Iskolásokkal tartottak fatimai imaórát Egyeken

Kishírek – 2017. október 20., péntek | 13:22

Október 13-án az egyeki Szent János Katolikus Óvoda, Egységes Óvoda-Bölcsőde és Általános Iskola igazgatója, Kirilla Pál, valamint a lelkivezető, Papp László atya Fatimába zarándokoltak, hogy Mária oltalmára bízzák az intézmény gyermekeit és munkatársait.

Ugyanezen a napon az iskola alsós diákjai és tanárai a Kis Szent Terézről elnevezett helyi rózsafüzér-társulat vezetésével közös imádságon vettek részt az egyeki templomban. 

A társulat vezetőjének magyarázatai, valamint az egyes tizedek között a bibliai részek felolvasása segítette a gyerekeket a titkok megértésében.

A fájdalmas rózsafüzér segítségével Mária arcán keresztül szemlélhetjük Jézus Krisztus szenvedését. Ezen a szenvedésen azonban áttükröződik az isteni szeretet és a megváltás műve – hangzott el a magyarázatban. 

A Szent János-iskola e tanévben minden hónap 13-án csatlakozik a rózsafüzér-társulat közösségi imáihoz. 2018 januárjától pedig szeretnének bekapcsolódni abba a rendezvénysorozatba, amelyet a plébánia 250. és a templomszentelés 200. évfordulójának tiszteletére szerveznek Egyeken – olvashatjuk Hegyiné Molnár Katalin tanítónő beszámolójában.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria