A szentmisét – az arberes, dél-olaszországi albán származású – Angelo Massafra skadari érsek, az Albán Püspöki Konferencia elnöke mutatta be, a jelen lévő püspökök és a szomszédos országokbeli püspöki konferenciák apostoli nunciusai és küldöttei koncelebrálásával, nagyszámú hívő részvétele mellett.
A szentmise szónoka, Massafra érsek hangsúlyozta: azon a kegyhelyen, ahol Kalkuttai Szent Teréz anya végleges döntést hozott, hogy az Úrnak szenteli életét, „imádkozzunk azért, hogy mindannyian a lehető legjobban válaszolhassunk személyes elhívásunkra, és ily módon járuljunk hozzá a zsinati folyamat lendületéhez az Egyházban”.
„Ezt a misét a Püspöki Szinódus sikeréért mutatjuk be, megújult missziós lendületért imádkozva, Szent Péter közbenjárására. Teréz anya és a Letnicai Szűzanya példáján felbuzdulva járjuk bátran e világ ösvényeit, vigyük el Krisztust mindenkihez, ahogy a Boldogságos Szűz Mária is tette Szent Erzsébetet meglátogatva. Teréz anya, aki a leginkább rászorulókat szolgálta, megmutatta mindenkinek a Megváltó Krisztust” – mutatott rá a szónok.
Négy apostoli nuncius részvételével zajlott a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia 40. plenáris ülése Pristinában: Szerbiából Santo Gangemi érsek, Bosznia-Hercegovinából és Montenegróból Francis Assisi Chullikatt érsek, Bulgáriából és Észak-Macedóniából Luciano Suriani, Szlovéniából, egyben koszovói apostoli küldöttként Jean-Marie Speich érkezett. Jelen voltak a szomszédos országokbeli püspöki konferenciák küldöttei: az Albán Püspöki Konferencia elnöke, Angelo Massafra skadari érsek és metropolita; a Bosznia-hercegovinai Püspöki Konferencia elnöke, Tomo Vukšić érsek, metropolita; a Horvát Püspöki Konferencia küldötteként Ranko Vidović hvar-brač-visi püspök, illetve a Bolgár Püspöki Konferencia részéről Rumen Stanev szófiai segédpüspök.
A Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia tagjai: Német László SVD belgrádi érsek és metropolita, valamint a nagybecskereki egyházmegye apostoli kormányzója, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke; Rrok Gjonlleshaj, a montenegrói Bar érseke és a kotori egyházmegye apostoli adminisztrátora, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia alelnöke; Đuro Gašparović szerémségi püspök; Kiro Stojanov szkopjei püspök és a görögkatolikus Sztrumica-Szkopjei Boldogságos Szűz Mária Mennybemenetele Eparchia püspöke; Đura Džudžar, a görögkatolikus bácskeresztúri egyházmegye püspöke; Dodë Gjergji prizren-pristinai püspök; Fabijan Svalina szerémségi koadjutor püspök; Fazekas Ferenc, a szabadkai egyházmegye kormányzója.
A konferencia titkára Pastyik Róbert, a belgrádi főegyházmegye általános helynöke; a konferencia szóvivője pedig Mirko Štefković, a szabadkai egyházmegye vagyonkezelője.
Forrás és fotó: szabadkai egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria