Véget ér Szent József köpenyének vándorútja is – az ereklye visszatér a római bazilikába

Kitekintő – 2021. december 7., kedd | 20:06

A december 8-án záruló Szent József-évben a római templomokat járta körbe Szent József köpenye, az az egyedülálló relikvia, amely a hagyomány szerint a 4. században került a Szentföldről Rómába. Hannah Brockhaus számolt be a Catholic News Agency hasábjain két rendkívüli ereklye vándorútjáról.

Szent József köpenye, melyet állítólag Szent Jeromos hozott a Szentföldről, tizenhat évszázadot töltött egy helyen, a római Sant’Anastasia-bazilikában, egy Szűz Máriához kötődő ereklye társaságában. A még mindig élénk színű kendő látható az arannyal és drágakövekkel díszített ereklyetartó felső részében, József köpenye az alatta lévő ládában. A Circus Maximushoz közel fekvő székesegyházban misézett egykor egyes feltételezések szerint Szent Jeromos.

Az idén december 8-án záruló Szent József-év tiszteletére a Római Egyházmegye engedélyezte, hogy a két értékes ereklye vándorútra induljon a római plébániákra. Az út első és utolsó állomása a trionfalei Szent József-kisbazilika volt, ahol december 2. és 8. között tehették tiszteletüket római hívek és zarándokok a kihelyezett ereklyék előtt.

Szent József köpenyéhez kötődik egy novéna, melyet a szokásos kilenc helyett egyesek harminc napig imádkoznak, ennek rövidebb verziója így szól:

„Ó, dicsőséges pátriárka, Szent József, te, akit Isten mindenki más fölé emelt, amikor kiválasztott, hogy a Szent Család földi feje legyél, kérlek téged, fogadj be engem szent köpenyed redői közé, hogy te legyél lelkem, családom, plébániám és a világ őrzője és védelmezője. Ettől a pillanattól kezdve téged választalak édesapámnak, oltalmazómnak, segítségemnek és pártfogómnak, és kérlek, vegyél gondjaidba – egészségemet, jóllétemet, hitemet, életemet és halálomat.

Tekints rám úgy mint gyermekedre, védelmezz minden bajtól és ellenségtől, legyenek láthatók vagy láthatatlanok. Állj mellettem minden szükségemben, vigasztalj meg az élet keserűségeiben, és különösen halálom óráján. Szólj akár csak egy szót is értem Isteni Megváltónknál, akit méltó voltál karodban tartani, és emelj szót értem Máriánál, hitvesednél is. Kérlek, kérd számomra mindazokat a kegyelmeket, amelyek Jézushoz vezetnek. Számíts azok közé, akik kedvesek számodra, és én arra törekszem, hogy méltónak bizonyuljak mindarra, amit tudom, megteszel értem. Ámen.”

A szent köpeny eredetéről egy régi történet azt meséli, hogy Szent József egyszer a Hebron hegyére ment, hogy faanyagot vásároljon ácsmunkáihoz, de a szükséges pénzösszegnek csak a felét tudta előteremteni. Felesége, a Szent Szűz azt javasolta, adja oda zálogul a fakereskedőnek a köpenyet, amit tőle kapott esküvőjük napján. Az Ismael nevű kereskedő először tiltakozott, ám végül elfogadta zálogba a köpenyt. Ismael egy ideje már fekélytől szenvedett a szemén, amely nem javult semmiféle gyógymód hatására. Miután Józseftől átvette a köpenyt, másnapra meggyógyult a szeme, sőt, házsártos felesége is úgy ébredt másnap, mint akit kicseréltek, kedves asszony lett belőle.

Ráadásul a fakereskedő legjobb tehene is meggyógyult, amikor a köpenyt fölé tartották, ezért aztán Ismael nem volt hajlandó többé megválni József köpenyétől. Elengedte inkább József adósságát, és attól kezdve ingyen adta nekik a fát is. A történet szerint Ismael és felesége meg is látogatták a Szent Családot Názáretben, ajándékokat is vittek, s ekkor mondta el nekik Mária, hogy Isten mindenkit megáld, aki férje, Szent József köpenye oltalma alá helyezi magát.

Forrás: Catholic News Agency

Fotó: Daniel Ibáñez/CNA

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria