Az Erdélyi Magyar Római Katolikus Oltáregylet és Nőszövetség lelkigyakorlata Csíkszeredában

Kishírek – 2023. április 24., hétfő | 12:11

„Emészt a buzgóság házadért, mert ellenségeid feledik szavadat” (Zsolt 119) mottóval rendezték meg április 17. és 19. között az Erdélyi Magyar Római Katolikus Oltáregylet és Nőszövetség (ERKONE) lelkigyakorlatos napjait Csíkszeredában. A rendezvény a helyi Szent Kinga Nőszövetség szervezte és bonyolította le.

Erdélyből 29 nőszövetség képviselői vettek részt. A nagyváradi egyházmegyéből három csoport volt jelen: a Tasnádi Kalkuttai Szent Teréz Nőszövetség, a Zilahi Szent Erzsébet Nőszövetség és a Margittai Árpád-házi Szent Margit Nőszövetség képviselői; valamint Ozsváth József és Tóth Attila-Levente lelkivezető atyák.

A lelkigyakorlaton Tamás József nyugalmazott püspök és Gál Hunor örmény plébános tartott előadást.

Tamás József püspök „Minden forrásom belőled fakad” címmel tartott elmélkedésében többek között azt emelte ki, hogy az Oltáriszentség az életünk középpontjában kell hogy legyen, amely forrásból lelki erőt meríthetünk a mindennapokhoz.

„Életünk húsvét fényében” témájú előadásában Gál Hunor atya rávilágított: a sír üres, de életünk legyen telve a feltámadt Krisztus fényével és szeretetével.

A záró előadást mint házigazda Darvas-Kozma József, az ERKONE lelkivezetője tartotta, „Jelenlétünk a társadalomban” címmel. Rövid egyháztörténeti áttekintés után arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egyház tanítása meg kell kell feleljen a mai kor kihívásainak. A hívek bekapcsolódhatnak az Egyház életébe az igehirdetés, liturgia, szeretetszolgálat és közösségformálás által.

Szöveg: Czégely Erika, a Tasnádi Kalkuttai Szent Teréz Nőszövetség elnöke

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria