Szudánban az egyház és a szerzetesek visszatérnek a szellemvárossá vált Kartúmba

Április 15-én lesz három éve, hogy elkezdődött a konfliktus Szudánban, amelynek hatására az ország gyakorlatilag kettészakadt. A reguláris hadsereg – amely a kormányt is képviseli – az ország északi és keleti részét tartja ellenőrzése alatt, beleértve a fővárost, Kartúmot is, amelyet körülbelül egy éve foglaltak vissza. Nyugaton és délen – Dárfúr és Kordofán régióiban – továbbra is rendkívül heves harcok folynak. Ezeken a területeken főként a Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) támadnak.

Az Egyesült Államok a közelmúltban terrorszervezetnek nyilvánította a kormánnyal és a hadsereggel szövetséges Muszlim Testvériséget, ami tovább bonyolítja a helyzetet, mivel ez közvetve az RSF támogatásának tűnhet. Valójában a nagyobb emberi jogi szervezetek régóta jelentik, hogy mindkét fél támadta és továbbra is támadja a civileket. Az RSF (amely a dárfúri háború kegyetlenségeiről elhíresült egykori Dzsandzsavíd milíciákhoz kötődik) a felelős a legsúlyosabb atrocitásért, többek között azért is, mert soraiban számos országból toborzott zsoldosok harcolnak.

A geopolitika rávilágít, hogy minden mindennel összefügg: Szudán is megérzi az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborús konfliktus közvetett hatásait. A szudáni háború egyik fő támogatója az Egyesült Arab Emírségek, akiket az ország rendkívül gazdag aranykészletei vonzanak. Mint minden háborúban, itt is hatalmas nemzetközi érdekek fűződnek a fegyverkereskedelemhez, miközben nincsenek béketárgyalások és nem látszik semmiféle szándék a békeközvetítésre. Félő, hogy a frontvonal eltolódhat, és újabb offenzívák indulhatnak északon és keleten.

Az Egyház visszatér a romok közé

Ebben a helyzetben az Egyház megkísérli az újrakezdést, különösen Kartúmban és az Nílus nyugati partján fekvő ikervárosában, Omdurmánban. A Nemzetközi Migrációs Szervezet statisztikái szerint januárban legalább egymillió ember tért vissza a fővárosba. A püspökök igyekeznek támogatni a lakosságot. El-Obeid püspöke különösen nehéz helyzetben van, mivel a várost lázadók veszik körül. Kartúm püspöke fokozatosan próbálja újraindítani a tevékenységeket a fővárosban, de minden óvatosan halad előre, mert a helyzet bizonytalan és kiszámíthatatlan. A háború előtt 120 szerzetes szolgált itt különböző kongregációkból, mára körülbelül húszan maradtak. Köztük tizenegy komboniánus szerzetes, Diego Dalle Carbonare vezetésével, aki az egyiptomi és szudáni tartomány rendi elöljárója. Más kongregációk is tervezik a visszatérést.

„A visszatérés fázisában vagyunk Kartúmban” – meséli a SIR olaszkatolikus hírügynökségnek Dalle Carbonare, aki Port Szudánban él, de jelenleg Olaszországban tartózkodik. „Két rendtársunk december óta ott van, egy harmadik pedig napokon belül csatlakozik hozzájuk. Én karácsonykor egy hónapot töltöttem Kartúmban, és azt tervezem, hogy hamarosan visszatérek.

Más kongregációk is próbálnak újraindulni, például a ferencesek és Teréz anya nővérei. Az egész egyház lassan mozgásba lendül.”

Ha a harcok kiújulnának Kartúmban, az újrakezdéssel próbálkozóknak ismét menekülniük kellene. „Ez óriási szenvedés lenne – mondja a szerzetes – és az Egyház számára is súlyos csapást jelentene. Támogatásokat gyűjtünk, iskolákat és plébániákat nyitunk meg. Decemberben kezdtük el újra a munkát, és most nem tudjuk, mi vár ránk.”

Kartúm olyan, mint egy szellemváros

Kartúmban a visszatérő komboniánusok azt látták, hogy hatalmas volt a pusztítás, különösen a kormányzati épületek, bankok és üzletek állnak romokban. A központ továbbra is szellemváros. Nincs teljesen lerombolva, de üres: az utcákon alig látni valakit. Reggel még lehet látni pár embert, köszönünk egymásnak, de este mindenki elmegy innen, mert éjszaka veszélyessé válik a környék.”

„Az egyházi létesítmények inkább a fosztogatástól szenvedtek, nem jellemző, hogy lerombolták volna őket, de rengeteg felszerelést elvittek. Sokan a mi épületeinkben kerestek menedéket, majd távozásukkor vitték, amit tudtak – mondja. – A városban rengeteg az utcán hagyott autóroncs. Ugyanakkor lehetséges az újjáépítés: az épületek nincsenek a földdel egyenlővé téve, a károk javíthatók.”

Pokoli helyzet Dárfúrban

A hadsereg által ellenőrzött északi és keleti területeken „az élet valamilyen módon folytatódik – magyarázza a misszionárius. – Súlyos a gazdasági válság, mint minden háborús országban, de az iskolák működnek, az emberek dolgoznak, és egyházként mi is tovább visszük a plébániai életet.

Dárfúrban és Kordofánban viszont pokoli a helyzet: teljes káosz, pusztítás és általános erőszak uralkodik.”

Dárfúr szinte teljesen az RSF kezére került, miután október végén elfoglalták Al-Fasert. Kevés információ szivárgott ki, azok felégetett falvakról, lebombázott iskolákról és kórházakról, valamint a civilek elleni folyamatos támadásokról szólnak. Az utóbbi időben az RSF a Fehér-Nílus közigazgatási terület felé, Koszti és Rabak városai irányába is terjeszkedik.

Szudánban a humanitárius helyzet kritikus, a világ egyik legsúlyosabb veszélyhelyzete: mintegy 25 millió embert fenyeget éhezés.

Az ország több mint felét sújtja az élelmiszer-ellátás bizonytalansága, és körülbelül hétmillió gyermek három éve nem jár iskolába. „Egy egész generációt fenyeget a veszély, hogy kiesik az oktatásból” – emlékeztet a szerzetes. A civil szervezetek óriási nehézségekbe ütköznek a segélyek célba juttatása során, gyakran a bürokrácia és a korlátozások miatt.

A misszionárius arra kéri a nemzetközi közösséget – az európai kormányokkal kezdve –, hogy „ne feledkezzenek meg erről a háborúról. Egyértelmű, hogy a figyelem ma Iránra, a Közel-Keletre és Ukrajnára irányul, de Szudánt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Azon túl, hogy fegyverszünetről tárgyalnak és munkálkodnak a segélyek bejuttatásáért, diplomáciai megoldásra van szükség.”

Forrás: AgenSIR

Fotó: Diego Dalle Carbonare/Agensir

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír