Tihany, Győr és Mosonmagyaróvár környékével bővül a Magyar Katolikus Rádió vételkörzete

Hazai – 2021. január 18., hétfő | 16:03

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a múlt héten három frekvenciapályázaton hirdette ki a Magyar Katolikus Rádiót nyertesként. A tihanyi, győri és mosonmagyaróvári adások 2021 májusától indulnak.

Radetzky András, a rádió vezérigazgató-helyettese elmondta: „2020-ban sokat dolgoztunk azon, hogy bővítsük vételkörzetünket. Ennek köszönhetően az elmúlt mintegy fél évben öt új frekvenciát sikerült nyernünk. Október óta Cecén és környékén is fogható adásunk, a Pápán elnyert frekvencián pedig a napokban indul az adás. Májustól Tihanyban, Győrött és Mosonmagyaróváron is jelen leszünk, ezzel huszonötre emelve aktív földfelszíni frekvenciáink számát.”

A Magyar Katolikus Rádió szándéka, hogy műsorainak minden eleme által a közt, vagy az Egyház társadalmi tanításának kifejezésével élve a közjót szolgálja. Műsorában jelen van a közélet, az irodalom, a művészet, a kultúra, a tudomány és természetesen a zene.

A rádió jelenleg huszonkét analóg FM-frekvencián hallható, vételkörzetében mintegy 3,5 millió ember él, napi hallgatottsága meghaladja a 170 ezer főt. Népszerű a Magyar Katolikus Rádió hivatalos mobiltelefon-alkalmazása is, több ezer ember már ezen keresztül hallgatja a műsort. Az alkalmazás segítségével földrajzi korlátok nélkül, bárhol, bármikor hallgatható az élő műsor, böngészhető az archívum, olvashatóak a hírek, és számos tematikus zenei csatorna kínálatából is választhatnak a hallgatók. Az alkalmazás Android és iOS rendszereken egyaránt használható.

Forrás és fotó: Magyar Katolikus Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria