Templombúcsú és kiállításmegnyitó Székelyudvarhelyen

Külhoni – 2015. december 7., hétfő | 19:01

Védőszentjét ünnepelte december 6-án a székelyudvarhelyi Szent Miklós-egyházközség. Az ünnep szónoka ebben az évben Schönberger Jenő szatmárnémeti megyéspüspök volt.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A főpásztor szentbeszédében elmondta: „Advent második vasárnapján, amikor hallottuk Keresztelő Szent János felhívását – »Készítsétek az Úr útját!« –, hívjuk Szent Miklós püspököt segítségül, tanítsa meg, hogyan kell az Úr útját készíteni! Csodálatos ez a szent. Mindig úgy élt, hogy Istent kutatta. Egész élete Isten-dicsőítés volt. A maga egyszerűségében ráébresztett arra a szeretetre, ahogyan az Isten szeret. Szent Miklós ünnepe nem véletlenül van adventi időszakban. Készülünk a karácsonyra, az Istennel való találkozásra. Ebben a várakozásban, van egy kis »előkarácsony«: Szent Miklós püspök ünnepe.”

Homíliája végén Schönberger Jenő egykori elődjéről, Boldog Scheffler János szatmári püspökről emlékezett meg, aki 1952. december 6-án a zsilavai (Jilava – a szerk.) börtönben halt meg. Utolsó napjaiban a vértanú főpásztor gyakran idézte Szent Ágostont: „Ott időzünk és látunk majd, látunk és szeretünk, szeretünk és dicsőítünk. Íme, mi lesz végül vég nélkül. Mert mi más a mi végcélunk, ha nem eljutni az országba, melynek nincs vége?” (Szent Ágoston: De civitate Dei) Erre hív meg ma Szent Miklós püspök – hangsúlyozta prédikációja végén a szónok.

A szentmisén a templom Musica Sacra kamarakórusa Giuseppe Concone Petite messe című művét énekelte Rózsa Imre kántor-karnagy vezetésével.

A búcsús szentmisét követően a Márton Áron Ifjúsági Házban megnyitották a Boldogasszony-vándorkiállítást, amely Csíkszereda és Gyergyószentmiklós után érkezett Székelyudvarhelyre. Mátyás Károly főesperes köszöntése után Szász Jenő, a kiállítást megvalósító budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke mondott ünnepi beszédet. A megnyitóünnepség Schönberger Jenő püspök áldásával zárult.

A kiállítás 2016. január 17-ig, naponta 10 és 18 óra között látogatható.

Forrás: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Fotó: Dávid István

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria