Tracey Rowland: Ratzinger hite – XVI. Benedek pápa teológiája

Elemezve Joseph Ratzinger műveit, beszédeit, Tracey Rowland leszögezi: XVI. Benedek meggyőződése, hogy a kereszténység ereje éppen abban mutatkozik meg, hogy „a keresztény istenkép valójában azért lép tovább az ókori világ istenfogalmához képest, mert felismerte: Isten maga a szeretet”.

Nincs még egy vallás, amelynek Istene maga volna a szeretet teljessége.

Nincs még egy olyan hagyomány, amely egy istállóban született csecsemővel kezdődne, akinek érkezését angyalok kara hirdeti, királyok ajándékokkal tisztelegnek és pásztorok hódolnak előtte, és az állatok leheletükkel melegítik. 

Joseph Ratzinger alapelve, miszerint a kereszténység istenképe teljesen egyedülálló, arra hívja fel a figyelmet, hogy a meggyőződést nem csupán szavakkal kell közvetítenünk, hanem olyan jelek és közösségi cselekedetek által is, amelyekben az igazság szépsége és ereje kézzelfoghatóvá válik. Példaként a Trentói Zsinat egyik döntését idézi: a reformáció korában, amikor a protestánsok elvetették az Eucharisztiához kötődő valóságos jelenlétbe vetett hitet, és pusztán jelképnek tekintették az Oltáriszentséget, az Egyház nem visszavonulót fújt, hanem még nyomatékosabban hangsúlyozta az úrnapi körmenetek jelentőségét.

A polgári lelkülettel szemben – amikor az ember számító és kényelmes megoldásokat keres, megelégszik a középszerűvel, ellentétben azzal, aki „arisztokratikus” értelemben törekszik a lélek nemességére –, Ratzinger figyelmeztet: a keresztény hívő nem bocsátkozik számítgatásokba. Az az ember, aki valóban Krisztust akarja követni, nem azt kérdezi, „meddig mehetek el, hogy még csak bocsánatos bűn terheljen, és elkerüljem a halálos bűnt?” A keresztény nem határvonalakat keres, hanem egyszerűen azt, ami jó – mindenféle számítgatás nélkül.

Ebben a gondolatban ott visszhangzik Georges Bernanos, az Egy falusi plébános naplója és A Kármel napja szerzőjének szemléletmódja. A francia író egy helyütt megjegyzi: „Abban a pillanatban, amikor valaki szükségét érzi, hogy az erkölcsteológusokhoz forduljon azzal a kéréssel, pontosan mekkora összegtől számít lopásnak a pénz eltulajdonítása, és mikortól halálos bűn – nos, akkor ez az ember társadalmilag már értéktelen, még ha történetesen nem is lop.” Ezzel ellentétben igazi „arisztokratikus” lelkületet fedezhetünk fel Loyolai Szent Ignác híres imájában: „Adni, és nem számolni a költséget, harcolni, és nem törődni a sebekkel, fáradozni, és nem keresni pihenést, dolgozni, és

nem várni jutalmat, csak azt a boldog bizonyosságot, hogy akaratodat cselekedjük.”

A könyv szerzője összehasonlítja II. János Pál és XVI. Benedek pápa gondolkodását. Kifejti: nincs közöttük különbség abban, hogy Krisztus központi szerepet tölt be a világ üdvtörténetében és a történelem teológiájában is. A lengyel pápa írásaiban nem találunk semmi olyat, ami arra utalna, hogy fenntartásai lettek volna Joseph Ratzinger modernizmusra gyakorolt kritikájának egyes elemeivel szemben. Sőt éppen az Aquinói Szent Tamást szorosabban követő II. János Pál írta le elsőként a kortárs nyugati kultúra válságát úgy, mint a szeretet civilizációja és a halál kultúrája közötti választást, nem pedig az ágostoni szellemiségű Benedek.

A fő kérdésekben, amelyek elválasztják a liberálisokat a nem liberálisoktól, II. János Pál és a Hittani Kongregáció prefektusa szoros egységben van egymással. A két pápa közötti különbség csak a kortárs kultúra evangelizációs stratégiájában mutatkozik meg. Nem a világ értelmezésében, nem is a Gaudium est spesről alkotott felfogásukban, és abban sem, hogy egyikük Tamáshoz, a másik pedig Ágostonhoz állt közelebb. Tracey Rowland szerint a különbség abban rejlik, hogy mennyire voltak készek átvenni a liberális hagyomány nyelvezetét és fordulatait („a modern egyiptomiak” beszédmódját) annak érdekében, hogy a Krisztustól még távol álló világ felé közvetíteni tudják az Egyház tanítását.

II. János Pál „átértelmezte” a modernitás olyan fogalmait, mint a jogok, a modernség, a feminizmus, a szabadság, az egyenlőség vagy a testvériség. Módszere az volt, hogy előbb megfosztotta e fogalmakat mindattól, amit a hittel ellentétesnek tartott, majd keresztény tartalommal töltötte meg őket. Az emberi jogok esetében például megtartotta a kifejezést, de azt arra az alapra helyezte, hogy az ember Isten képmására és hasonlatosságára van teremtve. Benedek pápa viszont világosabban látta, hogy a kulturális formák és nyelvi kifejezések nem választhatók el attól a gondolati tartalomtól és üzenettől, amelyet hordoznak, nem úgy különülnek el attól, mint az arisztotelészi filozófiában a járulékos tulajdonságok a lényegtől. Szívesebben ragaszkodott a kifejezetten keresztény nyelvezethez és szimbólumokhoz, azokhoz, amelyek tisztán és közvetlenül a Szentírásból fakadnak, míg II. János Pál arra használta fel filozófiai képzettségét, hogy a liberális nyelvezet elemeit megtisztítsa attól, ami ellentétes az Egyház hitével. Ugyanakkor a nagy kérdésekben teljes egységben volt a két pápa. XVI. Benedek különösen is osztozott abban a prófétai felhívásban, amely a szeretet civilizációjának építésére ösztönzött a halál kultúrájával szemben.

A kötet írója tényként állapítja meg:

Benedek pápa teljes odaadással szerette az Egyházat, amelyet Krisztus misztikus jegyesének tartott.

Meggyőződése volt: minden olyan egyházmodell, amelyet a nagyvállalatok világából vesznek át, alapvetően hibás, és teljes képtelenségnek tartotta azt a gondolatot, hogy az Egyház tanításáról választott bíróságok döntsenek. Világosan látta: ha a katolikus hierarchiát nem maga Krisztus alapította azzal a küldetéssel, hogy a hitletéteményt őrizze és továbbadja a világ végéig, akkor a protestáns kritika teljes joggal hangzik el az Egyházzal szemben.

Benedek pápa egyik kedvenc irodalmi idézete Joseph Roth Radetzky-induló című művéből származik, amely az Osztrák-Magyar Monarchia életét rajzolja meg elégikus hangon, a Habsburgok dicsőségének alkonyán. Talán ez az a szöveg, amely minden másnál mélyebben megvilágítja Ratzinger pápa teológiájának belső mozgatórugóját: „Ebben a hanyatló világban a Római Egyház az egyetlen szilárd erő, amely még tartást tud adni az életnek, és megőrzi az összeomlástól. Igen, ki kell mondanunk: az Egyház nyújt keretet az emberi létnek… Amikor megnevezi a bűnt, már a megbocsátás kapuját is kitárja.

Nem engedi, hogy a tökéletes ember illúziója létezzen, s pontosan ez benne a legemberibb… Ezáltal mutatkozik meg legsajátosabb arcvonása: a megbocsátásé, az irgalomé, amelyen kívül semmi más nem tudja hordozni és megtartani a világot.”

A könyvet Buzai Tamás fordította.

Tracey Rowland: Ratzinger hite – XVI. Benedek pápa teológiája
Vigilia Kiadó, 2026

Fotó: PPKE HTK; Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Bodnár Dániel/Magyar Kurír