradnak a színek, és az értelmi hit…, és az egész titok nem gyullad fel, nem szólal meg, néma és hideg. Csak a szeretet csodálatos fénye, ez a bűvös Aladdin-lámpa tépi szét a színek fátyolát az Eucharisztia titka előtt. Ez a megismerés már nem valami ismertnek újralátása, ez folytonos megismerkedés. Azt jelenti, hogy alkalommal,

mikor szembenézek a Hostiával, úgy veszem Őt tudomásul, mintha most láttam volna meg először. A megismerésnek a sohasem látottság fénye önti el minden ízületét.

Egyszerre tudom, kire nézek, és Ő visszanéz rám.”

Olvashatjuk a könyvben Dienes Valériának a halála előtt nem sokkal írt, Jön az Isten című versét is, amelynek utolsó sora így hangzik: „Jön az Isten. Három és az Egy. / Megpillantod, honnan merre megy. / Hazamentél, nem hiányzik semmi: / elindultál mindörökké lenni…”

Szabó Ferenc SJ Dienes Valéria Eucharisztia imádatáról szóló könyve felér egy lelkigyakorlattal, amely megvilágítja az Oltáriszentség misztériumát, és elmélyítheti hitünket a közelgő, budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus előtt. Benne van a kötetben a pap szerzetes költőnek a NEK-re írt Himnusza is:

„Hálát adunk Néked és imádunk Téged
Jézus Istenember és szerető testvér
Ki test és vér vagy kenyér s bor színében
Igazság és élet Egyházad szívében.

Tőrrel átszúrt Szíved életforrásunk lett
pünkösdi Tüzednek tárd ki szíveinket
adj örömet békét vándorló népednek
Feltámadt Krisztusunk Ura Mindeneknek.

Földön zarándokló bűntől terhes néped
könyörögve kéri áldó segítséged
Velünk lakó Isten Atya Egyszülöttje
halálunk óráján az égbe vezess be.”

Szabó Ferenc SJ: „Hitünk szent titka”
JTMR–Távlatok, Budapest 2019

Szerző: Bodnár Dániel

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria