Szentmártoni Mihály: Az örömteli szentgyónás titka

Kultúra – 2019. április 13., szombat | 16:53

Szentmártoni Mihály jezsuita pap, pszichológus, a Pápai Gergely Egyetem professzora, a Szentek Ügyeinek Kongregációja teológusa, több római kollégium lelkivezetője és az ott élő papok, növendékek gyóntatója.

A teológus szerző saját és paptestvérei tapasztalatai alapján tényként állapítja meg: sok hívő – még papok és szerzetesek is – viszolyognak a gyónástól, úgy élik meg, mint egy kínzópadot, ahol az ember belsejében „hívatlan” személy, vagyis a pap vájkál. Szentmártoni Mihály atya azonban rámutat: a bűnök megvallása és a vele járó „visszás érzés” a gyónásnak csak egyik arca. A másik a feloldozással mutatkozik meg, amelyben megtapasztaljuk Isten feltétel nélküli szeretetét, és ezáltal a gyónás „hirtelen kívánatossá, örömteli eseménnyé válik”. A gyónás ugyanis személyes találkozás Istennel, „ez pedig megváltásunk központi üzenete”.

A kérdésre, hogy miért gyónunk, a szerző válasza: ez a gyónás szentségének természetéből adódik. „Azért gyónunk, mert itt árad belénk Isten megbocsátó szeretetének kegyelme.” A szentgyónás sok kegyelem forrása, így többek között a megtérés kegyelméé.

Szentmártoni Mihály, elemezve Márk evangéliumának kilencedik fejezetét (42–49), kiemeli, hogy Jézus itt felszólít bennünket: találjuk meg magunkban a rossz gyökereit. Annak ugyanis nincs sok értelme, hogy állandóan másokban vagy a körülményekben keressük a rossz okát. „A világ megreformálását magunkban kell kezdenünk.” Az evangélium tehát „radikális becsületességre” szólít fel bennünket. Álljunk oda Jézus elé, és kérjük Tőle, hogy mutassa meg nekünk, mi az, amit feltétlenül ki kellene irtanunk magunkból, hogy „tiszta szemmel, erős kézzel és biztos lábbal állhassunk meg saját lelkiismeretünk, embertársaink és Isten színe előtt”. Ezt tesszük minden szentgyónásban.

Lényeges figyelmeztetése a szerzőnek, hogy amikor gyónni készülünk, akkor elsősorban nem önmagunkról kell elmélkednünk, hanem Istenről. A hiteles gyónás mindig találkozás az irgalmas Istennel, aki pontosan a megbocsátásban adja tudtunkra, hogy feltétel nélkül, mindennek ellenére szeret bennünket. A gyónás szükségességét kiváltó lelki élmény az a felfedezés, hogy Isten „végtelenül szeret”. Ez a tékozló fiú lelki élménye, aki rádöbben, hogy az atyai házban jut szeretet meg kenyér bőven még a szolgáknak is, ő viszont a messzi idegenben éhen hal. Ezért határozza el, hogy felkel és visszatér a szeretett atyai házba. Megtérése akkor kezdődik, amikor megvallja az atya szeretetét. A példabeszéd örökérvényű kinyilatkoztatása, hogy Isten „ma is mindenkit hazavár”. Ez az örömteli szentgyónás egyik legfőbb titka, csakúgy mint az, hogy a szentgyónásban „Isten kihúz bennünket abból a szakadékból, amelybe bűneink miatt zuhantunk bele, majd újra csillagot gyújt életünk további útján”.

Az evangélium betlehemi gyermekgyilkosságot leíró részét elemezve Szentmártoni Mihály kifejti: kellő alázattal be kell látnunk, hogy képtelenek vagyunk megváltani magunkat, szükségünk van Isten megváltó kegyelmére. Ugyanakkor Isten mindegyikünket úgy óv, mint saját Fiát. „Mindenkit a maga módján. A Kisjézust kimentette a gonosztevő kezéből, de hisszük, hogy a meggyilkolt betlehemi kisdedeket és az őket sirató édesanyákat is megvigasztalta, tudtukra adva valamiképpen áldozatuk értelmét.” Erre az üzenetre szükségünk van ahhoz, hogy megértsük, egyetlen áldozatunk sem hiábavaló, sem azok, amelyeket hivatásunk követel meg tőlünk, sem azok, „amelyek a kiszámíthatatlan isteni terv útján lépnek be életünkbe betegség vagy más drámai esemény formájában”.

A könyv írója szerint a szentgyónás lényegét azok a megrendítő szavak alkotják, amelyeket Jézus intézett Simon farizeus házában a sokat szenvedett, megalázott asszonyhoz: „Bűneid bocsánatot nyertek” (Lk 7,48). „E szavak nélkül hiábavaló lenne, ha vétkeinket a tereken kiabálnánk világgá” – írja Szentmártoni atya.

A gyónás egy nagy dráma két felvonásban. Az első felvonás bűneink megvallása és az értük való felelősség vállalása. Itt a szívnek a megtérése zajlik, ami „mindig negatív, megalázó és fájdalmas érzés”. A második felvonásban Isten lép a színre, és azt mondja: „Tudom, milyen vagy, tudom, mit tettél, de még mindig szeretlek, mindennek ellenére szeretlek!” A jezsuita teológus szerző rámutat: ez a tudat felszabadít és örömmel tölt el. „Ha az ember ezt megérti, akkor legszívesebben igen gyakran gyónna, csakhogy hallhassa ezeket az emberi értelem számára talán hallhatatlan, de éppen ezért mélyen boldogító szavakat.” Ez is az örömteli szentgyónás titkához tartozik.

Szentmártoni Mihály: Az örömteli szentgyónás titka
Agapé Kiadó, 2018

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria