Szakmai együttműködés indult a piarista rend és az ELTE között

Megszentelt élet – 2019. szeptember 7., szombat | 19:03

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem két kara és a Piarista Rend Magyar Tartománya, valamint közreműködő szervezetei kötöttek megállapodást.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem két kara és a Piarista Rend Magyar Tartománya, valamint közreműködő szervezetei, a Piarista Szakképző Központ és a Kilátó Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő, Módszertani Központ együttműködési megállapodást kötött, melynek fókuszában a közös kutatásfejlesztési tevékenységek állnak.

Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara 2019 áprilisától közreműködik a megújuló gödi szakképzés kialakításában, az orientációs képzés szakmai vezetésében, amellyel – karöltve a Piarista Szakképző Központtal és a Kilátó Központtal – hozzájárul a hazai szakképzés fejlesztéséhez. Az együttműködés sarokpontjai közé tartoznak a szakképzéshez kapcsolódó közös hazai és nemzetközi kutatások indítása, az orientációs képzés pedagógiai formálása, az ehhez kapcsolódó tanárképzés kidolgozása. Mindemellett a Kilátó Központ vállalja az ELTE PPK munkatársai és hallgatói számára továbbképzések lebonyolítását, gyakorlati képzésük megszervezését.

Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karral kötött jelenlegi együttműködési megállapodás céljai között ugyancsak szerepel a közös kutatási és képzési tevékenység megvalósítása, valamint a fogyatékos fiatalok életpálya-tervezési szolgáltatásainak biztosítása. Továbbá, az ELTE BGGYK kidolgozza a Kilátó Központ szakmai monitoring rendszerének szempontjait és a minőségbiztosítási tevékenység lépéseit, és folyamatos monitoring tevékenységet lát el a minőségbiztosítás közösen kitűzött céljai és módszerei szerint.

Forrás: Piarista Rend Magyar Tartománya

Fotó: Pexels.com

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria