XIV. Leó pápa a perui nép jövőjéről szóló találkozón: Becsüljük meg a nőket, tiszteljük a lányokat!

A pápa egy ének, Carlos Gustavo Castillo Mattasoglio limai bíboros érsek üdvözlő szavai, valamint a családról és a kulturális sokszínűségről szóló tanúságtételek után mondta el beszédét, melyben hangsúlyozta, hogy az emberi méltóságnak kell állnia a társadalmi, gazdasági és politikai élet középpontjában.

A Szentatya kiemelte a család védelmének, a méltó munkának, a kulturális sokszínűség megbecsülésének és a nők egyenlő méltósága elismerésének fontosságát. Arra buzdított, hogy a különbözőségek ne megosztottsághoz, hanem kölcsönös gazdagodáshoz vezessenek, és mindenki vállaljon felelősséget egy igazságosabb, békésebb társadalom építéséért.

Az esemény után az apostoli nunciatúrán zárt körben az Ágoston-rend tagjaival találkozott.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa beszédének fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, szeretett perui népem! Jó napot kívánok!

Köszönöm, hogy itt vagytok, és nyitott szívvel fogadtok engem mint testvéreteket és útitársatokat. Otthon érzem magam közöttetek. Köszönöm szépen! Ezekben a napokban úgy szeretnék köztetek járni, mint Keresztelő Szent János: tanúságot téve a világosságról, amely minden embert megvilágosít, Jézus Krisztusról, Isten Fiáról (vö. Jn 1,6–9). Hallgassuk a Mestert, akit ezen a földön különösen is a Csodák Ura néven tisztelnek, hogy befogadhassuk, amit ezekben a napokban mondani akar Perunak.

Az általatok említett kihívásokkal nem lehet egymástól elszigetelten szembenézni, hiszen a család, a kulturális sokszínűség, a munka világa és a nők helyzete ugyanannak a mélyen összefüggő emberi valóságnak a részei.

Az Egyház társadalmi tanítása támpontokat kínál e valóság megértéséhez: 

az egész társadalmi, gazdasági és politikai berendezkedés középpontjában az emberi személynek kell állnia, aki Isten képére és hasonlatosságára teremtetett, végtelen méltósággal rendelkezik, és arra kapott meghívást, hogy kapcsolatban éljen másokkal.

Ezen az alapon kapcsolódik össze a személyes, a családi és a társadalmi jó egyetlen valósággá.

Az emberi méltóság központi szerepén alapulnak azok a további lényegi elvek is, amelyeknek irányt kell mutatniuk a személyes, családi, vállalkozói és intézményi döntésekben: a közjó, a szolidaritás és a szubszidiaritás.

Az emberi élet nem a semmiből keletkezik: egy férfi és egy nő szeretetéből születik, akik egymásnak ajándékozva önmagukat megnyílnak egy új élet ajándéka előtt. A gyermek e közösség gyümölcse – nem termék –, és kezdettől fogva magán viseli annak a kapcsolatnak a jegyét, amelyből származik. Rendkívül törékeny életének kezdetén az anyaméh oltalmazza őt: ez a befogadás első helye, ahol ez az eredendő kötelék közelségben és védelemben valósul meg. A Teremtő terve szerint az ember ebben a kapcsolatrendszerben fogan és növekszik. Így a születő élet méltósága a családban találja meg a maga természetes közegét.

Az evangélium fényében és a humán tudományokkal összhangban az Egyház hagyománya azt tanítja, hogy a család az első természetes közösség, amely saját jogokkal rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy

a család minden írott törvényt megelőz; a törvénynek csupán elismernie és védenie kell a családot, a közintézményeknek pedig támogatniuk kell, nem pedig helyettesíteniük

(vö. Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, 214).

Amint mondtátok, a kulturális változások kétségtelenül átalakították a férfiak és nők hagyományos szerepeit, akik új magatartásformákat és életmódokat keresnek a családban és a társadalomban, olykor tévutakon járva (vö. Aparecidai dokumentum, 49). Ez a helyzet arra indít bennünket, hogy még nagyobb igyekezettel hirdessük: Isten férfinak és nőnek teremtette az embert (vö. Ter 1,27), és csak ebben az egységben jut kifejezésre az a kölcsönösség és egymást kiegészítő jelleg, amelyből kibontakozik az apaság és az anyaság, a gyermeki és a testvéri kapcsolat, valamint mindannyiunk elkötelezettsége egy jobb társadalom építése mellett.

Férfi- és női voltunk igazságának megélése azonban nem igazolja sem a házimunkával járó felelősségek egyenlőtlen megosztását, sem az egyik házastárs alárendelését a másiknak. Továbbra is azon kell dolgoznunk, hogy összhangba hozzuk a férfi és a nő családban betöltött szerepeit, és megerősítsük: mindketten egyaránt felelősek a társadalom jövőjének építéséért.

Hitünk olyan emberképet kínál számunkra, amely segít feloldani az új kulturális irányzatok vizsgálata során felmerülő feszültségeket. Így a keresztény szeretet segít megértenünk, hogy szeretni annyit jelent, mint szolgálni Istent és felebarátainkat. Ennek fényében tárul fel, mit jelent mélyebb értelemben apának és anyának, gyermeknek, unokának vagy nagyszülőnek lenni: előmozdítani a párbeszédet, a türelmet, a jóságot, a megbocsátást és egymás szolgálatát (vö. 1Kor 13). Ha mindezt mélyebben megéljük, az a családi lelkiség termékeny forrásává válik.

A család minden tagja arra kapott meghívást, hogy a kapott adományokkal és képességekkel a maga sajátos és alkotó módján hozzájáruljon a közös élethez.

Senki sem mentesül az alól, hogy gondoskodjon a másikról, figyelmességet és gyengédséget tanúsítson, felelősségteljesen dolgozzon, türelmesen meghallgasson másokat, és példájával tanítson.

Ezzel kapcsolatban szeretném külön is megemlíteni azt a sok édesanyát, aki gyakran szenved és magára marad, s számtalan nehézséggel kell megküzdenie azért, hogy felnevelhesse gyermekeit, hogy egészségesen nőjenek fel, és derék férfiakká és nőkké váljanak. Különösen is szeretnék köszönetet mondani ezeknek az asszonyoknak – édesanyáknak, nagynéniknek és nagymamáknak –, akik nagy bátorsággal, életük példájával adják tovább a hitet és a biztos reményt a következő nemzedékeknek.

Azt is tudjuk, hogy sok család sebeket hordoz: gazdasági nehézségek vagy a más országba történő kivándorlás szakítja szét őket, illetve olyan szenvedélybetegségek és bajok sebzik meg, mint a szerencsejáték- és fogadásfüggőség, az alkoholizmus, a kábítószer-függőség, a visszaélések vagy a családon belüli erőszak. Isten minden családot szeret, különösen azokat, amelyek nehéz időszakon mennek keresztül. Nekik szeretném mondani: a nehézségek közepette se adjátok fel! Tekintsetek a Szent Család példájára: nekik sem volt könnyű otthont teremteniük. Nekik is, sok mai családhoz hasonlóan, meg kellett őrizniük hitüket és Istenbe vetett bizalmukat a bizonytalanság és a nélkülözés közepette; más városba kellett költözniük, dolgozniuk kellett a megélhetésükért, és szembe kellett nézniük a magánnyal, a fájdalommal, a meg nem értéssel. Ám arra is megtanítanak bennünket, hogy

ha Isten jelen van a családunkban, akkor képesek vagyunk növekedni és továbbhaladni, szembenézni a problémákkal, megállni a kereszt mellett, és együtt osztozni a hit örömében.

Egy másik, nagyon is időszerű kihívás, amelyet szintén említettetek, a digitális világ családra gyakorolt hatása. Nemrégiben, a Magnifica humanitas enciklikámban rámutattam arra a veszélyre, hogy a mai technológia a valódi együttlét helyébe léphet, és a családtagokat figyelmük szétszóródásának, valamint olykor káros tartalmaknak teszi ki. Ezért elengedhetetlen a politikai szereplők, az oktatási intézmények és a családok összefogása, hogy közösen oldják meg az ebből fakadó problémákat (vö. 142. pont).

Családjaink fiai és lányai egyúttal Peru polgárai, városaink és vidéki térségeink vállalkozói és dolgozói is. Ez átvezet bennünket a vállalkozások világához, amely arra hivatott, hogy valódi főszerepet vállaljon a közjó építésében. A vállalkozás személyek közössége, amelyben a tőkét, a vezetést és a munkát az ember teljes körű fejlődésének szolgálatába kell állítani (vö. Az egyház társadalmi tanításának kompendiuma, 338). Ezért szükséges, hogy a törvényes hatóságok igazságos jogi keretek megteremtésével segítsék a vállalkozókat és a munkavállalókat, egyúttal biztosítsák a munka, a pihenés és a családi élet észszerű egyensúlyát. A családokon belüli szilárd emberi és gazdasági kapcsolatok tartósságának biztosítása közös felelősségünk. Ha tudatára ébredünk ennek az életbevágó egymásrautaltságnak, felismerjük, hogy a közjó egy nagyobb jó közös megvalósítását jelenti (vö. Magnifica humanitas enciklika, 62), hogy a társadalom gazdagsága és erőforrásai ne kizárólag kevesek javát szolgálják, hanem mindenki fejlődéséhez hozzájáruljanak (vö. uo., 65).

Ebben az egymásrautaltságban az oktatás gyakorlati eszközzé válik ahhoz, hogy az alapelvek konkrét valósággá váljanak.

Ha ma gyermekeinket saját méltóságuknak megfelelően neveljük, azzal biztosítjuk a holnap becsületes társadalmát.

E tekintetben az állam akkor erősíti meg az igazságos és békés társadalom alapjait, ha olyan szociálpolitikát mozdít elő, amely az emberek egyenlő méltóságát állítja középpontba, támogatja a családokat, olyan oktatáspolitikát biztosít, amely a tanulók emberi és szellemi formálását szolgálja, valamint olyan foglalkoztatáspolitikát folytat, amely egyszerre védi a munka méltóságát és a magánkezdeményezést (vö. uo., 168).

Az emberi méltóság központi szerepe azt is megvilágítja, miként értelmezzük a kulturális sokszínűséget. Peru éppen kulturális, nyelvi, történelmi és regionális sokszínűsége miatt gyönyörű ország. Ahogyan egy kreol keringőben énekeljük: „Gazdag hegyek, gyönyörű tájak; mosolygó partok, termékeny földek; hófödte csúcsok, folyók, szurdokok – ez az én Perum!” A különbözőségek elősegítik a találkozást és a kölcsönös gazdagodást. Éppen azért alkotunk közösséget, mert különbözőek vagyunk: a különbözőségből közös egység születik.

Ám mint minden emberi együttélésben, a történelmi sebek és a bizalmatlanság olykor megnehezítik egymás megértését. Nem fogadhatók el azok a megnyilvánulások és magatartásformák, amelyek bizonyos „tréfákra” vagy közkeletű szófordulatokra hivatkozva külsejük, származásuk vagy társadalmi helyzetük alapján beskatulyázzák, sértegetik vagy megítélik az embereket. A beszédmód lefegyverzése mellett – vagyis amellett, hogy lemondunk a bántó szavakról (vö. Üzenet a nagyböjtre, 2026. február 5.) – magatartásunkat is le kell fegyvereznünk.

Az agresszív magatartást szelídséggel lehet lefegyverezni. Maga Jézus kéri tőlünk: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű” (Mt 11,29).

Ez a szelídség nem gyengeség, hanem belső erő, amely mérsékli a haragot és a neheztelést, s türelemmé, párbeszéddé és kiengesztelődésre való készséggé alakítja őket.

Szenvedése során Jézus mutatta meg legteljesebben ezt az erényt, amikor a sértésekre nem erőszakkal vagy fenyegetéssel válaszolt. Imádkozzunk, hogy a nap birodalmában, az intipa imperionban annak a világosságnak, Krisztusnak a fényét tükrözzük, aki a „magasságból felkelő Nap” (Lk 1,78).

Ebben az összefüggésben hogyan is ne emlékeznénk meg Mogrovejói Szent Turibiuszról, aki kényszer alkalmazása nélkül hirdette az evangéliumot a különböző nyelveket beszélő emberek között, akiknek szembe kellett nézniük a békés együttélés, valamint a Krisztusban való egység és közösség kihívásával?

A kulturális sokszínűség a béketeremtés eszközévé válhat, amikor a tőlünk különböző embert tiszteletet érdemlő testvérként kezdjük felismerni. A sokféleségben megvalósuló egység a Szentlélek műve, ugyanakkor nekünk is ápolnunk és erősítenünk kell, hogy a Krisztusban való egység jelei legyünk (vö. ApCsel 2). A Katolikus Egyház az egész világot magához öleli, ugyanakkor mindenütt az adott hely sajátos arculatát ölti magára (vö. Magnifica humanitas enciklika, 26). A katolikus egyház minden nyelven beszél (vö. Szent Ágoston: Kettőszázhatvannyolcadik beszéd), amint azt a limai katekizmus is kiemelte.

Az emberi méltóság elismerése azt is megköveteli, hogy ténylegesen előmozdítsuk a nők jelenlétét, tiszteletét és részvételét. Amit adnak, az nélkülözhetetlen a társadalom és az Egyház életének minden területén. Szomorú tapasztalni, hogy tovább él a férfiközpontú, a nőket alárendelő gondolkodásmód, amely az apák családi életből való távolmaradásában, a nőkkel szembeni visszaélésekben és erőszakban nyilvánul meg, figyelmen kívül hagyva a kereszténység újdonságát, amely elismeri és hirdeti, hogy a férfiak és a nők méltósága és felelőssége egyenlő (vö. XVI. Benedek pápa: Beszéd a latin-amerikai és karibi püspökök V. általános konferenciájának megnyitóján, Aparecida, 2007).

A szegénységben élő, illetve az őslakos és afroamerikai közösségekhez tartozó nőket kettős kirekesztés is sújthatja (vö. Aparecidai dokumentum, 454). Ezért fájdalommal látjuk, hogy a nőkkel szembeni erőszak – amelynek áldozatai nagymamáink, édesanyáink, nővéreink vagy lányaink is lehetnének – továbbra is olyan valóság, amely az egész emberiséget megsebzi.

Ismételten nyomatékos felhívással fordulok nemcsak hittestvéreimhez, hanem minden jóakaratú férfihoz és nőhöz:

becsüljük meg a nőket! Védelmezzük és tiszteljük a lányokat!

(vö. Magnifica humanitas enciklika, 57).

Az Egyház nagyra értékeli a nők sajátos gazdagságát, tehetségét és érzékenységét; kiemelkedő példaképük Szűz Mária, „az új asszony és a tökéletes keresztény nő, aki összefoglalja magában a női élet legjellegzetesebb helyzeteit” (Szent VI. Pál pápa: Marialis cultus apostoli buzdítás, 36). Az evangéliumból ugyanis egy szabad és erős nő alakja bontakozik ki, aki mindig Krisztus valódi követésére és az Egyház küldetésének támogatására törekszik (vö. Aparecidai dokumentum, 266).

Kedves testvéreim! A család, a vállalkozások világa, a kulturális sokszínűség és a nők szerepe tehát ugyanahhoz a követelményhez vezet: olyan társadalmat kell építenünk, amelyben minden ember méltósággal élhet, és hozzájárulhat mindenki javához. Az igazságos struktúrák szükségesek, de önmagukban nem elegendők. Olyan becsületes szívekre is szükség van, amelyek a közjót keresik, hogy le tudjuk győzni a korrupciót, az erőszakot és az individualizmust (vö. Magnifica humanitas enciklika, 169).

Jézus Krisztus misszionárius tanítványaiként tegyük otthonainkat a testvériség iskoláivá; vállalkozásainkat a méltó munka és a társadalmi felelősségvállalás közösségeivé; kulturális különbözőségeinket a találkozás lehetőségeivé; intézményeinket pedig olyan helyekké, ahol a nők és a férfiak egyaránt részt vehetnek a közéletben, és hozzájárulhatnak a közjóhoz.

Így haladunk egy igazságosabb társadalom felé, amelyben minden ember méltósága az igazi béke alapja.

Köszönöm szépen!

A beszéd után:

Most pedig, testvéreim, arra hívlak benneteket, hogy imádkozzunk együtt azokkal a szavakkal, amelyekre maga Jézus Krisztus tanított bennünket.

Mi Atyánk…

[Áldás]

Isten áldja meg Perut!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír