Szűzanyát tisztelő és magyarságát ápoló Zoboralja – Nyári búcsúk a Nyitra vidékén

Zoboralján található festői szépségű zarándokhelyeken évről évre megrendezett búcsúk újra és újra lehetőséget adnak az itt élő magyaroknak, hogy megtapasztalják az összetartozás örömét és szépségét.

Elsőként mindig a Kármelhegyi Boldogasszony-búcsút tartják meg az itteni magyarok, idén július 18-án és 19-én ünnepelték, a néhai Bars vármegyei Kistapolcsányban. Rákóczi Erzsébet grófnő, a kistapolcsányi birtok tulajdonosa 1683-ban fogadalmat tett a Szűzanyának, hogyha megmenti a települést a török pusztítástól, akkor hálából elzarándokol a Szentföldre. A grófnő teljesítette ígéretét, miközben azzal a megbízatással érkezett haza, hogy birtokán alapítsa meg a Kármelhegyi Boldogasszony társulatát, amit később Boldog XI. Ince pápa is jóváhagyott. Így Kistapolcsány lett az egész történelmi Magyarország első pápai engedéllyel rendelkező búcsújáróhelye.

A zoboraljai magyar hívek évszádok után, ma is igen nagy számban keresik fel e festői környezetű, történelmi zarándokhelyet. Őket a templomkertben magyar ajkú lelkipásztorok várják, hogy a többszáz éves hársfák árnyékában elvégezhessék a szentgyónást. A hívek ezután együtt imádkozzák el a keresztutat és a litániát. Ezt követi az ünnepi magyar szentmise a kegytemplomban, melyet zsúfolásig megtöltenek a magyar zarándokok.

Szép hagyománnyá vált, hogy a búcsúba akár több tízen gyalog zarándokolnak a hegyeken keresztül a Mária út zarándokaiként. És nemcsak Zoboraljáról, de Csallóközből, Mátyusföldről, Garammentéről és idén már az anyaországból is, Budapestről. Külön öröm volt látni a sok kisgyermekes családot is.

Az idei magyar szentmisék celebránsai az ünnepi hétvégén Hancz Gábor Tamás csornai premontrei perjel és Hegyi Péter pogrányi plébános voltak. Mindketten mély gondolatokkal bátorították a híveket a Szűzanyához való ragaszkodásra, hitünk buzgó megélésére és továbbadására családjainkban.

Hegyi Péter rámutatott, hogy „semmifelé modern technika – bármennyire is segíti a ma emberét –, akármennyire is mindennapi életünk részéve vált, nem fogja tudni helyettesíteni az édesanyai tekintetet, az anyai simítást a gyermek arcán, az édesanyai ölelést, buzdítást, aggodalmat és az édesanyai könnyeket, értünk elmondott imákat.” Ezért arra kérte a híveket, hogy

engedjük meg, hogy a Szűzanya szerethessen bennünket és mi is szeressük viszont őt.

Akár úgy is, hogy szeretettel megfogjuk földi édesanyánk kezét, megcsókoljuk azt, megsimogatjuk arcát, letöröljük könnyét, kifejezzük iránta érzett szeretetünket.”

Július utolsó péntekén került sor immár hagyományosan a következő meghitt magyar zarándoklatra Nyitrán, a Szent László-templomban, azon a helyen, ahol 1095. július 29-én szentéletű királyunk visszaadta lelkét Teremtőjének. A zoboraljai hívek – immár több mint két évtizede – évről évre összesereglenek e helyen, hogy sokszínű, gyönyörű népviseletben hálát adjanak, kérjenek és engeszteljenek. Az idei zarándoklat mottója a következő volt: „Hogy Zoboralja megőrizze hitét és magyarságát”.

Az ünnepi szentmisét Beran Ferenc kanonok, pápai káplán, budapest-újlaki plébános mutatta be. Lovagkirályunk két fontos tulajdonságára világított rá: bölcsességére és bátorságára, melyek Szent László mély hitéből eredtek. Prohászka Ottokár püspököt, Nyitra szülöttjét idézte: „A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté.

Szent László nem tanít, ő nem apostol, de ő küzd, harcol, s győz a kereszténységért.

A nép hajlamait, harci hagyományait, bátorságát, vitézségét lépteti be az eddig inkább csak tűrő, szenvedő, csöndes megadású kereszténységbe, s ezzel vezeti be az Egyházat a magyar népéletbe. A népnek ugyanis a hős, a dalia, a vitéz harcos tetszik. Az emberek meg voltak ugyan keresztelve, de a nép még nem, mert a nemzet akkor válik kereszténnyé, amikor eszményeit keresztelik meg. A régi vitézséget Szent László tüntette fel önmagán; e jellemvonása által szívén ragadta meg a nemzetet, amelynek öröme és eszménye László lett.”

A következő nagy búcsújárásra Zoboralján a Nagyboldogasszonyhoz eső hétvégén, idén augusztus 15-én és 16-án került sor a nyitrai Kálvárián, melynek múltja még Mátyás király idejére nyúlik vissza. Az ünnepi szombati délutánon a szentmisét – csaknem 700 magyar zarándok részvételével – Jozef Haľko pozsonyi segédpüspök mutatta be. Szentbeszédében rámutatott több olyan erényre is, melyek végig kísértek Szűzanya életét, és melyeket nekünk is meg kell szívlelnünk, ha az ő ösvényén akarunk haladni az égbe.

Az első az alázatos öröm, hogy Isten akaratát teljesítheti. Még a kereszt alatt is, halott Fiát ölelve is megtartva azt az „igent”, amit egykor és mindörökké kimondott Isten tervére.

És te, testvérem? Vajon te örömmel éled meg, hogy hited értelmet, tartalmat és célt kínál életednek?”

– szegezte a kérdést az egybegyűlteknek a püspök.

Aztán rámutatott egy másik követendő erényére is a Szűzanyának, a bizalomra. Mária kánai menyegzőben elhangzott üzenete ugyanis nekünk is szól, és bizony nem egyszer igencsak igényes, amikor tőlünk is azt kéri: „Tegyetek meg mindent, amit Fiam mond!” „Vajon mi, testvérek, igyekezünk mindent megtenni, amit Isten kér tőlünk? Megtesszük a tőlünk telhető maximumot Isten és felebarátunk felé? Mária azt mondja, adjál Istennek mindent, ami csak erődből telik, és meglátod, a többit majd ő megáldja! Ezért kérem, ne féljünk még a keresztjeink alatt görnyedve sem, legyünk bizalommal Isten iránt akkor is, amikor nem látjuk szenvedéseink értelmét, ragaszkodjunk kitartó gyermeki bizalommal Szűzanyánkhoz és tanuljunk tőle!

Legyen Mária példája szerint nekünk is élő hitünk, és ezt az elő hitet, alázatunkat, bizalmunkat Isten iránt adjuk tovább gyermekeinknek is!”

– kérte a jelenlévőket a püspök.

Másnap, a vasárnapi magyar szentmisét Balga Zoltán prágai magyar plébános mutatta be. Rámutatott, hogy Máriához mi nem idegenként érkezünk, hanem úgy jövünk hozzá, mint gyermek édesanyjához. „És talán itt, Zoboralján, ezt még jobban átélitek. Hiszen ez a vidék az elmúlt századok viharaiban sok mindent megélt…

Határok és rendszerek változtak, falvaink képe átalakult, sok mindenből kevesebb lett – belőlünk, hívő magyarokból is –, de mégis megmaradtak templomaink, keresztjeink, Mária-énekeink, imáink és ünnepeink, és megmaradtak az emberek. Azok a magyar emberek, akik tovább adták azt, amit ők is örökül kaptak.

Hitüket, anyanyelvüket, az imádságot, a Szűzanya iránti gyermeki tiszteletet. Ezért lehetünk ma még itt. Nekünk olyan ránk bízott örökségünk van, amiért hálát kell adnunk, amit ápolnunk kell és amit tovább kell adnunk!” – bátorította az újra szép számban egybegyült magyar híveket.

A szentmisék után aztán a magyar zarándokok mindig közös ünnepi keresztúti imádsággal zárják a búcsút, hogy felérve a csodás kilátással bíró nyitrai Kálvária hegyre, a szívhez szóló elmélkedések és a festői táj szépségének köszönhetően is, teljessé tegyék a zarándoklatukat és hálatelt szívvel, kegyelmekkel gazdagodva térhessenek haza szeretteikhez.

Szöveg és fotó: Zeman István, a nyitrai magyar búcsúk főszervezője

Magyar Kurír