Új főpásztora van a Jászvásári Egyházmegyének

Kitekintő – 2019. július 6., szombat | 14:20

Július 6-án Ferenc pápa elfogadta Petru Gherghel jászvásári (Iași) megyéspüspök lemondását, és utódának kinevezte Iosif Păuleț-et, aki eddig a bukovinai főesperesség főesperese és a suceavai Nepomuki Szent János-egyházközség plébánosa volt.

Petru Gherghel megyéspüspök a Jászvásári Egyházmegyét 1978 óta vezette. 2015-ben töltötte be 75. életévét, amikor minden püspök a kánonjog értelmében köteles a Szentatyának beadnia lemondását. Ferenc pápa megbízásából Iosif Păuleț püspökké szenteléséig és beiktatásáig apostoli adminisztrátorként vezeti az egyházmegyét.

Iosif Păuleț főesperes-plébános püspökké szentelésének helyét és idejét majd a későbbiekben teszik közzé. A kinevezett főpásztor a Jászvásári Egyházmegye hetedik püspöke lesz az egyházmegye 1884-es alapítása óta. A hír közzétételekor Petru Gherghel megyéspüspök közleményben köszönte meg Isten és a hívek támogatását, melyet 41 évnyi püspöksége alatt kapott. Ugyanakkor üdvözölte az új püspököt és imáiról és támogatásáról biztosította, ugyanezt kérve a papoktól, a szerzetesektől és az egyházmegye híveitől is.

A jászvásári római katolikus egyházmegye Moldvában, 46 378 négyzetkilométnyi területen helyezkedik el, az itteni összlakosság 4,6 százaléka katolikus. A római katolikusok száma a legutóbbi számadatok szerint 206 675 fő, azaz 69 807 család. Az egyházmegye tíz főesperességre van osztva, 157 plébániája van, melyből tizenkettőt vezetnek szerzetesek. Az egyházmegye területén 244 templom, 37 jótékonysági központ, és ugyancsak 37 egyházi oktatási központ van, melyekben 304 egyházmegyés pap, valamint 128 szerzetes pap szolgál. 98 pap az egyházmegyén kívül folytat missziós szolgálatot. 56 szerzetesrend van jelen az egyházmegye területén, 14 férfi és 42 női rend.

Iosif Păuleț a Neamț megyei Tămășeniben (Tamásfalva) született 1954. október 17-én. Tanulmányait szülőfalujában végezte, majd a jászvásári kántoriskolában tanult. 1979-ben végezte el teológiai tanulmányait a jászvásári Szent József hittudományi főiskolán. Ugyanabban az évben, június 29-én Jakab Antal, akkor még gyulafehérvári segédpüspök szentelte pappá a jászvásári Nagyboldogasszony-székesegyházban. Papi pályája során a Jászvásári Egyházmegye számos plébániáján (Oțeleni, Pildești, Iugani, Roman) szolgált, illetve 1991–1994 között a nagyszeminárium, majd 1994–1996 között a kisszeminárum spirituálisa is volt. 2010. szeptember 1-e óta plébános Suceaván, 2016. január 1. óta a bukovinai főesperesség főesperese. A papi szenátusban és a tanácsosok testületében, valamint az egyházmegye egyházzenei bizottságban is tevékenykedett 2016 óta.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Ecris.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

A jászvásári székesegyház