Vatikáni levél a papságnak a szinódusi folyamatról

Kitekintő – 2022. március 23., szerda | 15:02

Mario Grech bíboros, a Püspöki Szinódus főtitkára és Lazzaro You Heung Sik, Tedzson emeritus érsek-püspöke, a Klérus Kongregációjának prefektusa március 19-i dátummal levelet írtak a világ valamennyi katolikus papjának a 2021–2023-as szinódusi folyamat apropóján. A levél magyar fordítását az alábbiakban olvashatják.

Vatikánváros, 2022. március 19.

Prot. n. 220083

Kedves Paptestvérek!

Íme, mint két pap és testvéreitek szólunk most hozzátok. Tudnátok ránk szánni egy percet az időtökből? Egy olyan témáról szeretnénk beszélni veletek, amely mindnyájunkat érint.

„Isten Egyházát szinódusra hívták.” A 2021–2023-as szinódus előkészítő dokumentuma ezekkel a szavakkal kezdődik. Isten népe két éven át meghívást kap arra, hogy a következő témáról elmélkedjen: „Egy szinodális Egyházért: közösség, részvétel és küldetés”. Ez az újdonság lelkesedést és tanácstalanságot egyaránt kiválthat.

Mégis „az első évezredben a »közös úton levés«, vagyis a szinodalitás gyakorlata az Egyház megszokott működésmódja volt”. A II. Vatikáni Zsinat kiemelte az egyházi életnek ezt a dimenzióját, amely olyan fontos, hogy Aranyszájú Szent János is megerősítette: „Az Egyház és a szinódus szinonimák” (Explicatio in Psalmum 149).

Köztudott, hogy a mai világnak égető szüksége van a testvériségre. A világ anélkül, hogy észrevenné, a Jézussal való találkozás után vágyakozik. De hogyan valósítsuk meg ezt a találkozást? Isten népével együtt hallgatnunk kell a Lélekre, hogy megújítsuk hitünket, és új utakat és nyelveket találjunk arra, hogy az evangéliumot testvéreinkkel megosszuk. A Ferenc pápa által javasolt szinódusi folyamatnak pontosan ez a célja: közösen, egymásra figyelve, ötleteket és terveket megosztva megmutatni az Egyház igazi arcát: egy vendégszerető, kitárt ajtajú „ház”, ahol az Úr lakik és amelyet testvéri kapcsolatok éltetnek.

Annak érdekében, hogy ne essünk bele a Ferenc pápa által említett veszélyekbe – vagyis a formalizmusba, amely a szinódust üres szlogenné redukálja; az intellektualizmusba, amely a szinódust a problémákon való elméleti töprengéssé teszi; és a mozdulatlanságba, amely a megszokásaink biztonságába szögez minket, hogy semmi se változzon – fontos, hogy megnyissuk a szívünket, és meghallgassuk, mit mond a Lélek az egyházaknak (vö. Jel 2,7).

Egyértelmű, hogy ha erre az útra tekintünk, akkor félelmek ébredhetnek bennünk.

Először is, jól tudjuk, hogy a világ számos részén a papok már most is nagy lelkipásztori terheket hordoznak. És most úgy tűnhet, hogy ehhez még egy „tennivaló” hozzáadódik. Nem akarunk titeket még jobban megterhelni, inkább arra szeretnénk bátorítani benneteket, hogy közösségeteket azzal a szemlélődő tekintettel nézzétek, amelyről Ferenc pápa az Evangelii gaudiumban (71. sz.) beszél, hogy felismerjük a részvétel és a megosztás példáit, amelyek már kicsíráztak közösségeitekben. Valójában a szinódus jelenlegi egyházmegyei szakaszának célja, hogy „összegyűjtse a megélt szinodalitás tapasztalatainak gazdagságát” (Előkészítő dokumentum, 31). Biztosra vesszük, hogy sokkal több ilyen tapasztalat van, mint azt elsőre gondolnánk, sőt, talán még informális és spontán élmények is. Ahol mélyen meghallgatjuk egymást, tanulunk egymástól, értékeljük egymás ajándékait, segítjük egymást és közösen hozunk döntéseket, ott már működik a szinodalitás. Mindezt hangsúlyozni és értékelni kell, hogy egyre inkább kialakuljon az a szinodális stílus, amely „az Egyháznak, Isten népének sajátos modus vivendi et operandija” (Előkészítő dokumentum, 10).

De felmerülhet bennünk egy másik félelem is: ha ekkora hangsúlyt fektetünk a megkeresztelt emberek általános papságára és Isten népének sensus fideijére, akkor mi lesz a mi vezetői szerepünkkel és felszentelt papi identitásunkkal? Kétségtelenül arról van szó, hogy fokozatosan fel kell fedezni minden megkeresztelt ember alapvető egyenlőségét, és minden hívőt arra kell ösztönözni, hogy aktívan részt vegyen az Egyház útjában és küldetésében. Így örömünket lelhetjük abban, hogy olyan testvérekre találunk, akik az evangelizáció felelősségében osztoznak velünk. De Isten népének ebben a tapasztalatában a felszentelt személyek különleges karizmája, vagyis az, hogy szolgálják, megszenteljék és lelkesítsék Isten népét, új módon is előtérbe kerülhet és előtérbe is kell kerülnie.

Ebben az értelemben arra szeretnélek kérni titeket, hogy három módon járuljatok hozzá a jelenlegi szinódusi folyamathoz:

– Tegyetek meg mindent, hogy a folyamat Isten Igéjének meghallásán és megélésén alapuljon. Ferenc pápa ezért nemrég arra buzdított minket: „szeressük szenvedélyesen a Szentírást, mélyedjünk el benne, fedezzük fel Isten újdonságát, mely arra indít minket, hogy fáradhatatlanul szeressünk másokat.” (Ferenc pápa, Homília az Isten Igéje vasárnapján, 2022. január 23.).

Ha nem verünk gyökeret Isten Igéjének életében, azt kockáztatjuk, hogy sötétben járunk, és elmélkedéseink ideológiává válhatnak. Ám ha a gyakorlatba átültetett Igére alapozunk, a házat sziklára építjük (vö. Mt 7,24–27), és az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan megtapasztalhatjuk a feltámadt Úr fényességét és meglepő vezetését.

– Törekedjünk arra, hogy utunkat a kölcsönös meghallgatás és elfogadás jellemezze. Az elmélyült párbeszéd és a valódi találkozások már a konkrét eredmények nélkül is értéket jelentenek. Valójában közösségeink számos kezdeményezést és lehetőséget tartogatnak, de az egyének és csoportok túl gyakran az individualizmus és az önigazolás veszélyéhez vezetnek. Új parancsolatával Jézus arra emlékeztet bennünket, hogy „arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,35). Lelkipásztorként sokat tehetünk azért, hogy a szeretet meggyógyítsa a kapcsolatokat és a sebeket, amelyek gyakran kárt tesznek az Egyház életében, és így visszatérjen annak az öröme, hogy egy család és egy úton lévő nép vagyunk, egyazon Atya gyermekeinek és ezért egymás testvéreinek érezzük magunkat, kezdve a köztünk, papok közötti testvériséggel.

– Vigyázzunk arra, hogy az utazás ne magunkba forduláshoz vezessen, hanem arra ösztönözzön, hogy kilépjünk és az emberekkel találkozzunk. Az Evangelii gaudiumban Ferenc pápa egy olyan Egyház álmát adta nekünk, amely nem fél bepiszkolni a kezét és kapcsolatba kerülni az emberiség sebeivel, egy olyan Egyházét, amely meghallgatja és szolgálja a szegényeket és a periférián élőket. Ez a testvéreink felé, vagyis „kifelé” irányuló dinamizmus az Ige iránytűjével és a szeretet tüzével beteljesíti az Atya eredeti nagy tervét: „Legyenek mindnyájan egyek” (Jn 17,21). Ferenc pápa legutóbbi enciklikájában, a Fratelli tuttiban arra kér bennünket, hogy más egyházak testvéreivel, más vallások híveivel és minden jóakaratú emberrel együtt kötelezzük el magunkat ezen egység mellett: az egyetemes testvériség és a kirekesztés nélküli szeretet mellett, amely mindenkit és mindent átölel. Isten népének szolgáiként kiváltságos helyzetben vagyunk, mert biztosíthatjuk, hogy ez ne maradjon pusztán homályos és általános irányelv, hanem konkrétan megvalósuljon ott, ahol élünk.

Kedves paptestvérek, biztosak vagyunk abban, hogy ezekből a prioritásokból kiindulva megtaláljátok majd a módját annak, hogy a helyi igényeknek és lehetőségeknek megfelelően életre keltsetek konkrét kezdeményezéseket, mivel a szinodalitás valóban Isten meghívása a harmadik évezred Egyháza számára. Ha útra kelünk, az ugyan nem lesz mentes a kérdésektől, a fáradságtól és a kudarcoktól, de bízhatunk abban, hogy a testvériség és az evangéliumi élet gyümölcsei százszorosan megtérülnek. Elég csak az első jeruzsálemi zsinatra gondolnunk (ApCsel 15). Ki tudja, mennyi erőfeszítés volt a színfalak mögött! De tudjuk, hogy ez a pillanat mennyire meghatározó volt a születő egyház számára.

Ezt a levelet az előkészítő dokumentum két olyan pontjával zárjuk, amelyek szinte egyfajta vademecumként inspirálhatnak és kísérhetnek bennünket.

„Az a képesség, hogy az Egyház és intézményei számára a kapott küldetésével összhangban álló, más jövőt képzeljenek el, nagyban függ attól a döntéstől, hogy a meghallgatás, a párbeszéd és a közösségi megkülönböztetés folyamatát kezdeményezzük, amelyben minden egyes ember részt vehet és amelyhez mindenki hozzájárulhat.” (n. 9)

„Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a szinódusnak, és így ennek a konzultációnak sem az a célja, hogy dokumentumokat készítsen, hanem hogy „álmokat ültessen, próféciákat és látomásokat teremtsen, hagyja a reményt virágozni, bizalmat ébresszen, sebeket kössön be, kapcsolatokat szőjön, a remény hajnalát ébressze, lehetőséget biztosítson a kölcsönös tanulásra, és olyan fényes találékonyságot teremtsen, amely megvilágosítja az elméket, felmelegíti a szíveket, erőt ad a kezünknek” (n. 32).

Megköszönve figyelmeteket, imáinkról biztosítunk titeket, örömteli és gyümölcsöző szinodális utat kívánva nektek és közösségeiteknek. Tudnotok kell, hogy veletek együtt mi is úton vagyunk. Legyetek biztosak Ferenc pápa hálájában is, aki veletek van.

Mindnyájatokat az Úti Boldogasszonyra bízva, szívből köszöntünk titeket az Úr Jézusban.

Mario Grech bíboros, a Püspöki Szinódus főtitkára

Lazzaro You Heung Sik, Tedzson emeritus érsek-püspöke, a Klérus Kongregációjának prefektusa

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria