Szolgálat és „másmilyen viszonyok” a ceglédi máltai tanyagondnokság életében

Nagy a tanyavilág Cegléd körül, korábban a téeszek miatt sokan költöztek a külterületekre, később pedig az alacsony ingatlanárak vonzották a kiköltözőket. Vannak gazdaságok, tehetősebb tulajdonosokkal, de akikhez a tanyagondnok ellátogat – még ha a szolgálat nem is rászorultsági alapon működik –, azok szegényes körülmények között élő emberek. A legtöbben szeretnek ott lakni, hozzászoktak a csendhez, a természet közelségéhez, és az infrastruktúra hiányához is (nincs villany és vezetékes víz). Az idő azonban halad, a régen életerős mezőgazdasági munkásokból idős emberek lettek, a gyerekeik elköltöztek, aki pedig ott ragadt, az segítségre szorul.

Sok a feladat, de aki szereti ezt a munkát, szívesen vállal még azon túl is

Kövér Erzsébet nyolc tanyagondnokság munkáját koordinálja, három a város környéki tanyákon működik, a többi Tápiószecsőn, Dányban, Kókán, Szentmártonkátán, Nagykátán. Tizennégy éve alakult a szolgálat, jelenleg három tanyagondnokkal (és egy helyettessel), akik közül Mányoki Mihály kezdettől fogva itt dolgozik. Megosztja velünk a legfontosabb feladataikat. Egy tanyagondnok 70-től 400 főig láthat el egy területet. Reggel gyerekeket szállítanak iskolába, oviba, aztán a betegeket időpontra a kórházba, háziorvoshoz, utána következnek a bevásárlások, az élelmiszermentés, a gyógyszerkiváltás, az ivóvízszállítás, mert a sok műtrágyázás miatt a fúrt kutakban már nincs ivóvíz. Délután a szolgálat végén a gyerekeket szállítják haza. „Nem fenékig tejfel a tanyasi élet, de mi éppen azért vagyunk, hogy le tudják küzdeni a nehézségeket, közelebb hozzuk az ellátást” – magyarázza.

Mihály mellett Banó József hét éve, Vizoviczki András egy éve végzi a szolgálatot. Kell hozzá problémamegoldó-képesség, beleérző képesség, és szeretni kell ezt a munkát – mondják. Melinda, Mihály felesége a helyettes, és egyben önkéntes is a Máltánál, ő válogatja az adományokat. Egyetértenek abban, hogy erőn felül dolgoznak, nem csupán a kötelező feladatokat látják el, hanem élelmiszeradományokat is visznek ki, ruhaadományt fogadnak, válogatnak. Kövér Erzsébet elmondja, hogy nagyon jó kapcsolatban vannak a családsegítővel, a védőnői hálózattal, a mezőőrséggel, a rendőrséggel, a tűzoltósággal, a ceglédi önkormányzattal, rájuk mindig számíthatnak. Egy családnál ablakokat cseréltek a közreműködésükkel, azóta ajtót is sikerült cserélni a széljárta házban. Soha nem fogy el a feladat ezekben a házakban, de ha a tanyagondnokok odafigyelnek, beszélnek róla másoknak, mindig akad segítség, talán csak egy telefonba kerül. Táblázatot vezetnek a kérésekről, ha van felajánlás, azonnal elviszik a rászorulóknak, mert tárolni nem tudják. Az emberek nagyon segítőkészek, vagy mindig jó helyen kopogtatunk – mondja Erzsébet.

Bizalmi, szoros kapcsolatban a tanyán élőkkel

Egyetértenek abban is, hogy ez nemcsak szolgáltatás, hanem szolgálat, segítés a másik szükségében, hivatás. Vannak nehéz természetű emberek, de eddig mindig túllendültünk, megtaláltuk a hangot – mondja Mihály. Megismerik a családokat, az örömeiket, bánataikat. Emberekkel dolgozni nehéz, mindenkihez máshogy kell hozzáállni, vannak jó és rossz napjaik, ahogy a tanyagondnokoknak is. Ugyanakkor olyanok már kicsit, mint a családtagjaik, vannak olyan idősek, akik úgy tekintenek rájuk, mintha a saját gyerekeik lennének. Sokan csak rájuk számíthatnak, ha baj van, ha ügyet kell intézni, mert nincsenek rokonaik, vagy ha vannak is, dolgoznak, sokan külföldön. Olyan nagy a bizalom, hogy sokszor a mentő helyett is a kollégákat hívják, aztán a tanyagondnokok hívják a mentőt, amelynek sofőrjét sokszor útba is kell igazítani vagy elkísérni. Sőt, Mihálynál már előfordult, hogy vontatókötéllel húzta ki a mentőt.

Banó József hozzáteszi, ahogy a Málta a keresztény lelkiség miatt is sokat tud adni, például gyász esetén. Viszik az embereket templomba is, ha kérik, teljes körű az emberi odafigyelés. Vele indulunk az első útra. Kevés beszédű embernek tartja magát, pedig sok érdekes dolgot mesél abban a negyed órában, amíg kiérünk a tanyákra. Amit nem mond el, azt pedig megtudjuk az emberektől: Marika néni – akihez majd a második körben megyünk – örömmel meséli, hogy amíg tudott járni, Józsi vitte reggelente a városba a nyolc kilométerre fekvő templomba. Sőt, minden nyáron elvitte őt a barátnőjéhez Vas megyébe néhány napra, amíg ő a családjával a Bakonyban nyaralt, majd a végén haza is hozta. „Őhozzá másmilyen viszony is kapcsol, mélyebb” – teszi hozzá.

Idős asszonyoknál az Irtványoson

Fás területre kísérjük el a tanyagondnokot, az út egyik oldalán telepített, a másikon természetes erdő. Útközben megosztja velünk, hogy a közbiztonság nem jó a tanyavilágban, sok a rablás, főként ha azt látják, hogy valaki hosszabban nincs otthon. Mesél egy bácsiról, aki éppen csak meghalt, már el is bontották a gerendákat a házából. Ami nagyon megváltozott a múlthoz képest – József tanyán nőtt fel, akkoriban összetartó közösség volt, együtt dolgoztak és együtt ünnepeltek –, hogy nem figyelnek egymásra az emberek, sokszor nem tudják, kiről van szó, amikor keres valakit.

Pap Ferencné Sárát és lányát, Andreát látogatjuk meg először. Mindig öröm, amikor jön Józsi – mondják, és látszik is az örömük, viccelődnek, nevetgélnek. Nincs mobiltelefonjuk, de a tanyagondnok mindig előkeríti őket, ha kell, a szomszédból. Hozza az adományokat, tartós élelmiszert – szükségük van rá, mert egészségügyi okokból az egyikük sem tud dolgozni –, segít fát hasogatni, elbeszélget velük. Sára 70 felé jár, fürge asszony, eljár gyalog a boltba, fél óra séta, de ha beletapos a gázba – mutat a cipőire – akkor még kevesebb. Van, amikor én nem érem utol, 46 évesen, viccelődik vele a lánya. Itt született, négy testvérével együtt itt nevelkedett, nem szeretne elmenni: friss a levegő, sok a vad, tavasszal beköszönnek a kertbe a dámok. Mindig öröm, ha jön – de még jobb lenne, ha gyakrabban jönne – mondják mosolyogva a tanyagondnoknak, majd „megfenyegetik”: baj lesz, ha Sándor, József, Benedek nem hozza a meleget, a Józsefeken verik le.

A következő házról nem gondolná az ember, hogy lakik benne valaki. Banó József is azért kopogtatott be először, mert látta a füstölgő kéményt. Balogné Julika néni egyedül él, fia és veje segítik, és a tanyagondnok hozza az élelmiszert, vizet, de a düledező, széteső vályogház állapotán kevés pénzből nem lehet segíteni. József türelmesen hallgatja a történeteit, a tévképzeteket egy férfiról, aki a padláson lakik, mindennap rongálja a födémet, a gerendákat, kilötyköli a vizet és félelmet kelt.

Azt mondják rólam, hogy három fülem van – osztja meg velünk a tanyagondnok. Valóban úgy figyel, mint kevesen, néhány biztató szóval bátorítja a beszélgetőtársát. A pénzügyi világban dolgozott, onnan jött át a szociális szférába, ahol sokkal jobban otthon érzi magát, az egyszerű emberekkel szeret beszélgetni. Julika néni hatalmas bizalommal osztja meg vele a gondjait, a kormoló kályhát, a javításra szoruló födémet… „Segélj rajtam, Józsi” – búcsúzik tőle az idős asszony, aki elmondása szerint jól elboldogul egyedül, pedig érezhetően fél a házban, ahol a körülmények szinte élhetetlenek.

Beköltözött és itt ragadt tanyalakók között

Vizoviczki Andrással folytatjuk az utat, a Fertályos kaszálókra megyünk. Ő egy éve dolgozik tanyagondnokként, korábban barkácsboltja volt, ami a válsággal már nem működött. Egy balesetben megsérült, az elszabadult flex felvágta az arcát, kezét, lábát, és a ceglédi kórházban annyira kedvesen bántak vele, hogy elkezdett nyitni más irányba, a szociális szféra felé. Itt megtalálta a helyét, hiszen mindig is szívesen segített másoknak.

Egy takaros kis tanyára látogatunk, ahol hat óriási, elégedett disznó fogad. Mészáros Mihályné Terike néni a két negyvenes lányával lakik itt, akik itt voltak gyerekek, innen jártak iskolába. Kedves szelíd emberek, és hálásak, hogy a tanyagondnokság támogatja őket, hiszen András nélkül nem tudnának disznókat sem tartani, ő hozza el autóval hetente a nyolc zsák tápot. Elboldogulnak, ha születik malac, azt eladják, a tyúkokat, tojást is. Itt vannak otthon, távol a világ zajától.

Elkísérjük a tanyagondnokot Erdélyi Marika nénihez, aki 2009-ben a fiához költözött ide a ceglédi tanyavilágba, mert Szombathelyen már nem tudta fizetni az albérletet. A fia közben meghalt, ő pedig itt maradt. Milyen itt lakni? „Így már keserves – mondja. Nincs hová menni, mert senkim sincs. Rokonaim megöregedtek, Vas megyében laknak.” Nehezen mozog, járókerettel jár, Tünde, a szomszédasszony jár át hozzá beszélgetni, barátkozni, segíteni. Marika néni nagyon hálás a Máltának, kapott fát, segítettek felvágni, kiváltják a gyógyszerét, elviszik orvoshoz, bevásárolnak, nem is tud olyat mondani, amiben nem segítenek. Elmeséli, hogy régen mindennap elbiciklizett reggel a templomba, nyolc kilométernyire. Később József vitte, de már nem tud bemenni, néha a Karitász segítségével kijön hozzá a pap. Mindketten megerősítik, mennyire fontosak az ételmentésből származó adományok, abból főznek, ami marad, beteszik a mélyhűtőbe, rengeteget számít, hogy nem kell húst, zöldséget, kenyeret venni.

Óriási segítség az embereknek a tanyagondnokok szolgálata, akiknél jártunk, nem győzték hangsúlyozni. A Máltai Szeretetszolgálat munkatársai nagy odafigyeléssel, szakértelemmel végzik a munkát, és a konkrét gesztusokon túl is fontos a jelenlétük. Ahogy József mondta: „a Gondviselő gondoskodik rajtunk, embereken keresztül.”

Fotó: Lambert Attila

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír