A Máltai Szeretetszolgálat Batthyány téri központjában várta meleg étel és forró tea a hajléktalanokat, akiknek gyakran csak az ilyen ételosztásokon van lehetőségük főtt ételhez jutni. Pénteken bolognai spagetti, szombaton pedig krumplifőzelék várta a betérőket.
Mindkét napon jelen volt a Szeretetszolgálat mozgó orvosi rendelője is, mely ingyenes orvosi ellátást biztosított a hajléktalanok számára: egészségügyi vizsgálatot vehettek igénybe, és gyógyszereiket is megkaphatták. Az ételosztásnál középiskolás önkéntesek és fiatal sportolók is segítettek a karitatív szervezet munkatársainak. Az akció célja volt az is, hogy felhívják a figyelmet a nélkülöző emberekre és a segítségnyújtás fontosságára.
Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria





