A kerületben néhány éve merült föl az ötlete olyan zarándoklatnak, amit az emberek szabadidejükben is teljesíthetnek. Legelőször a férfiakat hívták zarándokolni. Mindig más-más irányba indul el a csoport és mindig más-más parókián állnak meg egy rövid időre. A cél a lelki feltöltődés, a közös imádság, és nem utolsó sorban a kerület templomaink megismerése, a parókiák közösségeinek találkozása.
A zarándoklat-sorozatot a járvány kicsit megakasztotta, de tavaly újra életre hívták a kezdeményezést. Most, az Istenszülő örömhírvételének ünnepzárásán a nők, asszonyok indultak útra. Felsőzsolca volt a kiindulópont, imaórával és egy rövid útindító gondolattal. Sajópetriben, Hejőkeresztúrban, majd Sajószögeden állt meg újra a csoport, ahol szintén egy-egy imaórát végeztek. Az egyes állomásokon az ott szolgáló lelkipásztor mutatta be templomukat, mesélt közösségükről, majd egy rövid, gondolatébresztő elmélkedéssel indította tovább a csoportot. A zarándoklat Tiszaújvárosban vecsernyével zárult.
A március 26-i zarándoklaton összesen száz asszony vett részt Arnót, Berzék, Emőd, Felsőzsolca, Hejőkeresztúr, Mályi, Sajópálfala, Sajópetri, Sajóvámos, Tiszaújváros parókiáiról és a filiáikból. Néhányan csak egy-két helyszínen tudtak a közös imádságba bekapcsolódni. Természetesen a zarándokokat az esperesi kerület szolgálattevői is elkísérték. Pünkösd táján újra a férfiak zarándokolnak majd.
Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria