Szentelés és primícia a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében – VIDEÓVAL

Új papja és új diakónusa van a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyének, miután Schönberger Jenő püspök Barta Barnabást pappá, Leabu Mariust pedig diakónussá szentelte július 5-én. A szatmárnémeti székesegyházban összegyűlt ünneplő híveknek a szentmise elején a püspök köszönetet mondott, hogy imádsággal kísérték a szentelendők hivatását, ugyanakkor kérte, ezután is imádkozzanak értük, hogy mindvégig hűségesek maradhassanak vállalt kötelezettségeikhez. Imát kért papjaiért, kispapjaiért, a papi és szerzetesi hivatásokért is, emlékezve, hogy elsőszombat van, a Szűzanya szombatja.

Homíliájában a főpásztor a papi út küldetés jellegéről beszélt: Isten az, aki kiválaszt. Erősen kell ebben hinni. Ebben soha ne kételkedjetek ti sem – fordult a szentelendőkhöz. – Isten nem téved, ő tudja, hogy mit miért tesz. Ennek a kiválasztottságnak a célja a küldetés. Nem magam miatt kaptam a papságot, nem magam miatt lettem kiválasztott, nem azért bíz meg engem Isten szavai hirdetésével és nem azért bízza rám saját magát, hogy nekem több legyen, mint másnak, hanem azért, hogy küldetésem révén másokhoz ezt elvigyem. Félelmeinkre a válasza: veled vagyok.

Szent Péter apostol szavaira emlékezve Schönberger Jenő kérte a szentelendőket, soha ne hagyják el az imát, mely által megismerhetik Istent; legyen bennük mindig figyelmes szeretet, amelyre Jézus életével tanít, legyenek szolgálatkészek, hiszen Krisztus is szolgálatra hív. Tegyetek mindent Isten nagyobb dicsőségére, megmaradva Krisztus szeretetében. Így lesz teljes az örömötök. Nem mondom, hogy könnyű lesz mindig elfogadni Isten akaratát – figyelmeztetett a püspök –, de ahová Isten helyez, ott veletek lesz a kegyelme is, amellyel rátok vár, és meg fogjátok tapasztalni, hogy nem vagytok egyedül, ő veletek van. A feladatotok, hogy elvigyétek Istent oda, ahol szükség van rá, mert a pap arra kapott meghívást, hogy az imában találkozzon Krisztussal, megismerje és szeresse Őt a keresztútján is, amely a szeretet szolgálatának tevékeny és önmegtagadó útja. Csakis ez bizonyítja és tanúsítja Isten iránti szeretetének hitelességét és ez által tükröződik vissza Krisztus irgalmas arca. Kedves híveim, ezt ti se feledjétek, mi nem önmagunkért, hanem értetek vagyunk. Minden pap ajándék a közösség számára. Fogadjátok őket úgy, és segítsétek őket, hogy azok lehessenek, akiknek Isten szánta őket.

A szentbeszédet követően a szentelendők a püspök elé járultak, összekulcsolt kezüket az ő kezébe téve tiszteletet és engedelmességet ígértek, majd az önátadás jeleként leborulva – ezzel is kifejezve, hogy egészen Istennek és a rájuk bízott lelkeknek szentelik magukat –, a hívek pedig térdelve imádkozták a Mindenszentek litániáját. Ezután következett a diakónusszentelés leglényegesebb része, a kézrátétel és a felszentelő ima, amely után az újonnan felszentelt Leabu Marius beöltözött a szerpapok sajátos öltözékébe, a stólába és dalmatikába, a püspöktől pedig átvette az evangéliumos könyvet annak jeleként, hogy a diakónusszentelésben hatalmat kapott Isten igéjének hirdetésére.

A papszentelés leglényegesebb része, a kézrátétel és a felszentelő ima során a püspök az eléje járuló Barta Barnabás fejére tette a kezét, és csendben imádkozott felette, majd a jelenlevő papság is ezt tette. Az újonnan felszentelt beöltözött a papi módra viselt stólába és miseruhába, majd a püspök megkente krizmával a kezét, hiszen így valósul meg az írás szava: „Az Úr lelke rajtam, Ő kent fel, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket” (Iz 61,1). Az áldozati adományok átadása során Barta Barnabás kezével érintette az ostyát és a kelyhet a borral, annak jeleként, hogy a papszentelésben hatalmat kapott arra, hogy a szentmiseáldozatot bemutassa. Ezután a püspök békecsókkal köszöntötte őt, majd a papság is ezt tette, Krisztus barátságának jeleként: „Nem nevezlek többé szolgának benneteket, hanem barátaimnak mondalak titeket” (Jn 15,15). A papszentelés szertartását követően a szentmise a felajánlással folytatódott.

A legszentebb áldozat bemutatásának végén Schönberger Jenő püspök megköszönte a szülőknek azt a szeretetet, amellyel gyermeküket felnevelték, és Isten, valamint az egyházmegye szolgálatára engedték. Köszönetet mondott ugyanakkor a gyulafehérvári és esztergomi papnevelő intézetek nevelőinek és tanárainak, a plébános atyáknak és mindazoknak az imádkozóknak, akik kitartóan kérték és kérik az aratás urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába. Megköszönte az újonnan felszentelteknek, hogy elfogadták a meghívást, de mindenek előtt a Jóistennek, aki a hivatást adja. Végül emlékeztetett: Ne felejtsünk el mindig buzgón imádkozni Istenhez, hogy küldjön hivatásokat nekünk.

* * *

A szentelést követő vasárnapon, július 6-án első szentmiséjét szülőfalujában, Kaplonyban mutatta be Barta Barnabás. A Szent Antal-templom udvarán, a szabadtéri oltárnál bemutatott szentmisére a teret, de a templomot is megtöltötték a hívek, akik a bevonulást követően versekkel és virággal köszöntötték az újmisést.

Az áldozatbemutatás elején P. Tímár Asztrik OFM plébános szólt Barta Barnabáshoz, hangsúlyozva annak a fontosságát, hogy a közösségből pap született.

Barnabás, Krisztus magához láncolt örökre – mondta. – Szétszakíthatatlan kapcsolatba kerültél Jézussal, a barátja vagy. Ma az egész egyházközség együtt örvend veled, együtt köszönjük meg Istennek, hogy levitáinak sorába hívott. Nagy dolog az, testvéreim, amikor az Isten magának egy faluból barátot választ, amikor valakinek annyira beleég a lelkébe az Isten arca, hogy azt többé elfelejteni nem tudja. Odahagy mindent, és odaáll közbenjárónak népe és Isten közé, áldozati oltárra teszi önmagát, pappá lesz. Örömre, ünneplésre méltó dolog. Kedves paptestvérem, mondd el ma Szent Pállal, hogy áldott legyen az Isten a hivatásodért, azért, mert mindvégig hűséggel melletted állt. Indulj azzal a tudattal, hogy Isten veled van, de ugyanúgy veled van szülőfalud népe is, amely imával kísér, és veled van az egész Anyaszentegyház.”

Barta Barnabás Urbán János Fr. Erik OFM, korábban Kaplonyban szolgált ferences atyát, jelenlegi csíksomlyói templomigazgatót kérte fel, hogy primíciáján szentbeszédet mondjon. Erik testvér ünnepi szónoklatában a mindennapi „igen” kimondására buzdította az újmisést. A pap tevékenységei közül az áldozatbemutatást, a bűnbánat szentségének kiszolgáltatását és az igehirdetést kiemelve tanácsokat fogalmazott meg beszédében, majd Szent Ferenctől kölcsönzött gondolattal elmélkedett az Oltáriszentségről, mellyel Isten minden nap „megalázza önmagát” – ahogy egykor a Szűzanya méhébe szállt, az ember, a pap kezébe adja magát, egészen kiszolgáltatva magát nekünk.

A szentmise végén az újmisés köszönetet mondott az Istennek, szeretteinek, mindenkinek, akik segítették útján, ugyanakkor kérte Isten segítségét, hogy megmaradjon és kitartson hivatásában. Papi jelmondatával kapcsolatban – „Uram, a te arcodat akarom keresni” (Zsolt 27,8) – elmondta, azért választotta, mert úgy érzi, ha ezt tesze, akkor nem tér le a helyes útról, nem téveszti el a helyes irányt. De nemcsak az ő feladata ez, mondta, hiszen ha mindannyian ezt tennénk, akkor egy irányba tekintenénk. Minden ember ugyanazt keresné: megnyugvást az Úr arcának szemlélésében.

Magyar Kurír