XIV. Leó pápa az oktatás világának képviselőihez Uruguayban: Az egész embert tartsátok szem előtt!

XIV. Leó pápa – 2026. november 8., vasárnap | 14:30

November 7-én este (magyar idő szerint 22 órakor) a Szentatya az Uruguayi Katolikus Egyetemre látogatott, hogy találkozzon az oktatás világának képviselőivel.

Megérkezésekor Daniel Fernando Sturla Berhouet bíboros, Montevideo érseke és az Uruguayi Katolikus Egyetem nagykancellárja, valamint Julio Fernández Techera atya, az egyetem rektora fogadta.

Az első emeleten található díszteremben a Szentatya a rektor köszöntő szavai után mondta el beszédét, melyben az öt érzékből kiindulva mutatta be a katolikus nevelés küldetését. Hangsúlyozta a szemlélődés, a békére nevelés, a bölcs megkülönböztetés és a másokra való odafigyelés fontosságát. Arra buzdította a nevelőket, hogy a technológiai fejlődés közepette is őrizzék meg az emberi személy méltóságának elsődlegességét, legyenek nyitottak a társadalom felé, és nevelőmunkájukban mindig az egész embert tartsák szem előtt.

Beszéde után aláírta az egyetem vendégkönyvét, átvette az ajándékot, majd leleplezte a látogatás emlékére állított táblát.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa beszédét teljes terjedelmében közreadjuk.

Kedves testvéreim!

Nagy öröm számomra, hogy találkozhatom veletek, akik Jézus, az isteni Mester példáját követve a nevelés szolgálatának szentelitek életeteket. Köszöntöm Daniel Sturla SDB bíboros urat, a katolikus egyetem nagykancellárját. Köszöntöm a püspök urakat, a rektor urat, Julio Fernández Techera SJ atyát és az állami hatóságok valamennyi képviselőjét. Külön is köszöntöm a tanárokat és a hallgatókat, akik az ország számos oktatási intézményéből érkeztek.

Valamivel több mint harmincnyolc évvel ezelőtt Szent II. János Pál ellátogatott ebbe az akkor még működésének kezdetén járó oktatási intézménybe. Ma szívből szeretnék köszönetet mondani nektek azért a nevelő munkáért, amelyet az oktatás és a nevelés közösségeiben, a tanulás különböző szintjein és szakaszaiban végeztek az evangélium hirdetésének és az emberi személy méltóságának szolgálatában.

Kitartásotok megmutatja, hogy Uruguayban a katolikus nevelés „az a konkrét mód, ahogyan az evangélium nevelő tevékenységgé, kapcsolattá és kultúrává válik”. Egyúttal megerősíti számunkra, hogy „az evangélium nem öregszik, hanem »újjáteremt mindent« (Jel 21,5). Minden nemzedék újjáteremtő újdonságként hallgatja. Minden nemzedék felelős az evangéliumért, valamint magvető és megsokszorozó erejének felfedezéséért” (vö. Novae semitae spei delineandae [Új reménytérképek rajzolása] apostoli levél, Bevezetés, 1.1).

A nevelés területén végzett pasztorális küldetés célja az, hogy a tanuló, a tanár és az oktatási intézmény vezetője hallja, lássa, ízlelje, tapintsa és szagolja az örömhírt;

hogy az megvilágosítsa érzékeiket, amiként ennek az egyetemi kampusznak az élénk színű falfestményei is teszik, és így a nevelési közösség minden tagja növekedjen és megerősödjön emberi személyként őt megillető, elidegeníthetetlen méltóságában. Ugyanez érvényes az iskolán kívüli és a nem formális nevelés közegeire, valamint a neveléssel, a társadalmi visszailleszkedéssel vagy a terápiás segítségnyújtással foglalkozó közösségekre is, ahol a szavaknál is többet számít a hiteles, hozzáértő és egymással együttműködő felnőttek figyelmes jelenléte és életük tanúságtétele.

Ahhoz, hogy elérjük ezt a célt, a jelenlegi világhelyzetben „túl kell lépni a dualista felfogásokon: az ember »test és lélek egysége«. A test »tárggyá« alacsonyítása, hogy önkényesen rendelkezhessünk vele, mindig a személy méltóságának tagadása” (vö. II. Vatikáni Egyetemes Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 14; Katekézis, 2026. szeptember 9.).

Ezért arra hívlak benneteket, hogy tegyünk egy rövid „sétát” öt érzékünk világában, és róluk gondolkodva fedezzük fel újra az evangélium szépségét és emberségünk nagyszerűségét.

Kezdjük egy zsoltárvers kommentálásával: „Szemlélem az eget” (Zsolt 8,4). A zsoltáros szemünk egyik legmagasztosabb tevékenységéhez vezet el bennünket: a szemlélődéshez. Szemlélődni ma annyit jelent, mint figyelmesen, szinte csodálattal tekinteni valamire, legyen az lelki vagy anyagi valóság. A teremtett világ szemléléséből és az Istennel való találkozásból fakad annak tudata, hogy hol a helyünk Isten tervében, és milyen személyes és közös felelősségünk van az eredeti összhang megőrzésében. Ezt a kampusz tizenkét épületén is megfigyelhetjük, amelyek harmonikusan illeszkednek e városrész környezetébe.

A szemlélődés azt jelenti, hogy evangelizálunk egy mind nehezebbé váló megismerési folyamatban: a figyelemben.

Amikor gyermekeink és fiataljaink fejlődnek benne, elérik azt a mélységet, amelyre vágynak; teret találnak a csendnek és a megkülönböztetésnek; egyre természetesebben folytatnak párbeszédet lelkiismeretükkel és Istennel (vö. Új reménytérképek rajzolása apostoli levél, 10.3). Kérlek benneteket, hogy nevelőmunkátokban a szemlélődés kitüntetett helyet kapjon.

Másodszor, amikor a zsoltáros azt mondja: „az eget, ujjaid művét” (Zsolt 8,4), tovább szemlélődik, olyannyira, hogy már Isten ujjait is látni véli, mint egy művész ujjait, aki égitesteket, angyalokat, valamint az égbolton, a földön és a vizekben mozgó élőlényeket helyez el a teremtett világban. Mindezen lények közül egyedül az embernek lesznek olyan ujjai, amelyek kezének részeként megművelik a földet, gyümölcsöt termesztenek, köszöntik embertársaikat, simogatnak és ölelnek. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy napjainkban az emberi ujjak az „emberi alkotások” legszörnyűbbikét is létrehozzák: a háborút (vö. Beszéd az UNESCO székházában, 2026. szeptember 25.).

Az általatok végzett katolikus oktatás arra hivatott, hogy a nevelési közösség felfedezze az érintés, a kéz és az ujjak jelentőségét a béke előmozdításában. Ha a tanulók érzik azt az atyai ölelést, amellyel az Atya kiskorukban, a keresztségben átölelte őket, vágyakozni fognak a másik ölelésre is: az irgalmas Atyáéra, aki a dicsőségben vár bennünket. Nehéz, de szép feladata az evangélium hirdetőjének annak elérése, hogy gyermekeink és fiataljaink azt érezzék, ebben a kettős ölelésben járják útjukat (vö. Ferenc pápa: Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 144).

Aki érzi, hogy az Atya átöleli, az szükségképpen a béke építőjévé válik.

Képzeletbeli sétánk során Péter apostol az ízlelésre irányítja figyelmünket, amikor így szól: „Megízleltétek, milyen édes az Úr” (1Pét 2,3). Ez az érzék az ízeket, valamint a tapasztalásból, az elmélyült átgondolásból és az ízlelgetésből fakadó bölcsességet idézi fel. Arról a bölcsességről beszélek, amely közelebb visz bennünket Isten jóságához; arról, amely testvérekké tesz; arról, amely szentté tesz bennünket. Az ízlelés nem merül ki abban, hogy felismerjük az ízeket, osztályozzuk az élelmiszereket és csoportosítjuk az ételeket. Ugyanígy nem nevezhető bölcsnek az, aki csupán információkat gyűjt, anélkül hogy megkülönböztetne, elgondolkodna és átlátná az összefüggéseket. Sürgető feladat tehát, hogy iskolai és egyetemi oktatásunk hozzájáruljon „a technológia és a mesterséges intelligencia bölcs használatához, az embert mindig az algoritmus elé helyezve, valamint összehangolva a technikai, érzelmi, társas, spirituális és ökológiai intelligenciát” (vö. Új reménytérképek rajzolása apostoli levél, 10.3). Gyermekeink és fiataljaink ízleljék meg „azt, ami jó, ami Istennek kedves és ami tökéletes” (Róm 12,2).

A szaglás érzékének vizsgálatához a betániai megkenés történetét idézhetjük fel, amelyet János evangélista beszél el: „A ház betelt a kenet illatával” (Jn 12,3). „A világ megtelt a jó hírrel, mert a jó illat a jó hír” – emlékeztet bennünket Szent Ágoston (Beszédek Szent János evangéliumáról, Ötvenedik beszéd, 7 [Jel Kiadó, Budapest, 2010, 240]). A mai ember jó hírét számtalan támadás érte, olyannyira, hogy mások félredobása, elutasítása és megvetése a szaglásunk által már elfogadott visszataszító bűzzé vált.

A napjainkban zajló elembertelenedés kihívást jelent iskoláink és egyetemeink számára. „A paradoxon egyre nyilvánvalóbbá vált:

miközben »intelligenciát« tulajdonítunk a számítástechnikai rendszereknek, nehezen ismerjük el az emberi személyek elidegeníthetetlen méltóságát,

akiknek életét a hatékonyság kritériuma alapján értékelik, és amikor már nem tartják őket termelékenynek, elutasítják és félredobják őket” (Beszéd az UNESCO székházában, 2026. szeptember 25.). Elengedhetetlen, hogy megvédjük az emberi személy jó illatát, a Messiás jó illatára támaszkodva. Újra hirdetnünk kell, hogy az emberi életet minden szakaszában és minden állapotában tisztelet illeti meg. Senkit sem szabad elutasítani!

Sétánkat a hallás érzékével zárjuk. Máté evangélistát idézzük: „Akinek van füle, hallja meg!” (Mt 13,9). Azzal a szándékkal fejezzük be itt gondolatmenetünket, hogy mindazt, amiről ebben az egyetemi intézményben elgondolkodtunk, meghallják, majd figyelmesen meg is hallgassák oktatási intézményeitekben. A mai világban fontos, hogy finomítsuk a hallásunkat. Az számít igazán, hogy helyesen ítéljük meg, amit hallunk. „Szent Ágoston, aki a bibliai bölcsességet a görög-római hagyományba oltotta, megértette, hogy az igazi mester felébreszti az igazság utáni vágyat, ráneveli a szabadságot arra, hogy értelmezze a külső jeleket és hallgasson a belső hangra” (Új reménytérképek rajzolása apostoli levél, 2.2).

Katolikus nevelésünk nem működhet zárt rendszerként. Ellenkezőleg: hozzá kell szoknia ahhoz, hogy meghallgassa a családokat, a civil társadalmat, a politikai és közigazgatási vezetőket, valamint a gazdasági ágazatok és a különféle foglalkozási csoportok képviselőit. Napjainkban gyermekeink és fiataljaink akkor hallgatnak meg másokat, amikor önkéntes munkában, misszióban vagy közösségi projektben vesznek részt. Aki meghallgat másokat, az a másik emberben értéket lát, nem fenyegetést.

A Szentírás az Úrra való hallgatást a bölcsesség, az okosság és az igazságosság cselekedetének tekinti (vö. Péld 1,2–5; 2,1–9). Ennek a három erénynek kell jellemeznie nevelési terveinket, szem előtt tartva, hogy a nemzedékek sokkal gyorsabban változnak, mint korábban, és komoly kihívást jelent lépést tartani a korral anélkül, hogy feladnánk az egészséges hagyományokat.

Kedves testvéreim, arra kérlek benneteket, hogy haladjatok tovább utatokon, evangelizáljatok, és az egész embert tartsátok szem előtt: „testével és lelkével, szívével és lelkiismeretével, értelmével és akaratával” (II. Vatikáni Egyetemes Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 3). Nem szabad megállnunk. Haladjunk tovább abban, aki maga lett az út, az igazság és az élet!

Ismételten köszönetet mondok oktató- és nevelőmunkátokért, és azt a Boldogságos Szűz Máriának, a Bölcsesség Székének oltalmába ajánlva szívből adom rátok apostoli áldásomat.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media 

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria