Új katolikus óvoda alapkövét helyezték el Karcagon

Hazai – 2021. október 20., szerda | 12:10

Az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő karcagi Györffy István Katolikus Általános Iskola intézménye 80 kisgyermek befogadására alkalmas óvodával bővül, melynek alapkövét október 17-én helyezték el.

Az alapkő elhelyezését szentmise előzte meg, amelyet Gulyás Zsolt plébános, érseki tanácsos mutatott be, majd az iskola tanulói, tanárai és a helyi közösség tagjai az egyházközség zászlait kísérve, énekelve vonultak át az építési telekre.

Kovács Miklósné, a Györffy István Katolikus Általános Iskola igazgatója köszöntőbeszédében kiemelte, hogy hét évvel ezelőtt nagy örömmel és várakozással kezdődött el a magas színvonalú, értékes és eredményes katolikus szellemiségű nevelő-oktató munka az iskolában. Ennek köszönhető, hogy mára igény mutatkozott a keresztény, katolikus szellemiségű óvodai nevelésre is. A szülők, az iskola, a plébánia és a főegyházmegye egybehangzó vágya 2022 szeptemberére valósul meg.

Fazekas Sándor országgyűlési képviselő, kormánybiztos köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, azzal, hogy új intézménnyel gazdagodik a helyi katolikus közösség. Gyarapodik a karcagi oktatás, a város közössége és az a világ, amelyben az emberek élnek itt, a Nagykunságban. Az elmúlt évtizedben, lelkiekben, intézményekben mindig megújulva, alkalmazkodva a korhoz sikerült előrébb lépni. Ezt a megújulást jelképezi ez az óvoda is.

S. Kovács Sándor helyi országgyűlési képviselő és Szepesi Tibor polgármester köszöntőszavait követően az aláírt alapkőletételi okiratot időkapszulába helyezték, melyet Gulyás Zsolt plébános, érseki tanácsos áldott meg.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria