Szentangélás köpenyekben az Oscar-díj felé

Kultúra – 2017. január 25., szerda | 15:40

Két budapesti egyházi iskola, a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium is helyszínéül szolgált Deák Kristóf „Mindenki” című rövidfilmjének, amely kategóriájában bekerült az idei öt Oscar-jelölt alkotás közé.


Az Oscar-jelölés már önmagában is óriási dolog, már ezzel is nyertünk – mondta az MTI-nek január 24-én, kedden Deák Kristóf, a Mindenki című kisjátékfilm forgatókönyvíró-rendezője, akinek alkotását a legjobb rövidfilm Oscar-díjára jelölte az amerikai filmakadémia.

Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) január 24-én online közvetítésben hozta nyilvánosságra a legrangosabb hollywoodi elismerés jelöltjeit.

Deák Kristóf munkája a rövidfilmek kategóriájában került be az öt jelölt alkotás közé. E kategóriában magyar alkotást először 1963-ban jelöltek, a Szabó István rendezte Koncert producere az amerikai Ezra Baker volt. A rövidfilmek között több mint fél évszázad után került ismét a végső győzelemre esélyes öt film közé magyar mű.

A Mindenki (angol címén: Sing) a kilencvenes évek elején, iskolai környezetben játszódik, központi eleme egy rossz pedagógiai modell, egy gátlástalan tanárnő sikerhajhászása, amire a film gyerekszereplői adnak csattanós választ. A 25 perces film főszereplői Gáspárfalvi Dorka, Hais Dorottya és Szamosi Zsófia. Producere a rendező mellett Udvardy Anna volt.

„Figyelem emberek, hamarosan egész Hollywood benézhet a Gellértbe!”– tudatja az I. kerületi egyházi iskola diákjait tömörítő Szent Gellért Diákszövetség (Szövi.hu) honlapja a hírt, hogy Oscar-díjra jelölték a Mindenki című rövidfilmet, amelyet más helyszínek mellett a krisztinavárosi tanintézmény falai között is forgattak. Nyáry Zsigmond, az iskola igazgatója a Magyar Kurírnak elmondta, hogy a folyosók és a lépcsőház láthatók a tokiói Short Shorts fesztiválon kisjátékfilm kategóriában fődíjat nyert alkotásban.

A filmben nagy szerep jut a II. kerületi Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium épületének is. Mivel a film történetét összeegyeztethetőnek találták az iskola szellemiségével, örömmel adtak helyszínt a forgatásnak – számolt be szerkesztőségünknek Szalai Gábor, a tanintézmény igazgatója. 

Az iskola udvarán és egyik termében vettek fel jeleneteket – mondta el az igazgató. A témából következően inkább egy további forgatási hely, a IX. kerületi Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskola diákjai közül szerepelnek többen a kisfilmben, de egy-két szentangélás diák is feltűnik benne. A ferences iskola a helyszín mellett köpenyeket is biztosított a forgatáshoz.

A 89. Oscar-díj-átadó gálát február 26-án tartják a hollywoodi Dolby Színházban. Ekkor derül ki, hogy a Saul fia tavalyi sikere után idén is örülhetünk-e hasonló elismerésnek.

Fotó: Mozinéző.hu

MTI–Agonás Szonja/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria