Különleges mentőakciót szerveztek a magyar johanniták

Megszentelt élet – 2024. április 25., csütörtök | 16:40

Több mint százötven, korábban németországi templomokat, kolostorokat, kórházakat díszítő keresztet, kegytárgyat fogadtak örökbe magyarországi, erdélyi, kárpátaljai családok, közösségek, iskolák a johannita rend segítségével. Bár a magyar reformátusok szakrális-liturgikus tereiben nem találunk feszületeket, a kegytárgyaknak mégis az egyetlen protestáns lovagrend magyar tagozata keresett új otthont.

„Néhány évvel ezelőtt egy német johannita társunk mutatott nekem egy fényképet, amelyen egy három-négyszáz éves, barokk pietàszobor volt látható. Az alkotás korábban egy olyan németországi templomban állt, amelyet már nem használt gyülekezet, ezért a szobor sorsa bizonytalanná vált. Azt kérdezte, lenne-e lehetőség nálunk, Magyarországon befogadni régi feszületeket, kegytárgyakat. Habozás nélkül igent mondtam” – idézte fel Tomcsányi Csilla, a magyarországi johanniták női csoportjának tagja. Néhány héttel később a német johanniták az alkotást több feszülettel és egy Szűz Mária-szoborral együtt eljuttatták Magyarországra.

A Johannita Rend Magyar Tagozata a 900 éves rendi parancsnak – a hit védelme és a rászorulók támogatása – megfelelve olyan „örökbefogadókat” keresett, akik vállalták, hogy imádkozni fognak a feszület alatt. Az első kegytárgyaknak és feszületeknek hamarosan új otthont találtak: a Szűz Mária-szobor a fóti plébániára került, a pietà pedig egy magánkápolnában kapott helyet.

Később egyre több feszület érkezett Németországból, többek között a Boden-tó melletti nagy, évszázadokon át ferences nővérek által lakott, mára átalakított kolostorból, nemrég pedig egy németországi kórházból kaptak mintegy negyven keresztet – mondta el Tomcsányi Csilla. Becslése szerint 150–170 feszületnek kerestek és találtak új helyet az elmúlt években a johanniták.

A művészeti alkotásként is értékelhető faragványokat különböző magyarországi egyházi közösségek, oktatási intézmények és családok fogadták örökbe. A tokaji Béres Szőlőbirtok kápolnáját, a bikoli Reviczky-kúria templomát és több erdélyi kápolnát is olyan kereszt díszít, amely a johanniták segítségével talált új otthonra; de egy budapesti katolikus kollégium szobáiban, az Országúti Ferencesek egyik hittantermében, egy bakonyi lelkigyakorlatos házban, a Rezső téri Magyarok Nagyasszonya-templomban, valamint a lőcsei katakombakápolnában is találunk Németországból származó, „mentett” feszületet. Kárpátalján olyan közösségek fogadhattak örökbe egy-egy keresztet, akik új imádkozóhelyet, házi kápolnát hoztak, hoznak létre, és ott havonta együtt imádkoznak.

„Mindenki személyesen választhatta ki azt a feszületet, amely megszólította, hiszen a keresztekről más-más Krisztus-arcok néznek le – mondta Tomcsányi Csilla. – Különösen megérintett annak a Szűz Mária-szobornak a története, amelyet egy kedves katolikus ismerősöm fogadott be. Nem sokkal később elmesélte, hogy a szobrot elkérte tőle egy társa az asszonykörből, akinek a férjét akkor műtötték, és a Szűzanya közbenjárását akarta kérni.” A szobor afféle „vándor” Madonnává vált: házról házra jár, ahol imádkoznak előtte szeretteikért.

Bár a magyar reformátusok templomaiban, szakrális-liturgikus tereiben nem találunk feszületeket, a németországi kegytárgyaknak és kereszteknek mégis az egyetlen protestáns lovagrend magyar tagozata keresett új otthont.

*

A johanniták 900 éves történetében az ökumené mindig fontos szerepet játszott, soha nem szakadt meg például a kapcsolat a közös gyökerekkel rendelkező protestáns rend és a katolikus máltai lovagok között – a mai napig kölcsönösen elismerik és támogatják egymás munkáját.

A magyar johanniták nemrég lezárult karitatív projektje is erről a nyitottságról, ökumenikus együttműködésről árulkodik. A Johannita Segítő Szolgálat az orosz–ukrán háború kirobbanása óta folyamatosan támogatja a kárpátaljai intézményeket és családokat, az elmúlt hónapokban pedig a helyi közösségek életében fontos szerepet játszó református lelkészeket és görögkatolikus papokat is adományokkal segítették.

Az SOS – Save Our Servants, vagyis „Óvjuk meg szolgálóinkat” projekt keretében összesen 61 kárpátaljai református lelkésznek és 250 görögkatolikus papnak juttattak el egy-egy csomagot azért, hogy akkor is el tudják látni családjukat, ha krízishelyzetbe kerülnek. Többségük nagycsaládos, ezért a csomagok annyi hideg élelmiszert tartalmaztak, amely egy hónapra elegendő egy család számára; de higiéniai termékeket és gyógyszereket is csomagoltak. A beérkezett pénzadományokból megvásárolták a szükséges árut, családonként összecsomagolták, kisteherautókkal átvitték a határon, és segítettek a szétosztásban – ezzel a kezdeményezéssel is igyekeztek köszönetet mondani a lelkészek hűséges szolgálatáért. A projekt lebonyolításában a johannita lovagok és családtagjaik, barátaik, önkéntesek, egy amerikai alapítvány munkatársai, valamint a Beregszászi Máltai Szeretetszolgálat is részt vett.

A betegek, a gyengék, az elesettek segítése és a keresztény hit védelme – közel 900 éve harcolnak ezekért az eszmékért az egyetlen protestáns lovagrend tagjai.

A johannita és a máltai lovagrend közös elődje, a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett Jeruzsálemi Ispotályos Lovagrend 1099-ben jött létre. Tagjai betegek, sebesültek ápolását végezték. Az oszmán terjeszkedés miatt a 12. században katonai-betegápoló renddé vált; a jeruzsálemi királyság egyik komoly haderejének számított. A rend a reformáció idején kezdett kettéválni; a lovagok egy része a protestáns hitre tért át. A protestáns ág tartotta meg az eredeti johannita nevet, míg a Szent János-rend katolikusnak maradt másik ágát a mai napig a máltai lovagok alkotják.

Magyarországon már a 12. században megjelentek a johannita lovagok, akik számos ispotállyal, várral rendelkeztek, de a török hódítás után szerepük kisebb lett. Hivatalosan csak 1924-ben ismerték el ismét a Johannita Rend Magyar Tagozatát, amelynek a második világháború kitörésekor már több mint száz tagja volt. 1946-ban a rend működését betiltották. A johanniták emigrációban működtek tovább, csak 1992-ben térhettek vissza Magyarországra, ám segítő szolgálatuk már 1989-ben megkezdte működését, és azóta is segít a rászorulókon.

Forrás és fotó: Johannita Rend Magyar Tagozata

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria