Gyetvai József a pécsi Szent Mór Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium történelem-, latin- és hittantanára. Harminc évvel ezelőtt kezdte tanári pályáját, 25 éve dolgozik a Szent Mór Iskolaközpontban. Munkássága során tanítványaival iskolaújságot szerkesztett, osztályfőnöki munkát, munkaközösség vezetést, tehetséggondozást és felzárkóztatást végez, és szívügyének tekinti a tanárjelöltek szakmai felkészítését.
A Szent Mór Katolikus Iskolaközpont 2017-ben lett a Pécsi Tudományegyetem partnerintézménye, ahol Gyetvai József 2020-ban szerzett oklevelet a gyakorlatvezető mentortanár szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzésen.
Az elmúlt évek során rendszeresen fogad tanárszakos hallgatókat iskolai gyakorlatra, vezető mentorként segíti más közismereti szakos tanárjelöltek felkészülését. A hallgatók értékeléseikben a maximális 10 pontokkal értékelik Gyetvai József mentori munkáját, aki rendszeresen részt vesz a tanárképző központ szakmai rendezvényein, a mentortanárok és a hallgatókat segítő szaktanárok munkáját intézményi szinten fogja össze és segíti.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Fotó: Szent Mór Iskolaközpont
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria