Betegek világnapja a győri Szent Anna Otthonban

Kishírek – 2017. február 16., csütörtök | 15:53

Február 11-én, a betegek világnapján szentmise keretében szolgáltatták ki a betegek szentségét a győri Szent Anna Otthonban.

Az otthon kápolnájában Németh Gábor teológiai tanár, kisbácsai plébános mint ünnepi vendég Benkovich Ferenc pápai prelátussal és Gyökér Gyula kisegítő lelkésszel mutatta be a szentmisét, melyen a lakókon kívül részt vettek az intézmény dolgozói, valamint a győri Szentlélek-templom hívei is. Az ünnepre megszépült a kápolna szentélye és padozata.

Az intézményben lakó fekvőbetegekhez az atyák személyesen vitték el a bátorító szavakat és a betegek szentségét.

A Szent Anna Otthonban lakókat ebben a tanévben rendszeresen látogatják a szomszédos Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont diákjai. A találkozásokra a kápolnában kerül sor, ezek alkalmával a dolgozók és gondozottak megosztják a fiatalokkal az irgalmasság szellemében végzett munkájuk szépségét. A diákok pedig imádkoznak az otthon közel négyszáz idős, beteg lakójáért, valamint dolgozóiért.

1992-ben Szent II. János Pál pápa kezdeményezte, hogy a Szűzanya első lourdes-i jelenésének napja, február 11-e legyen a betegek világnapja. A szent életű pápa a betegek világnapjának célját a következőképpen határozta meg: „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését.”

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria