XIV. Leó pápa homíliája Párizsban: Csak Isten olthatja az ember boldogság utáni szomját

Arra buzdította a híveket, hogy Krisztusból, az élő víz forrásából merítve ne tartsák meg maguknak hitüket, hanem sugározzák és adják tovább Krisztus szeretetét, vigyenek reményt oda, ahol csüggedés és lelki szárazság uralkodik. Felidézte Franciaország szentjeinek és tanúságtevőinek példáját, majd azért imádkozott, hogy a Szentlélek élő vize egész Franciaországban szétáradjon, és kivirágoztassa a hit, a remény és a szeretet hajtásait.

A szentmise végén Laurent Ulrich, Párizs metropolita érseke mondott köszönetet a Szentatyának, aki a misét követően búcsút vett a várostól, és repülővel Lourdes-ba utazott.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes homíliáját közöljük.

Kedves testvéreim!

Hálát adok Istennek azért a kegyelemért, hogy itt, a Concorde téren lehetek, és itt ünnepelhetem az eucharisztiát. Igen, milyen szép és édes, amikor a testvérek újra együtt vannak (vö. Zsolt 132,1), hogy magasztalják Isten nagyságát! Kívánom, hogy köztetek való jelenlétem megerősítse hiteteket, és arra bátorítson benneteket, hogy szüntelenül sugározzátok és továbbadjátok szeretett Urunk, Jézus Krisztus életét, békéjét és szeretetét.

„Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék” (Jn 7,37). Testvéreim, szomjazó közösségünk Krisztushoz, az élő víz forrásához vágyakozik; arra a vízre vágyik, amely oltja szomjunkat és kivirágoztatja életünket, Isten szeretetének vizére, amely „kiáradt szívünkbe a nekünk ajándékozott Szentlélek által” (Róm 5,5).

Az Isten utáni vágy szívünk legmélyén lakozik, és a zsoltárossal együtt kiáltjuk: „Lelkem szomjazik az Isten után, az élő Isten után” (Zsolt 41,3). Ez egy alázatos és szenvedélyes ember kiáltása, akinek legmélyebb, egzisztenciális szomjúsága egyre csak növekszik. Jézus Krisztus az, aki megtestesülése által minden ember elébe megy annak életútján, és úgy nyilatkoztatja ki magát neki, mint az élő víz valódi forrását, amely képes csillapítani szomját. Nem annyira fizikai szomjúságról van szó, hanem sokkal inkább

az értelem, az igazság és a beteljesedés utáni szomjúságról, amely minden ember szívében ott lakozik.

Jézus választ ad arra a mély vágyunkra, hogy kapcsolatban, közösségben legyünk Istennel, akiben végérvényesen megtaláljuk életünk teljességét.

Az olvasmányban Ezekiel próféta azt látja, hogy víz fakad a templomból, szétárad a pusztában, mindent megtisztít és termékennyé tesz (vö. Ez 47,1–2.8–9.12). Később Szent János azt látja majd, hogy víz fakad Jézus átszúrt oldalából, amikor átadja a Lelket (vö. Jn 19,30–34). Így mindenki olthatja szomját ennél a forrásnál, hogy újjászülessen és megkapja a Lélek ajándékát, hogy Isten gyermekévé, új teremtménnyé váljon.

Testvéreim, el kell ismernünk, hogy idelenn semmi sem képes teljesen betölteni bennünket. Amikor úgy véljük, hogy végre elvégeztük, amire vállalkoztunk, és erőfeszítéseink elnyerték jutalmukat, igen gyakran újra felszínre tör a belső üresség, még mélyebben, mint korábban. Ilyenkor, hogy betöltsük ezt az ürességet, előfordulhat, hogy új élvezeteket keresünk, újabb dolgokat akarunk birtokolni, és mindent megteszünk azért, hogy „szórakozzunk”, vagyis hogy eltereljük a figyelmünket magunkról, csak hogy ne kelljen átélnünk ezt a belső rossz érzést!

Az ige liturgiája ma arra hív bennünket, hogy vizsgáljuk meg szívünket: mi a legmélyebb szomjúságunk?

Mit keresünk valójában az életben? Mindannyian boldogságra, szeretetre és kiteljesedésre vágyunk. De melyik forrásnál próbáljuk oltani szomjunkat? Beérjük az anyagi javakkal, az azonnali örömökkel, azzal a sok kis bálvánnyal, amelyek mindent megígérnek, de végül üresen hagyják szívünket? A keresztségben megkaptuk azt az élő vizet, amelyről az evangélium beszél, de valóban személyesen találkoztunk Krisztussal?

Az ember alapvetően „vágyakozó” lény, és csak Isten képes betölteni ezt a belső ürességet.

Igen, testvéreim, Jézus Krisztus, a jó pásztor vezet bennünket – ahogyan a pásztor vezeti juhait – a boldogság és a béke forrásához. Mindannyiunkat név szerint ismer. Semmi sem marad rejtve előtte titkainkból, szándékainkból és gyengeségeinkből. Fürkészi szívünk mélységeit. Életét adta értünk, és a szentségek által továbbra is nekünk adja. Vállára veszi az elfáradt és megsebzett juhokat, az eltévedteket pedig gyengéden visszatereli. Jézus feltárja előttünk Isten irántunk való feltétel nélküli szeretetét. Az ő szemében egyikünk sem egy személyazonosító igazolványon lévő szám, nem egy azonosító kód, hanem személy: egyedi és pótolhatatlan személy.

Kedves testvéreim, látva, ahogy itt összegyűltetek, Franciaország hosszú és szép szent történelmének örököseiként, azt mondom nektek: ti is ebből a forrásból, Jézus átszúrt szívéből oltsátok szomjatokat! Igen, Istenre szomjaztok, az életre, az igazságra, az egységre, a békére, a közösségre, a boldogságra szomjaztok. Arra vágytok, hogy újra fényes távlatot fedezzetek fel, hogy megújult nemzetet építsetek hittel öntözött gyökereiből kiindulva. Ne tartsátok meg magatoknak a Jézus Krisztusba vetett hitet, hanem hagyjátok túláradni, hogy oltsa azok szomját és betöltse azok életét, akikkel találkoztok! Nektek kell reményt vinnetek oda, ahol csüggedés és lelki szárazság uralkodik.

Ha ugyanis vállaljuk, hogy Jézus tekintete előtt igazságban élünk, akkor hitelesek lehetünk, és tisztán tekinthetünk életünkre. Életünk kétségtelenül törékeny, sebezhető, és át kell mennie a halálon, ugyanakkor csodálatos, csodaszámba menő, képes megújulni kapcsolataiban és megnyílni az igazi szeretetre.

„Igyék, aki hisz bennem: belsejéből, az Írás szava szerint, élő víz folyói fakadnak” (Jn 7,37–38). Krisztus szívének forrásából merítve mi magunk is – amint Órigenész írta – kutakká, forrásokká és folyókká válunk mások számára (vö. Tizenkettedik homília 1,2–3).

A hívő ugyanis, aki ebből a forrásból iszik, maga is az élet forrásává válik a Krisztussal való, egész létét átható kapcsolatának köszönhetően, és ugyanezt az életet adja tovább felebarátainak.

Kedves testvéreim, a Szentlélek élő vize bőségesen kiáradt, s a misszionáriusok és tanúságtevők által továbbra is gyümölcsöt terem az Egyházban, minden kultúrában és minden nép körében. Ez az élő víz termékennyé tesz mindent, ami engedi, hogy megérintse és átalakítsa, s így megteremje gyümölcsét: azok életszentségét, akik az igaz Istent imádják, és nagylelkű szeretettel szolgálják testvéreiket. Ebben a csodálatos országban, Franciaországban, az évszázadok során sokan oltották szomjukat ebből az élő vízből, és szentelték egész életüket a jó szolgálatának: az első vértanúk, köztük Blandina, Pothinusz és Iréneusz; szerzetesrendek szent alapítói és alapítónői; szent püspökök, mint Tours-i Márton és Szalézi Ferenc; a felebarát szükségleteire érzékeny szívű férfiak és nők, mint Páli Vince, Frédéric Ozanam, Jeanne Jugan és sokan mások. Társadalmunkban, plébániáinkon és különféle tevékenységi területeinken ma is nagyon sokan munkálkodnak elkötelezetten az élet, a család, az igazság, a béke, a testvériség és az igazságosság érdekében.

Párizsból, ebből a gyönyörű városból buzgón imádkozom, hogy a Szentlélek élő vize egész Franciaországban szétáradjon. Rátok gondolok, kedves családok, akik a sokféle nehézség ellenére, amelyekkel nap mint nap találkoztok, bátran kitartotok küldetésetekben. Szívből köszönöm nektek mindazt a jót, amely általatok megvalósul, és kívánom, hogy Jézus valóságos jelenléte sose fogyatkozzon meg bennetek! Rátok gondolok, kedves fiatalok: ti vagytok a ma egyháza! Milyen jó látni lelkesedéseteket, lendületeteket, elkötelezettségeteket és a keresztény közösségekben megélt örömöt. Rátok is gondolok, kedves katekumenek és újonnan megkereszteltek, akik elindultok a hit, a megtérés és a keresztény beavatás útján. A Szentlélek ajándéka tegyen benneteket tanúságtevőkké, akik készen állnak arra, hogy a szeretet civilizációját terjesszék maguk körül.

Testvéreim, forduljunk Isten anyjához, az üdvösség forrásához, ahhoz, aki életünket Fiához, minden kegyelem szerzőjéhez vezeti. Szabad és bizalommal kimondott „igenjével” ő lett az a szerény, Isten által akart hajlék, amelyben az Atya szeretete megtestesült, hogy önmagát a világnak ajándékozza. Kérjük őt bizalommal, hogy közbenjárására élővíz-források fakadjanak Isten népének körében, és Franciaországban mindenütt kivirágoztassák a hit, a remény és a szeretet hajtásait Ámen!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír