Többszörös jubileum a gyöngyösi katolikus középiskolában

Kishírek – 2023. február 27., hétfő | 14:47

60 éve van jelen a szakképzésben, 10 éve az Egri Főegyházmegye fenntartásában működik a gyöngyösi Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium. A jubileumi esztendő zárásaként kulturális műsorral ünnepeltek az intézmény pedagógusai, diákjai és az iskolával jó partneri viszonyt ápoló cégek képviselői.

Hordós Andrea oktatási igazgatóhelyettes elmondta, az előző tanév számos emlékezetes pillanatot hozott az iskola életébe. Amellett, hogy felidézték az iskola történetét, visszahívták egykori tanítványaikat, hogy jó példával szolgálhassanak a jelenlegi diákoknak; rajz- és novellaíró pályázatot hirdettek; sportversenyt rendeztek, és egy-egy időkapszulát is elhelyeztek az iskola bejáratánál, amelyeket 25 és 50 év múlva nyitnak majd ki.

Benyovszky Péter igazgató ünnepi beszédében kiemelte, mennyi mindenre büszke, ha az elmúlt évtizedekre gondol.

Büszke a megszerzett tudásra, az emberségre, az intézményben végzettek cégeknél, a felsőoktatásban vagy az életben elért sikereire; a felújított iskola népszerűségére, kollégáira és a diákokra.

„Kérem az Úr áldását a Bottyánban folyó munkára, hogy tíz év múlva, huszonöt és ötven év múlva is ünnepelhessen a Bottyán, és utódaink is büszkék lehessenek rá” – zárta köszöntőjét az intézményvezető.

Az est folyamán a diákok mutatták meg sokszínűségüket, tehetségüket; zenés, táncos műsorral szórakoztatták a jelenlévőket.

Forrás: Egri Főegyházmegye/Pap Ildikó

Fotó: Szent István Televízió/Vozáry Róbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria