XIV. Leó pápa homíliája Lourdes-ban: Isten sosem utasít el bennünket törékenységünkben

Homíliájában a megtérés és a bűnbánat sürgető szükségességére hívta fel a figyelmet, és hangsúlyozta, hogy az örök élet Isten biztos ígérete. Arra buzdította a zarándokokat, különösen a betegeket, hogy szenvedéseiket Krisztus kínszenvedéséhez kapcsolva váljanak a remény misszionáriusaivá.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa homíliáját teljes terjedelmében közöljük.

Testvéreim, Franciaországból és a világ minden tájáról érkezett zarándokok!

Amikor ma délelőtt rátok tekintek, amint itt, Anyánk házában összegyűltetek, az Egyház egyetemes arcát látom. Közületek néhányan kontinenseket szeltek át, vállalták az út fáradalmait, hogy örömeiket és terheiket ehhez a szent barlanghoz hozzák. Micsoda öröm együtt lenni, egy szívként, egyetlen családként!

Külön is szeretném köszönteni a Franciaország valamennyi tartományából és egyházmegyéjéből érkezett zarándokokat. Ma ezen az áldott földön jártok, amely oly sok kegyelemben részesült. Kívánom, hogy ez a zarándoklat élessze fel a hit lángját otthonaitokban és plébániáitokon! Vigyétek el Lourdes vigasztalását szomszédaitoknak, szeretteiteknek és az egész francia népnek!

A liturgia által ezen a vasárnapon elénk tárt szövegek Szűz Mária Szent Bernadettre bízott üzenetének egyik központi elemét érintik, ez pedig a megtérésre szóló, egyszerre gyengéd és sürgető felhívás. Az evangéliumban Jézus igazságot feltáró és mélységesen szomorú tekintettel fordul a bezárkózott szívekhez: „mégsem tartottatok bűnbánatot” (Mt 21,32). Miért van ez a seb Krisztus szívében? Mert Isten nem akarja gyermekei vesztét. Ezekiel próféta emlékeztet bennünket erre: „Amikor az igaz elfordul az igazságtól és gonoszságot művel, akkor emiatt hal meg, vagyis elkövetett gonoszsága miatt hal meg”, ha viszont megtér, ha „belátja bűneit és elfordul tőlük, akkor életben marad és nem hal meg” (vö. Ez 18,26.28). Ezért hangzik fel újra és újra a Szentírásban a bűnbánatra szóló felhívás, és ezért vonul végig az evangélium hirdetésén az évszázadok során. Ezeknek üdvös jelentőségük van, mert világossá teszik a megtérés sürgető voltát és szükségességét:

ma kell megtérnünk, nem holnap; ma van a kellő idő, az üdvösség napja (vö. 2Kor 6,2).

Igen, Isten azt akarja, hogy az ember éljen, hogy felnyissa szemét és visszatérjen hozzá. Megtérni azt jelenti, hogy elhagyjuk a tévelygés útjait, az Élet Útját választjuk, s így megnyitjuk szívünket az egyetlen, el nem múló Öröm előtt.

Maga Jézus is félreérthetetlenül fogalmaz, amikor bűnbánatra szólít fel, amint például Szent Lukácsnál olvassuk: „Ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan” (13,5). Ő azonban a földi élet horizontját az örök élet horizontjára tágítja. Míg az e világi boldogság mulandó, viszonylagos valóság, mely sajnos egyesek számára olykor elérhetetlen, az igazi boldogság – a reményben – mindenki számára meg van ígérve, és elsősorban ezt kellene keresnünk, erre kellene irányulniuk erőfeszítéseinknek és döntéseinknek. Vajon nem ezt mondta Szűz Mária Szent Bernadettnek: „Nem azt ígérem neked, hogy ezen a világon boldog leszel, hanem azt, hogy a másikon.”

Ez az éppen itt elhangzott ígéret különös erővel visszhangzik ezen a francia földön, és felrázza mai gondolkodásmódunkat. Ebben a történelmi pillanatban, egy olyan társadalomban, amely a haladásra és az anyagi jólétre törekszik, de olykor hajlamos megfeledkezni az örökkévalóság horizontjáról, Mária azért jön, hogy emlékeztessen bennünket az életre szóló, az örök életre szóló hivatásunk nagyságára és jelentőségére. A mai irányzatokkal szemben, amelyek a betegség, a szenvedés vagy az öregség láttán másképp akarják megítélni az emberi élet értékét, a massabielle-i barlang a keresztény remény szentélyeként áll előttünk. Itt semmilyen törékenységet nem utasítanak el. Mankóitok, kerekesszékeitek, rejtett könnyeitek nem akadályok: éppen ezek azok a helyek, ahol Isten végtelen szeretete teljes tiszteletben, elfogadásban részesít és átalakít benneteket.

Lourdes az élet szépségébe és szentségébe vetett hit megvallásának áldott helye, hiszen itt az életet Isten értékes ajándékaként fogadják,

mely arra hivatott, hogy örökké virágozzék az Atya szeretetében.

„Ígérem neked!” Igen, az örök élet szilárd és biztos ígéret, amelyet az Úr tesz nekünk. Az örök életet kereszthalálával és feltámadásával már megszerezte számunkra, és a keresztség kegyelme által mindennap megvalósítja bennünk. Elérhető számunkra, de rajtunk áll, hogy szabadon befogadjuk és megragadjuk-e, és nem gördítünk-e akadályt elé; a kegyelemnek és az örök életnek azonban egyetlen akadálya van, ennek a szeretetnek egyetlen akadálya: a bűn, az önmagunkba zárkózás, Istennek az az elutasítása, mely saját sötétségünkbe zár bennünket! Személyes felelősségünkről van szó, és ez a felelősség nagy. Isten szabadnak akart bennünket, mert a szabadság a szeretet feltétele; kényszerből nem lehet szeretni. A nekünk ajándékozott szabadságot arra kell használnunk, hogy „igent” mondjunk Krisztusnak, kegyelmének segítségével, Mária nyomdokain járva; ezt az „igent” pedig szüntelenül meg kell újítanunk, egészen utolsó leheletünkig: „most és halálunk óráján…”, ahogyan az Üdvözlégyben mondjuk.

A megtérésre szóló sürgető felhívást halljuk újra azokban a szavakban, amelyeket Mária éppen itt mondott: „Bűnbánat! Bűnbánat! Bűnbánat!” Háromszor ismétli meg ezt a szót… És arra kéri Bernadettet, hogy végezzen el bizonyos cselekedeteket. De vajon miért? Talán nehezen értjük meg? Talán túl könnyen gondoljuk magunkat bűntelennek? Talán nem gyakoroljuk eléggé a bűnbánatot? A Szűzanya arra kér bennünket, hogy tartsunk bűnbánatot, nemcsak önmagunkért, akik rászorulunk, hanem „a bűnösökért” is, egy rossz irányba haladó világért. Hogyan is ne éreznénk megszólítva magunkat az egyre több helyen dúló konfliktusok láttán, amelyek oly sok ártatlan életet elpusztítanak? A korunkat sújtó rossz azonban az ember szívéből fakad, nem Isten felelős érte: „Vajon az én utam nem igazságos – mondja Izrael fiainak –, nem inkább a ti útjaitok hamisak?” (vö. Ez 18,25). Tehát

az emberek szívét kell megváltoztatni, a sajátunkkal kezdve.

A bűnbánat olyan cselekedet, amelyre a szeretet indít bennünket, szolidaritásban az egész emberiséggel: az Isten iránti szeretet, mert jóvá akarjuk tenni a bűneinkkel Szívén ejtett sebet; és a valamennyi testvérünk iránti szeretet, akik nem hallják meg ezt a megtérésre szóló hívást, és akiket vétkeik a halál felé sodornak. A megtérésnek ez a követelménye magát az Egyházat is érinti földi zarándokútján. Vennie kell a bátorságot, hogy elsőként maga élje meg ezt a megtérést. Ahhoz, hogy begyógyuljanak az Egyházon belül elkövetett hűtlenségek és fájdalmas eltévelyedések okozta mély sebek, alázattal az Úr megtisztító tekintete elé kell állnunk.

Vétkeink beismerése nélkülözhetetlen a lelki növekedéshez,

amint Szent Ágoston írta: „Mindig legyen ellenedre az, ami vagy, ha el akarod érni azt, ami még nem vagy” (Százhatvankilencedik beszéd, 15.18).

Anyánk figyelmeztetése az imádság és a megtérés kötelességére nagy reménnyel tölt el bennünket, mert megmutatja, miként változtathatunk a dolgok menetén: úgy, hogy csatlakozunk Krisztus kínszenvedéséhez. Kedves betegek, akik ismeritek a szenvedést, és oly sokan vagytok itt Lourdes-ban! Lehetőségetek van arra, hogy fájdalmaitokat és szenvedéseiteket ezzel a felajánló lelkülettel éljétek meg, s így bekapcsolódjatok abba a megváltó útba, amelyre a világnak oly nagy szüksége van. Ebben az értelemben valóban

az Egyház szívében vagytok, és szerepetek pótolhatatlan.

Zarándokok, testvéreim, nem úgy távoztok Lourdes-ból, ahogyan érkeztetek: a remény misszionáriusaiként indultok útnak. Ez ennek a helynek a csodája: a megpróbáltatás és a fájdalom kellős közepén ébreszti fel a remény örömét. Szűz Mária meggyógyítja tekintetünket, és békét ajándékozva átalakítja szívünket. Legyetek országotokban, egyházmegyétekben és családotok körében tevékeny tanúi ennek az isteni erőnek és gyengédségnek, melyek lehetővé teszik, hogy továbbhaladjunk utunkon és célba érjünk! A betegek imádságától és anyánk szeretetétől támogatva bizalommal haladjatok a jövő felé! Ne féljetek a világ viharaitól: Isten szent anyja őrködik utatok felett, gyengédségének palástjába burkolja az Egyházat, és ragyogó hajnalcsillagként vezeti lépteiteket, hogy megszülessetek – örömben – Fiának, Jézusnak az életére.

Ámen.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír