A program során a három egyházmegye kölcsönösen bemutatkozott, a résztvevők konkrét pasztorális kérdésekről folytattak közvetlen megbeszéléseket, valamint közös imádságra és kötetlen találkozásra is sor került.
Első nap: Szombathely
A csoport szeptember 15-én, kedden reggel indult Temesvárról, majd Arad érintésével délben érkezett Szombathelyre. Rövid pihenő után került sor a két egyházmegye általános bemutatására, amit egy konkrét pasztorális területekkel foglalkozó beszélgetés követett.
A házigazdák részéről Kürnyek Róbert, a Szombathelyi Egyházmegye pasztorális helynöke az elsőáldozásra és a bérmálásra készülő gyermekek zarándoklatáról, a házassági jubileumukat ünneplők köszöntéséről, valamint az iskolai pasztorációról beszélt; Kiss István igazgató az egyházmegyei Karitász tevékenységét és annak intézményi, munkatársi hálózatát ismertette; a fiatalokkal kapcsolatos munkáról pedig Pongrácz Benedek iskolalelkész, a Szent Gotthárd Általános Iskola, Gimnázium és Technikum lelkipásztora szólt, bemutatva a fiatalok számára szervezett programokat és táborokat is.
A találkozó végén Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök osztott meg néhány gondolatot a papokkal való együttműködésről, a közös reflexiókról.
Ezt követően a Temesvári Egyházmegye képviselői is bemutatták a fiatalok, a családok és a felnőttek pasztorációjában, valamint a kommunikáció és a sajtó területén végzett tevékenységüket. A nap során a küldöttség megtekintette a szombathelyi székesegyházat, a program városnézéssel és közös vacsorával zárult.
Második nap: Graz
A második nap szentmisével kezdődött Szombathelyen, majd a temesvári küldöttség egyes szekciói saját programokon vettek részt. A csoport ezután indult tovább Graz felé, ahová a déli órákban érkezett meg.
A Graz-Seckaui Egyházmegye és a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye találkozójára és kölcsönös bemutatkozására az előző napihoz hasonló formában került sor délután: a résztvevők olyan lelkipásztori területekről beszélgettek, mint a fiatalok, a családok pasztorációja, a felnőttképzés és a kommunikáció.
A Graz-Seckaui Egyházmegye jól szervezett struktúrákkal rendelkezik, amelyek között megtalálható többek között a pasztoráció és társadalom, az oktatás, a művészet és kultúra, valamint a gazdaság és az erőforrások területe. Különböző szakosodott pasztorális területek is működnek, ezek között megtalálható a liturgia, a spiritualitás, a vallásközi párbeszéd, a teremtésvédelem, valamint a különleges lelkipásztori helyzetek területe.
A grazi találkozó lehetőséget adott arra, hogy a résztvevők konkrét betekintést nyerjenek abba, miként szervezi meg egy ausztriai egyházmegye lelkipásztori munkáját és a különböző részlegek, illetve felelősségi területek közötti kommunikációt. A program Graz városának megtekintésével és közös vacsorával folytatódott. A küldöttség késő este indult vissza Temesvárra.
A szombathelyi és grazi találkozók során a résztvevők különböző szervezési formákat, pasztorális kezdeményezéseket és együttműködési lehetőségeket ismerhettek meg, miközben a találkozó a Bánság, Nyugat-Magyarország és Stájerország helyi egyházai közötti kapcsolatok erősítéséhez is hozzájárult.
Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye/Romkat.ro
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria






