Egy sokoldalú kezdeményezésről van szó, kiindulópontja egy intézet, a bolognai San Severino-plébánia által fenntartott Santa Maria delle Grazie (Kegyelmek Szűzanyja) idősek otthona, ahonnan aztán kiterjed a területen élő minden idős ember gondozására. A rendszer megvalósulásához a bolognai egyház, valamint szervezési és szakmai szinten az önkormányzat, a helyi egészségügyi hatóság és a Bolognai Egyetem is hozzájárul. Innovatív kezdeményezés, amely az időseket segítendő elviszi hozzájuk ugyanazokat a szolgáltatásokat, amelyeket az idősek otthona lakói számára nyújtanak.
„Az ötlet Antonio Curti igazgatótól, valamint az önkormányzat és a helyi egészségügyi hatóság szociális és egészségügyi szolgálatainak számos szakemberétől és vezetőjétől származik” – magyarázta Teresa Marzocchi, a Santa Maria delle Grazie igazgatótanácsának tagja –, „és jelenleg 12 idős embert érint (de sokkal több időssel vannak már kapcsolatban) Bologna Savena és Santo Stefano városrészeiben. Ezek az emberek, akik nem önellátóak és az otthonukban élnek, olyan szolgáltatásokat kapnak, amelyeket az idősek otthonában kaphatnának, részben az otthon, részben pedig az önkormányzat és a bolognai egészségügyi hatóság személyzete segítségével. Az egyetemet bízták meg azzal a feladattal, hogy figyelje a projekt alakulását, és a tapasztalatok alapján építsen ki egy olyan együttműködési és közös cselekvésre épülő modellt, amely példaként szolgálhat más idősotthonok számára.”
A projektet a Santa Maria delle Grazie idősek otthonában mutatták be Matteo Zuppi bíboros, bolognai érsek, a bolognai egészségügyi hatóság felső vezetése, az önkormányzat tanácsosa és az egyetem képviselői jelenlétében.
„Ez a kezdeményezés hozzáadott értéket jelent egy idősek otthona számára, amely így bizonyos értelemben misszionáriussá válik – mondta Massimo Ruggiano, a szeretetszolgálatért felelős püspöki helynök. – A kezdeményezés a városnegyedet, de a lelkipásztori területet is érinti, és úgy vélem, az egyik célja, hogy elősegítse az individualizmus csökkenését, hogy a gondozás, gondoskodás kollektív feladat legyen. A különböző múltbeli tapasztalatok, különösen a világjárvány idején, lehetővé tették számunkra, hogy felkészüljünk arra, hogy az emberek szükségletei és a területen, az intézményekben jelen lévő erőforrások egymásra találjanak.”
Ruggiano atya utalt az idősek otthona által létrehozott másik kezdeményezésre, amelynek neve Al tuo fianco (Melletted vagyok): önkéntesek nagy csoportja számos idős embernek nyújt támogatást, szervez programokat a kikapcsolódásra, társasági életre.
„A Nyitott idősek otthonát kiváló kezdeményezésnek tartom – nyilatkozta Zuppi bíboros. – A helyes irányba halad, vagyis az otthoni ápolást részesíti előnyben és egy olyan hálózat létrehozását, amely képes védelmezni a saját otthonukban élő, törékeny embereket. Ami azt jelenti, hogy javul az életminőségük. A kezdeményezés megvalósításához azonban erős elkötelezettségre van szükség mind az Egyház, mind az összes érintett intézmény részéről.”
Fordította: Thullner Zsuzsanna
Forrás és fotó: Avvenire
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria