Szent Erzsébetet ünnepelték Magyaralmáson

Kishírek – 2022. november 28., hétfő | 9:36

Hosszú évek óta hagyomány a Fejér megyei Magyaralmáson, hogy a Szent Erzsébet emléknapjához legközelebb eső vasárnapon megemlékeznek a Karitász védőszentjéről. November 20-án a Nagyboldogasszony-templomban a szentmise végén a gyerekek közreműködésével idézték fel az Árpád-házi hercegnő életének legfontosabb állomásait.

A nagyobbak énekekkel és három ismert legendával, míg a kisebbek egy verssel és az egyik csodája megjelenítésével elevenítették fel Szent Erzsébet alakját.

Az előadást követően a magyaralmási Karitász csoport egykori és jelenlegi tagjainak munkáját egy szál rózsával köszöntük meg.

A megáldott kenyereket kivonuláskor egy Szent Erzsébetnek öltözött hittanos és ministránsok osztották szét a hívek között.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Bechtold Csanád

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria