Tomka Ferenc: Istenkeresés a magyar irodalomban

A most megjelent, jelentősen bővített kötetben az elmúlt ötszáz év huszonhárom költőjének és írójának vallomását, tanúságtételét olvashatjuk, Balassi Bálinttól kezdve Lackfi Jánosig. A könyv a Szent Gellért Kiadó és Nyomda gondozásában jelent meg.

Balassi Bálintról a könyv szerzője megállapítja: a 16. század legnagyobb magyar költője, a reneszánsz második korszakának kiemelkedő alakja. Vallásos versei gyakran a zsoltárok lelkületét, témáit idézik. Kiemelkedően szépek a Szentháromságról írt himnuszai. Az elhagyott ember könyörgései ezek, aki egyedül Istentől remél segítséget: „Nincs már hova lennem, kegyelmes Istenem, / Mert körülvett engem szörnyű veszedelem, / Segedelmem, légy mellettem, ne hagyj / megszégyenednem!”

Balassi utolsó óráiról költő barátja, Rimay János számolt be: buzgón meggyónt, áldozott, fölvette a betegek kenetét, s kérte, hogy gyermekét a Jézus Társaság iskolájában neveljék. 1590. május 30-án halt meg. Utolsó szavai ezek voltak: „Krisztus meghalt énérettem, és én hogyan kételkedjem? A te katonád voltam, Uram, és a te seregedben jártam.”

Zrínyi Miklós életéből és művéből azt emeli ki Tomka Ferenc, hogy azokból „cselekvő hazaszeretet és mély vallásosság sugárzik”. Nagy művének, a Szigeti veszedelemnek alapeszméje vallásos eredetű: Isten bünteti a magyart hitehagyásáért, bűneiért: „Látá az magyarnak állhatatlanságát / Megvetvén az Istent, hogy imádna bálvánt.”

Zrínyi személyes hite már az eposz elején megfogalmazódik: „Aki Istentől fél, soha meg nem halhat, hanem örökké él.” Értékrendjét szemlélteti az eposzban a következő felsorolás sorrendje: „Harcolnunk peniglen nem akarmi okért / Kell, hanem keresztény szerelmes hazánkért, / Urunkért, feleségünkért, gyermekeinkért, / Magunk tisztességéért és életünkért.”

Írásának elején pedig a Szűzanya közbenjárásáért fohászkodik: „Adj pennámnak erőt, úgy írhassak, mint volt…”

Berzsenyi Dániel költészetét elemezve Tomka Ferenc atya kiemeli, hogy a poéta istenhitét fogalmazza meg Fohászkodás című ódájában. Sokan mondták versbe Isten mindenhatóságát előtte is, de senki sem tudta ilyen összetetten kifejezni. Megfogalmazza bizonyosságát, hogy benne az ember megtalálja azt, „ami után eped”, amit egész életében keres: „Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér, / Csak titkon érző lelke ohajtva sejt: / Léted világít, mint az égő / Nap, de szemünk bele nem tekinthet.” / … Buzgón leomlom színed előtt, Dicső! / Majdan, ha lelkem záraiból kikél, / S hozzád közelb járulhat, akkor / Ami után eped, ott eléri.”

Kölcsey Ferenc Himnuszáról Tomka Ferenc leszögezi: nemcsak hazafias vers, de imádság is. A keresztény ember hite sugárzik belőle, amely a világ szépségeiben Istennek az ember iránti szeretetét őrzi meg: „Értünk Kunság mezején / Ért kalászt lengettél, / Tokaj szőlővesszein / Nektárt csepegtettél…”

A Szózat szerzőjének, Vörösmarty Mihálynak az istenképe összetett. „Feltűnnek dualista vonások (a jó és a rossz erők küzdelmében), de megjelenik a szerető, családias Isten képe is. Ez az Isten lép elénk zsenge verseiben, számos levelében,… a szabadságharc utáni bujdosás napjaiban írtakban is.” 1823-ban így ír katolikus pap barátjának, Egyed Antalnak: „Csüggesztő kedvetlenség ritkán hat szívemre, mert tudok bízni a jó Istenben, s míg ez így van, nem tartok semmitől.”

Arany János költészetét vizsgálva Tomka Ferenc kiemeli, hogy Toldi Miklós története a bűn és a vezeklés logikája szerint rendeződik. Úgy győzte le a cseh vitézt, hogy látszólag semmi esélye nem volt erre. Győzelme annak jelzése, hogy Isten megbocsát neki, sőt mellette van. Toldi tudja, hogy kinek köszönheti győzelmét: „nem köszönöm azt magam erejének: / Köszönöm azt Isten kegyelmének.”

Toldi Miklós vallásossága, amelyet az anyai nevelés oltott szívébe, többször is megnyilvánul: „De hiszem az Istent, az árvát sem hagyja, / Mert azért az árvák gondviselő atyja.”

Ady Endréről a könyv szerzője kifejti: jellemző rá az önkeresés (szerelem, mámor, gőg, pénz, halálfélelem), és az istenkeresés. Némely verséből szinte sugárzik a gőg: „Nem bánok semmit, mit cselekedtem, / Szent, kényes dolog volt minden tettem” (Utálnak, de csodálnak)
Máskor kétségbeesetten veri a mellét: „Nézd, ahogyan fejemet lehajtom, / Szánom minden dölyföm, Uram, / S ha van még bennem gőg-erő, / Szívemmel együtt kiszakajtom” (Alázatosság langy esője).

Az Úr érkezése című költeményében pedig így ír: „Mikor elhagytak, / Mikor a lelkem roskadozva vittem, / Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten.”

Babits Mihály életén és költészetén végigsajog a „mindenség”, a végtelen utáni vágy, és Istennél végre megtalálja a megoldást, a rokonságot a mindenséggel, az ember végtelen értékét: „Tudod, hogy érted történnek mindenek / – mit busulsz / A csillagok örök forgása néked forog / és hozzád szól, rád tartozik, / érted van minden dolog / a te bűnös lelkedért. / … Mert kedvedért alkotott mennyet / és földet és tengereket, / hogy benned teljesedjenek; / szerezte meséskönyvedül, / – s napba mártotta ecsetét, / hogy kifesse lelkedet” (Férfi zsoltárhangra).

Lackfi János megkérdezte Jézustól, „mire vágyna a legjobban, s azt mondta, arra, hogy a vállára dőljek, hallgassam a légzését, kortyolását, beszéde rezgését, amint János apostol tette a végső találkozáskor. Kérdeztem, ezt milyen időközönként szeretné. Azt mondta, örülne, ha mindig. Úgyhogy igyekszem a vállára dőlve élni.”

Tomka Ferenc kötetéből egyértelmű: költészetünk nagyjait szinte kivétel nélkül foglalkoztatta az istenkérdés, különösen reménytelen helyzetben fordultak a Teremtőhöz, választ keresve a lét nagy és megoldhatatlan kérdéseire.

A kötetet Szilágyi Márton egyetemi tanár, irodalomtörténész és Bodó Anna középiskolai tanárnő lektorálta. A szöveget gondozta Nagy Alexandra.

Tomka Ferenc: Istenkeresés a magyar irodalomban
Szent Gellért Kiadó és Nyomda, 2023

Bodnár Dániel/Magyar Kurír