Székely János a Győri Egyházmegyei Zsinaton: Arra születtünk, hogy megtanuljunk szeretni

Hazai – 2025. szeptember 12., péntek | 9:29

Szeptember 11-én, a Győri Egyházmegyei Zsinatot lezáró üléshét negyedik napján a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia újonnan megválasztott elnöke, Székely János szombathelyi megyéspüspök mutatott be szentmisét Veres András győri megyéspüspök meghívására a Brenner János Hittudományi Főiskola kápolnájában.

Ezen a napon a gazdasági, az egyházzenei és az egyházművészeti munkacsoportok ismertették egyéves munkájuk eredményeit.

Székely János elmélkedése elején rámutatott: Jézus a szeretet útjára hív, annak is a legradikálisabb formájára, az ellenség szeretetére, irgalomra. Arra, hogy túlcsorduló mértékkel mérjük az életünket, szeretetünket.

A Biblia kinyilatkoztatásának ez a szíve: az Atya mindent átad a Fiúnak, semmit sem birtokol. Az Atya mindent szüntelenül odaad, a szeretet örök eksztázisában él. A Fiú mindent befogad. Az Atya olyan, mint a Nap, a Fiú, mint a tükör, minden fényt befogad, s mindent azonnal visszasugároz. A Szentlélek maga a fény, amely árad az Atya és a Fiú között. Ebből a titokból van a világ: az atommagok és az elektronok tánca, a nyíló virágok, a nevető gyermekarcok, a férfi és a nő szerelme.

Szeretetből vagyunk, arra születtünk, hogy megtanuljunk szeretni.

Ha rátalálunk erre az útra, a sejtjeink is ujjonganak.

Az Egyház legfőbb küldetése, hogy a szeretet titkát élje, hordozza, sugározza, hitelesen, életerősen, tisztán, nagylelkűen. A szombathelyi főpásztor Szent II. János Pál pápát idézte. A 2000. esztendő nagy jubileuma végén kiadott apostoli levelének mottója: „Evezz a mélyre!” (vö. Lk 5,4) A szent pápa arra bátorít bennünket, hogy az istenkapcsolatunkat, a hitünket, a kereszténységünket mélyítsük el, tegyük hitelessé: evezzünk mélyre a lelki életünkben!

Találkozzunk újra az élő Krisztussal! Minden megújulás innen indul. Ha szeretnénk, hogy az Egyházunk megújuljon, nekünk kell megújulnunk.

Enélkül igazi megújulás nincs. Tegyük újra Istent a legelső helyre az életünkben, legyen az életünk Ura!

Minden keresztény ismerje fel a meghívását az életszentségre. Fedezzük fel újra a vasárnapot, a családi imádságot, fedezzük fel a kiengesztelődés szentségét!

Az Egyház legyen újra a szeretet iskolája, közösségek közössége, ahol a legszegényebbek is otthonra találnak. Ha a közösségeinkben nincs helye a szegényeknek, akkor nagyon hamar Krisztusnak sem lesz helye

– figyelmeztetett Székely János.

Teréz anya ezerszer több embert vitt közelebb a kereszténységhez, mint sok-sok prédikáció. Prédikálnak-e a tetteink? – hívta elmélkedésre, lelkiismeret-vizsgálatra a jelenlévőket a főpásztor, II. János Pál pápa és XVI. Benedek pápa tanításából kiemelve egy-egy fontos gondolatot.

A kereszténység első háromszáz évében világi emberek adták tovább az evangélium üzenetét: ki-ki a maga testvérének, jóbarátjának, rokonának. És a kereszténység futótűzként terjedt. Mai megfáradt kereszténységünk elfelejtette ennek jelentőségét.

Rengeteg keresztény van, aki soha életében meg sem próbálta, hogy bárkinek is átadja a hitét. Azt gondolja, ez magánügy, meg sem tudja fogalmazni, nincs hozzá sem bátorsága, sem pedig lelkesedése.

Az Egyháznak nagy szüksége van szent életű, hiteles papokra. Ugyanakkor mennyire szükség van hiteles, szép családokra is, ahol természetes dolog a hűség, a gyermekáldás nagylelkű elfogadása, a családi imádság. Mennyire kellenének csillogó tekintetű fiatalok, akik tisztán, a hitük szerint élnek. S akik azt bátran meg is vallják, mint Carlo Acutis.

Megkaptuk az örömhírt, a kereszténység ezt hordozza. Tudjuk-e bátran hirdetni a mai világban? Bátran kiállni vele, és úgy is élni? Ragyogóak, vonzóak-e a közösségeink?

Evezz a mélyre, s vesd ki a hálót!” – erre hív bennünket Jézussal Szent II. János Pál pápa, erre hív bennünket ez a zsinat.

Ehhez kérjük a Szentlélek segítségét – buzdította a zsinat résztvevőit Székely János püspök.

A zsinati üléshét további liturgikus programjairól ITT tájékozódhatnak.

Fotó: Molnár G. Tamás

Forrás: Győri Egyházmegye 

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria