Ismét megtartották a motoros búcsút Ecséden

Kishírek – 2023. május 23., kedd | 17:11

Már 17. alkalommal rendezték meg a kerékpáros és motoros zarándoklatot az ecsédi Szentkút völgyében található Boldogasszony-kápolnánál május 19–20-án a Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány, valamint több motoros partnerszervezet szervezésében.

Az első nap a megnyitót követően májusi litánián és a már hagyományos körmeneten vehettek részt a motoros zarándokok. A megnyitón az alapítvány kuratóriumát képviselve Csontos István kuratóriumi tag, valamint Kiss Zsolt, az idén 10 éves Ecsédi Motoros Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket.

A második nap még többen érkeztek; az ország számos településéről és a határon túlról, Felvidékről is jöttek motorosok. A program az ünnepélyes megnyitóval kezdődött; a főszervezők mellett a társszervezők is köszöntötték a zarándokokat.

A megnyitó után könyvbemutatóra és beszélgetésre került sor Gál Vilmos íróval, majd Hidán Csaba László régész-történész, harcművészet-oktató előadását hallgathatták meg az érdeklődők Árpád népének viselete és harcművészete címmel. Ebéd után pódiumbeszélgetés következett: Csőszteleki Kiss Attila Péter író, valamint Chemez Farkas lovas zarándok várta a kérdéseket, a moderátor Rimóczi Béla volt. Majd a Lőrinci Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület kutyás egységének bemutatójával folytatódott a program.

A lelki feltöltődést jelentő programok közül most is az ünnepi szentmise és a motorok, motorosok megáldása emelkedett ki. A szentmisét Marti József esperes-plébános celebrálta, aki maga is motorral érkezett, akár csak a ministránsok.

A plébános prédikációjában úgy fogalmazott: a motoros búcsú hagyománya mindig rámutat a Boldogságos Szűz Máriára. „Ezt a búcsút az ő anyai oltalma alatt éljük.”

Forrás és fotó: Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria