A keresztút megáldásán a házigazda Hölgyes Pál Zsolt lemhényi plébánoson kívül részt vett Ilyés Lehel, a kantai Szentháromság-templom segédlelkésze, Kovács Péter plébános és László Zsolt segédlelkész (Boldog Özséb-plébánia, Kézdivásárhely), Tódor Attila kézdiszentkereszti plébános és plébániai kormányzó, Obermajer Ervin imecsfalvi plébános és Mihály Imre zágoni plébános. A világiakat Jénáki Csongor lemhényi polgármester és Lukács Róbert községmenedzser, valamint Fejér László Ödön szenátor képviselte.
A viharos szélben zajló esemény elején Ilyés Lehel plébános köszöntötte az egybegyűlteket – zömében bélafalvi, berecki, gelencei, imecsfalvi, kézdiszentkereszti, kézdivásárhelyi és lemhényi fiatalokat –, majd a megáldás szertartását végző Hölgyes Pál Zsolt szólt a jelenlévőkhöz. A tizennégy egyszerű fakereszt megáldása során mindegyik stációnál imádkoztak a jelenlévők, majd a Szent Mihály-templomban szentmisén vettek részt.
Felső-Háromszéken az első keresztutat Futásfalván alakították ki, ezt követte a kézdiszéki települések összefogásának köszönhetően épített kézdiszentléleki, majd 2017 augusztusában Gelencén, 2023. szeptember 17-én pedig Ozsdolán készült el a keresztút.
Fotó: Bartos Lóránt
Forrás: Romkat.ro
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria