Új szentekkel gazdagodott az Egyház (I. rész)

Az első uruguayi női szent: Maria Francesca (Mária Franciska) Rubatto, a Loanói Kapucinus Harmadrendi Nővérek alapítónője

Anna Maria Rubatto (1844–1904) olasz származású szerzetesnő, aki Latin-Amerikában szolgálta a szegényeket. Istenhez hű, éber és tevékeny volt, mindig készen állt testvérei megsegítésére, egész életét felebarátai szolgálatára szentelte. Élete különleges tanúságtétel a szeretetről, melyet Isten a kicsinyekre és az alázatosakra áraszt.

A torinói egyházmegyében született vallásos családban. Munkája mellett mindig talált időt arra, hogy betegeket, szegényeket látogasson, és szeretetszolgálatot végezzen. Loanóban a kapucinusok templomába járt, majd belépett a ferences harmadrendbe. Segítőtársaiból szerzetesi kongregáció alakult: a megyéspüspök megbízásából ő lett a Loanói Kapucinus Harmadrendi Nővérek alapítója és első elöljárója. (Később Rubatto anya nővéreinek is nevezték őket.) A szerzetesi társulat a kor szükségletét elégítette ki: a betegeket gondozták, elsősorban az otthonukban tartózkodókat keresték fel, s ha szükséges volt, vallási oktatásban is részesítették őket. Maria Francesca Szent Ferenc igazi követője volt: lelkületben, a szegénység szeretetében, megélésében. A közösség évről évre gyarapodott, Latin-Amerikában is letelepedtek. Amikor Uruguayban, Montevideóban nővéreit látogatta, súlyos betegségbe esett, hősies tanúságot tett a lelkierőről és a türelemről. Itt halt meg 1904-ben. A nővérek, a szegények és a betegek egyaránt siratták. Szent II. János Pál pápa avatta boldoggá 1993-ban.

*

Szent Maria Domenica Mantovani szerzetesnővér, a Szent Családról Nevezett Kis Nővérek Intézetének első elöljárója

Boldog Giuseppe Nascimbeni atyával együtt alapította az intézetet, hogy alázatosan szolgálja Krisztus iránti szeretetből a szegényeket, az árvákat és a betegeket, a názáreti Szent Család példáját követve.

1862-ben született a Garda-tó közelében, Castelletto di Brenzone településen. 1877-től Giuseppe Nascimbeni plébános ösztönzésére rendszeresen látogatta a betegeket, és hitoktató volt. 1886-ban a Szeplőtelen Szűz Mária szobra előtt örök szüzességi fogadalmat tett. 1892-ben Nascimbenivel a lelkipásztorkodás segítésére megalapították a Szent Család Kis Nővérei kongregációt, melynek Maria Domenica Mantovani lett a főnöknője, és a Szeplőtelen Szűzről nevezett Mária anya nevet kapta. Dolgoztak a plébánián, segítették a betegeket és öregeket, gondozták a gyermekeket az óvodákban. Nascimbeni halála után Mária anya egyedül irányította az egyre növekvő kongregációt. A nővérek ma jelen vannak Olaszországban, Svájcban, Albániában, Afrikában, Argentínában, Brazíliában, Uruguayban és Paraguayban.

1934-ben halt meg, Szent II. János Pál pápa 2003-ban avatta boldoggá. Számos csodás imameghallgatás kapcsolódik Mantovani nővérhez; a szentté avatáshoz szükséges csoda egy 12 éves kislány súlyos betegségből való felépülése volt.

*

Szent Titus Brandsma kármelita, az irgalmasság tanúja, aki náci koncentrációs táborban halt meg

A holland származású kármelita vértanú bátran vállalt minden szenvedést és megaláztatást az Egyház és az emberi méltóság védelméért. Kimagasló példát mutatott a rabtársai és kínzói iránti szeretetből. 1942-ben halt meg Dachauban.

Titus Brandsma 1881-ben született Anno Sjoerd Brandsma néven a református többségű Hollandiában, katolikus, gazdálkodó családban. A hat gyermek közül öt a szerzetesi hivatást választotta. Sjoerdben korán feléledt a hivatás, a középiskolát a ferenceseknél végezte, majd 1889-ben lépett be a boxmeeri kármelita kolostorba, ahol a Titus rendi nevet vette föl édesapja emlékére.

1905-ben szentelték pappá, majd Rómában, a Pápai Gergely Egyetemen doktorált. A kármelita misztika szakértője volt; beszélt olaszul, franciául és angolul, illetve olvasott spanyolul. Ő fordította le Avilai Szent Teréz műveit holland nyelvre. Az ossi kármelita szemináriumban és a többek között általa alapított Nijmegeni Katolikus Egyetemen oktatott. Emellett előadóként, íróként is elismert karriert futott be. 1935-ben tiltakozó cikket írt a zsidótörvények ellen. 1940-ben a német hadsereg lerohanta Hollandiát. Titus Brandsma nyíltan felszólalt a náci ideológia ellen, illetve az oktatás és a sajtó szabadsága érdekében. Többször börtönbe került, megkínozták, majd végül a dachaui koncentrációs táborba szállították. Egészsége hamar megromlott. A náci ideológiával szemben védte az evangéliumi keresztény alapelveket; irgalmat gyakorolt, megbocsátott, és megértette a vétkeit azoknak, akik üldözték őt. 1942-ben egy „orvosi kísérlet” részeként halálos injekciót adtak be neki. Titus Brandsma

élete utolsó pillanatában egy rózsafüzért ajándékozott az ápolónőnek, aki beadta neki a halálos injekciót. Később az ápolónő tanúságtétele meghatározó volt a boldoggáavatási eljárásban.

A szentté avatáshoz szükséges csodás imameghallgatást egy áttétes tumorbeteg kármelita pap gyógyulása után hagyták jóvá.

*

Szent Marie Rivier szerzetesnővér, a Szűz Mária Bemutatásának Nővérei Kongregáció alapítója

A francia forradalom idején, amikor minden szerzetesrendet és kongregációt feloszlattak, megalapította a Szűz Mária Bemutatásának Nővérei Kongregációt a keresztény nép oktatására.

1768-ban született Franciaországban. 16 hónapos korában leesett az ágyról, és súlyos csípősérülést szenvedett. Ez kihatott testi fejlődésére, nem tudott felegyenesedni. A kis Mariát édesanyja gyakran vitte el a Szűzanya kegyképe elé imádkozni, gyógyulását kérve, hogy életét a gyermekek oktatásának szentelhesse. 1777-ben meggyógyult, és beváltotta ígéretét. Leghőbb vágya az volt, hogy Istent szolgálhassa. Törékeny egészsége miatt azonban nem vették föl a Pradelles-i Miasszonyunk-kolostorba. 1786-ban iskolát nyitott Montpezat-ban, ahol nagy lelkesedéssel tanította a gyerekeket. Belépett a ferences és a domonkos harmadrendbe. Látogatta a betegeket és segítette a rászorulókat. A francia forradalom kitörésekor fel kellett függesztenie tevékenységét. 1796-ban négy társával együtt megalapította a Szűz Mária Bemutatásának Nővérei Kongregációt, mely hamar elterjedt országszerte, ma pedig jelen vannak valamennyi kontinensen, a gyermekek, fiatalok és kirekesztettek szolgálatára.

*

Szent Carolina Santocanale nővér, a Lourdes-i Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária Kapucinus Nővéreinek alapítója

A palermói nemesi származású szerzetesnő feladta kényelmes életét, és szegénnyé vált a szegények között. Különösen az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztusból merítette az erőt lelki anyaságához és a leggyengébbek iránt tanúsított szeretetéhez – mondta róla Ferenc pápa boldoggá avatásakor.

1852-ben született nemesi családban, édesanyja nagy szerepet játszott vallásos nevelésében. Istennek akarta szentelni életét, bár apja nem támogatta zárdába vonulását. A szegények, betegek ellátásával, leányok nevelésével foglalkozott. Életét sok fizikai fájdalom kísérte, amit mindig nagy hittel és türelemmel viselt. A ferences lelkiséget választotta. Cinisibe költözött, ahol fellendítette a plébániai életet, és belépett a ferences harmadrendbe. Egyre több fiatal csatlakozott hozzá, árvaházat, bölcsődét és varrodát alapított, de saját közösségről álmodott. Egy kapucinus pap segítségével 1910-ben megalapította a Lourdes-i Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária Kapucinus Nővérei kongregációt, mely az első világháború alatt nagy fejlődésnek indult. Ferenc pápa 2016-ban avatta boldoggá. Egy betegség miatt meddő asszony imádkozott Santocanale nővérhez, és könyörgése meghallgatásra talált Istennél: egészséges gyermeknek adott életet.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír