Új kutatási eredmények az egyik legrégebbi egyházfegyelmi gyűjtemény keletkezéséről

Az Apostoli hagyomány (Traditio apostolica) az egyik legjelentősebb ősi liturgikus egyházfegyelmi forrásnak tekinthető. Ezért keletkezési helyéről, idejéről, a benne található szövegek forrásairól és eredetéről, sőt a gyakorlatban történő használatáról is számos elmélet látott napvilágot 1910-től, ezek azonban jelentősen különböznek egymástól. Mivel a mű eredeti görög szövege elveszett, a kutatók a különböző fordításokra kénytelenek hagyatkozni. Ide soroljuk a latin verziót, amelyet egyesek Hippolütosz ellenpápának (†236) tulajdonítottak, és keletkezését a személyére vonatkozó adatok alapján 215 körülire tették. Ez alapozta meg a nyugati hagyományra építő elméleteket (bár Hippolütosz szerzőségét a ’80-as évek végétől lényegében már elvetették). A másik jelentős hagyományt a keleti fordítások képezik (korábban „egyiptomi egyházi rendtartásnak” is nevezték a szöveget), közülük is kiemelkedik a kopt és az etióp változat (valamint arab és görög nyelvű átírások).

Mértékadó kritikai szövegkiadását Bernard Botte készítette el 1963-ban, amellyel kapcsolatban több kutató is módosításokat javasolt az újabb vizsgálatok alapján (például Paul F. Bradshaw 2002-ben). A legutóbbi legalaposabb kritikai kutatásokat Alistair C. Stewart végezte 2001-ben és 2015-ben, összehasonlítva a latin nyelvű fordítás tartalmát és szerkezeti elemeit a kopt és az etióp verzióval. Stewart a nyugati eredetet részesítette előnyben azzal, hogy két szerzői réteget is megkülönböztetett a szövegben, a 215 előttit és 215 és 235 közöttit. Ezekben a kutatásokban elsődlegesen a keresztelés liturgikus szövegének összehasonlítására helyezte a hangsúlyt, különösen 2020–21-es munkáiban. Ezen belül a kérdés-felelet formára, amit eredetileg az egyiptomi szokástól eltérőként említett, jelenleg pedig további kutatási problémaként jellemez.

A fenti összegzésből kitűnik, hogy komoly problémát vet fel a fennmaradt szövegtanúk egymáshoz való viszonya; az eredeti összeállítás dátumához viszonyított relatíve késői keletkezése; valamint a nyugati vagy keleti egyházi gyakorlathoz való kötődése és datálása. Az azonban jól látszik, hogy egy esetleg 2. század előtti hagyományra visszanyúló, 215 és 235 közötti, vagy – a kiegészítésnek tekintett szakaszokat későinek tekintve – egy 375 és 400 közötti keletkezési dátum körvonalazódott a szöveg elemzése során. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy az eddigi kutatások nem az említett gyűjtemény szövegének kifejezéseit, hanem az elméleteket, a különböző nyelven fennmaradt verziók hagyományát, továbbá más korai gyűjteményekkel való összehasonlítását helyezték a vizsgálatok középpontjába.

Szuromi Szabolcs Anzelm professzor elemzése – korábbi londoni kutatásai tükrében – éppen ezért egy teljesen másik oldalról közelítette meg az Apostoli hagyomány különböző nyelven ismert szövegtanúit. A mariuti Szent Mena-monostorban és Kairóban végzett munkája során elsődlegesen a szahidi kopt szöveghagyományra és az abban használt liturgikus szakkifejezések áttekintésére összpontosított. A többi szövegtanúban ezeknek a szakkifejezéseknek a megfelelő párhuzamát kereste. Mindezen túl magát a szahidi (és a bohairi) kopt változat teológiai és liturgikus szakkifejezéseit is összevetette más kortárs egyházfegyelmi, nemcsak a legkorábbi liturgikus és fegyelmi normákat tartalmazó „apostoli” rendtartások, hanem további korai töredékes szövegek szakkifejezés-rendszerével.

Módszerének másik eleme azoknak az „apostoli” rendtartásoknak és más egyházfegyelmi vagy liturgikus töredékeknek a vizsgálata volt, amelyekre szövegszerű befolyást gyakorolt az Apostoli hagyomány anyaga. Ezzel a módszerrel sikerült kellően – a korábbi elemzéseknél jóval pontosabban – meghatároznia a jelenleg ismert legrégebbi szahidi dialektusú kopt szövegváltozat keletkezését. Szuromi Szabolcs Anzelm így elvégzett szisztematikus összehasonlító szövegkritikai munkája nyomán több – az eddigi ismereteinket módosító – új eredményre jutott. Nemcsak a szahidi kopt szöveg keletkezési idejét pontosította (amely természetesen kihat a latin változat, illetve a kopt verzióból készült fordítások keletkezési idejének meghatározására is), de más, eddig vitatott kérdéseket is sikerült kellőképpen tisztáznia.

A professzor szakkifejezés-használatot meghatározó módszere alapján a szahidi kopt szöveg legkorábban 263-ban keletkezhetett, de semmiképpen sem 268 után. Az első dátumot az említett kifejezésrendszert használó párhuzamos és pontos datálású szövegek alapozzák meg, míg a legkésőbbi dátumot a szövegben használt kifejezések széles körű elterjedése az egyházfegyelmi és liturgikus anyagban.

A második megállapítás cáfolja – szintén a szahidi kopt szakkifejezések és azok latin, görög, etióp és arab megfelelőinek összehasonlítása alapján – azt az elképzelést, hogy az Apostoli hagyomány szövege második század előtti anyag nyomán keletkezett volna, mivel a meghatározó szakkifejezések – jelenlegi ismereteink szerint – annál jóval összetettebb teológiai és liturgiai kereteket feltételeznek.

Végül – válaszolva az Alistair C. Stewart által felvetett keresztelési rítushoz kapcsolódó (a római és a keleti hagyományt, azon belül a kopt és etióp gyakorlatot vizsgáló) kérdésre – a kutatás megalapozott példákkal tisztázta, hogy a kijelentésalapú keresztelési formulával ellentétben a kérdés-felelet formában elhangzó hitvallási rendszer már 263-ban bizonyosan része volt a kopt liturgikus hagyománynak.

Szuromi Szabolcs Anzelm professzor aprólékos, új kérdésfelvetést és metodológiai formát alkalmazó elemzésének eredményei jelentősen árnyalják az Apostoli hagyomány, az egyik legrégebbi egyházfegyelmi-liturgikus gyűjtemény létrejöttéről kialakított általános tudományos képet. A felsorolt következtetések – bár vizsgálatának elsődlegesen a keleti hagyományt képviselő szövegváltozat jelentette a kiindulási alapját – alapvetően érintik a gyűjtemény eredeti összeállítása kapcsán az elmúlt több mint száz évben felvetett kérdéseket, beleértve a keleti vagy nyugati eredet kérdését is. Mindezen túl fontos hatással vannak az ősi gyűjteménytől függő egyéb „apostoli” rendtartások és az azok felhasználásával készült gyűjtemények kormeghatározására is. A megfogalmazott állítások mind az ókeresztény egyház- és irodalomtörténet, egyházfegyelem, mind a liturgiatörténet területén igen jelentősek.

Forrás és fotó: Csornai Premontrei Apátság

Magyar Kurír