A domonkos atya közvetlen hangvételű beszédében ismertette a pornográfia fogalmát, társadalmi és pszichológiai hatásait, valamint azt, milyen következményekkel, kihívásokkal jár a digitális kor a gyermekekre és fiatalokra nézve.
Rámutatott a megdöbbentő statisztikai adatokra, amelyek szerint a mai fiatalok túlnyomó többsége már egészen korai életkorban szembesül a pornográf tartalmakkal.
Az előadás során a jelenlévők betekintést nyerhettek az agyműködés és a függőségek kapcsolatába, különbséget téve az ösztönös érzelmi válaszokért felelős limbikus rendszer és a tudatos döntéshozatalért felelős prefrontális kéreg működése között.
Tokodi László OP hangsúlyozta, hogy a megelőzésben és a küzdelemben a legfontosabb kulcs a szülők kezében van: a bizalomteljes, nyílt kommunikáció; az, hogy merjük nevén nevezni a dolgokat, és hogy a pornográfia veszélyeire való korai figyelemfelhívás elengedhetetlen a gyermekek védelmében.
Zárásként a résztvevők gyakorlati tanácsokat, módszereket és ajánlott irodalmat is kaptak ahhoz, miként tudnak otthon vagy közösségi keretek között őszintén, támogatóan beszélgetni a fiatalokkal erről a kényes, ám égetően fontos témáról.
*
A Győri Egyházmegye Családbizottsága a jövőben is folytatja a szülősuli programsorozatot, segítve a családokat a gyermeknevelés mindennapi kihívásaiban.
A következő előadás október 14-én, szerdán 18 órakor kezdődik Győrben, a Brenner János Hittudományi Főiskola dísztermében, ahol M. Dulácska Csilla cikluskövetés-oktató, mentálhigiénés szakember tart előadást, Hogyan maradj jó kapcsolatban a (kis)kamasz lányoddal? címmel.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak.
Szöveg: Lőrincz Klaudia
Forrás: Győri Egyházmegye
Fotó: Ábrahám Kitti
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria


